Várhidi Péter szerint Feröer a futottak még kategóriába tartozik, ezért muszáj nyerni kedden.
A Diósgyőr középpályása néhány perc után abbahagyta a keddi edzést; eddig 2500 jegy kelt el.
Ha Vidal vagy Strootman nem jön, Gündogan érkezhet Manchesterbe.
Maicon egy évvel, azaz a 2015/2016-os szezon végéig meghosszabbította szerződését.
A bojtos sapkás kapus igazi nemzeti hős volt, még a BBC is forgatott róla.
Martin Ödegaard lett az Eb-selejtezők történetének legfiatalabb játékosa.
Az MU hosszútávú szerződést és megduplázott fizetést kínál.
Minden bizonnyal az élvonal kiesőhelyén álló FC Dordrecht csapatában folytatja pályafutását.
Harnisch Ákos elmondta, a Rába ETO új trénere, Illa Solé Jordi remekül motiválja a csapatot.
Barczi Dávid és Bognár István a bajnokság végén is kiegyezne a mostani harmadik pozícióval.
Csak nem hagyjuk abba a selejtezést…
Továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezetik az öregfiúk Budapest-bajnokságát a lilák.
Válogatottunk védelmében alapembernek számít, éppen ez a „bűne” német klubcsapatában…
Az Aramis győzött, a Dunaújváros döntetlent játszott a Haladással a teremlabdarúgó NB I-ben.
A magyar U20-as válogatottunk 2-1-es vereséget szenvedett a norvégok egy évvel idősebbekből álló csapata ellen Drammenben.
A kameruni születésű játékos azt tervezi, hogy felveszi a klubelnök-államtitkár, Tállai András nevét.
A németek, a franciák, az olaszok, a svédek és a románok is megizzadtak már Tórshavnban.
A kispestiek 2-1-re legyőzték Oroszország U21-es válogatottját.
A kiesőhelyen álló FC Ajka nyáron érkezett trénere, Klement István távozott a klubtól.
A német válogatott középpályás szerint jelenleg csapattársa, Cristiano Ronaldo a legjobb.
Az MLSZ elnökében van izgalom a keddi Európa-bajnoki selejtezővel kapcsolatban.
Mégis leülhet Dánia ellen a kispadra Fernando Santos.