Szinte senki nem ment el szó nélkül a magyar játékvezető munkássága mellett.
A kedd esti Real Madrid-Bayern München Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágó szünetében a vendégszurkolók egy kisebb csoportja összecsapott a helyi rendőrökkel a Santiago Bernabéu Stadionban.
A német fanatikusok egy része belekötött a rendfenntartókba, akik aztán gumibot használatával próbáltak rendet tenni a 4000 fős vendégszektorban. A balhé hamar lecsendesedett, a müncheni szurkolók már a meccsre koncentráltak, miután a csapatok újra kifutottak a pályára.
Fájdalom, kapitális hibákat vétett a Real Madrid-Bayern München BL-meccs magyar játékvezetője.
Rendhagyó jelenetek játszottak le a másfél héttel ezelőtti Diósgyőr-Honvéd bajnoki mérkőzésen. A vendég kispestiek kapusa, Gróf Dávid ugyanis a második félidő kezdő sípszójánál nem volt ott a kapuban, csak késve érkezett ki a második játékrészre. Íme!
A bajorok hosszabbításra mentették a párharcot, a ráadásban azonban a magyar játékvezető téves ítéletének is köszönhetően méretes zakóba szaladtak.
A magyar játékvezetőnek nem ez volt az első komoly hibája a mérkőzésen…
Barcelona-Juventus Mindkét csapat szerez gólt
A zabrák bevehetik a Barca kapuját, ám azért Messiék is mattolják majd Buffont…
Az első mérkőzésen 3-0-ra nyertek a taljánok.
A Barcelona nehéz napokat él meg mostanság. A BL előző körében noha végrehajtotta a lehetetlen küldetést a PSG 6-1 arányú legyőzésével a katalán alakulat, ám azóta sem klappol minden a gárdánál. A La Ligában kikaptak Messiék a Malagától, majd a Juve elleni első mérkőzésen is akadozott a gépezet. A bajnokságban három pont a lemaradása az ősi riválissal szemben, ráadásul a Realnak még van egy elmaradt mérkőzése is. Ha a hétvégi El Classicón nem nyernek Rakiticék, minden bizonnyal elbukják a bajnok címet. A keret ezúttal sem lesz teljes, az eltiltott Busquets ugyan visszatérhet, de Mascerano, Rafinha és Vidal szolgálataira nem számíthat Luis Enrique.
A Juventus rohamléptekkel halad az újabb bajnoki címért, Allegri mester fiai immár nyolcpontos előnnyel várhatják a Serie A hajráját. Higuainék emellett bejutottak az Olasz Kupa fináléjába is, tehát valóban kijelenthető: nagyszerű formában vannak Dybaláék. Idegenben azért botlottak már néhányszor Cuardadóék, ám nem mostanában: január 15-én a Fiorentina verte meg őket, azóta nem kaptak ki a csíkosak. A BL-ben őrzik veretlenségüket az olaszok, a csoportmeccsek után a Portót oda-vissza verték Barzagliék. Allegri a hétvégi bajnokin tartalékos összetételben vezényelte pályára alakulatát, amely így is simán győzött Pescarában (0-2). Ma Pjaca nem lehet ott a társaival sérülés miatt, rajta kívül mindenki bevetésre készen áll.
Azt gondoljuk, hogy a Barca még egyszer nem tudja megismételni a bravúrt – a Juve lényegesen stabilabb annál, minthogy négyszer kapituláljon. És kontrákból veszélyesek lesznek Mandukicék, a ólváltás éppen ezért nagyon benne van a pakliban. Mi erre fogadunk!
Metz-PSG 2-es és +2.5!
A címvédő nem hibázhat, gólos meccsen nyerhet a kiesés elől menekülő metziek otthonában.
A Metz az alsóház tagja, a bordók 36 egységgel a 15. helyről várják a folytatást. Hazai környezetben nem szabad fél vállról venni Philippe Hinschberger legénységét, statisztikájuk 6-6-4, ehhez 22-29-es gólkülönbség társul. A formájuk nem az igazi, február eleje óta ugyanis csak egy bajnokit tudtak megnyerni, így már a veszélyes zónához érkeztek. A hétvégén Sarrék a Caent fogadták kiesési rangadón, ám csak ikszelni tudtak egy hajrában kapott találat miatt. A keretben egy balbekk sérült, egy másik baloldali hátvéd pedig még eltiltását tölti.
A párizsiak üldözik a Monacót, Unai Emery alakulata jelenleg hárompontos hátrányban van a listavezetővel szemben. A fővárosiak kiheverték a március eleji BL-kudarcot, azóta hat tétmeccset nyertek meg sorozatban – legutóbb az Angers vendégeként diadalmaskodtak 2-0-ra. Vendégként 12-0-4 a mérlegük, december 17-e óta nem találtak legyőzőre Di Mariáék. A csapat egyben van, sérülés sem nehezíti a szakmai stáb munkáját.
A támadópotenciálja félelmetes a párizsiaknak, ezt ma megtapasztalja a Metz is. Viszont nem zárjuk ki, hogy betalálnak a hazaiak is. Találatokkal és vendégsikerrel kalkulálunk, tippünk így: 2-es és +2.5
Saúl góljára a Leicester Citynek csak egyszer volt válasza.
A hosszabbításban bedarálták a spanyolok a Bayernt.
A párizsiak utolérték a Monacót a Ligue 1-tabella élén.
Saúl szerzett vezetést a madridi csapatnak a Leicester otthonában.
A Palermania blog szerkesztője szerint kérdéses, hogy Paul Baccaglini képes és akar-e tenni vagy csak egy bábu.
Az egykori klublegenda Zanetti nagyratörő célokat fogalmazott meg.
Közel harminc év után játszhat újra saját hazájában a szomáliai labdarúgó-válogatott. „Ha a szomáliai labdarúgó-válogatott újra a fővárosban, Mogadishuban léphet pályára barátságos meccseken, az hatalmas előrelépés lesz a sportág számára, egyben segítség az országnak” – mondta Ahmad Ahmad, az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) közelmúltban megválasztott elnöke, akinek első hivatalos útja Szomáliába vezetett.
A sportvezető támogatásáról biztosította a helyi elöljárókat, és minden segítséget megígért a hazai barátságos találkozó megrendezéséhez, amelyen a szomszédos Dzsibuti lesz az ellenfél, de az időpont még nem ismert. Szomália még soha nem kvalifikálta magát világeseményre, illetve a kontinensbajnokságra sem, de a labdarúgás így is az egyik legnépszerűbb sportágnak számít.
A válogatott legutóbb 1988-ban játszott otthon, azóta pályaválasztóként Etiópiában és Dzsibutiban fogadta ellenfeleit. Az országban az 1990-es években polgárháború tört ki, a politikai helyzet azóta sem stabilizálódott.
Döbbenetes képsorok Skóciából.
Hajdu Attila szerint a Real Madrid nem adja le a Münchenben megszerzett előnyét, és kiejti a Bayernt – Bajnokok Ligája-előzetes.
2009-ben nem éppen ezen a szinten versenyeztek a „rókák”.
Katalán lapértesülés szerint az első számú jelölt közölte a jelenlegi állomáshelyén, hogy nem folytatja a munkát.
Kérdés, mit szólnak ehhez a Manchester Citynél.
Posztján erősítene a nyáron Mourinho.
Napra pontosan tízéves Leo Messi őrületes szólója a Getafe ellen.
Harry Redknapp a Birmingham Citynél váltja Gianfranco Zolát.