NB I

Megnyílt a Kispesti Futball Ház

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A szerda délután megnyitott tárlat a XIX. kerület labdarúgóklubjának állít emléket.

– Több mint kétéves folyamat eredményeképpen állunk most itt. Most már a Bozsik Stadionon túl is van egy hely, ahol az érdeklődők és a klub szimpatizánsai megismerkedhetnek a csapat múltjával és jelenével – jelentette ki Gajda Péter, Kispest polgármestere. Hozzátette, reményei szerint ez a zarándokhely a XIX. kerület egyik nevezetessége lesz.

A városvezető az MTI-nek elmondta, hárommillió forinttal támogatták az intézmény létrejöttét, illetve további kétmillióval segítik a rezsi fizetésében és ingyen biztosították az önkormányzati tulajdonban lévő épületet a kiállításhoz.

– Méltó helyet kaptak ezek az emlékek. Lehetőség és kötelesség is továbbfejleszteni a kiállítást – mondta Tarnai Richárd, kispesti politikus.

Gyimesi László, a klub korábbi válogatott játékosa, a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület elnöke arról beszélt, hogy három cél vezérelte a szervezetet, amikor megálmodta az intézményt. Állandó és folyamatosan bővülő kiállítással akarták bemutatni a kispesti labdarúgás immár 105 éves történelmét. Az is cél, hogy a ház találkozási pontként szolgáljon a Honvéd szurkolói, illetve korábbi és jelenlegi játékosai, vezetői számára, valamint a jövőre nézve újjászervezze a kispesti klubért, labdarúgásért rajongók táborát.

A kiállítás, amelyet a Bp. Honvéd relikviákkal támogatott, keddenként és csütörtökönként 16 órától tekinthető meg, illetve a hazai mérkőzésnapokon két órával a kezdés előtt. A tárlaton sálak, kitűzők, jegyek, kupák, tablóképek mellett külön vitrint kaptak a klub legendás futballistái, így többek között Puskás Ferenc, Bozsik József, Tichy Lajos, vagy éppen Kozma Mihály.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik