Nemzetközi foci bajnokok ligája

A fél Bayern beleszállt Kassaiba a Real-Bayern után – FOTÓ, VIDEÓ

Szinte senki nem ment el szó nélkül a magyar játékvezető munkássága mellett.

Emlékezetes játékvezetést láthattak a Real Madrid-Bayern München találkozót követő szurkolók milliói szerte a világon – de sajnos emlékezetesen rosszat. Ami számunkra a legnagyobb probléma, az az, hogy a mérkőzést magyar játékvezető, Kassai Viktor dirigálta.

A szurkolók a közösségi médián keresztül azonnal, már a meccs alatt “számon kérték” Kassai hibáit és érthető módon ugyanezt megtették később a Bayern játékosai, vezetői is – a Rangadó.hu most ezekből szemezgetett.

Felsorolni is hosszú lenne a neveket

A mérkőzést követően a Bayern csatára, Robert Lewandowski máris elmondta, hogy “a játékvezető rengeteg hibát vétett, a Real Madrid ellen aztán lehetetlen volt tíz emberrel játszani”. Hozzátette: Vidal szerelése egyáltalán nem ért piros lapot és több olyan eset is volt, amikor rosszul ítélték meg a lesszituációkat.

– Rossz érzés, amikor ilyen közel állsz a következő körhöz, de nem a te döntésed, hogy mi lesz a csapat sorsa – mondta a lengyel csatár.

Szintén angolul nyilatkozott a meccs után Arjen Robben is.

– Szégyen, hogy egy ilyen remek összecsapást, amelyet rengetegen néznek, amelyen topjátékosok és minőségi futball van, kritikus hibák döntenek el. Nem szeretek a játékvezetőkről beszélni, mert általában csak saját magaddal szabad foglalkoznod, de ebben az esetben nem egy és nem két döntésről beszélünk. Szégyen, ez a futball ünnepe lehetett volna… – nyilatkozta.

Később Carlo Ancelotti is odaállt a szponzorfal elé, ő kissé megértőbb volt.

– Kemény szavak, hogy “kiraboltak” minket, de tény, hogy a játékvezető rengeteg hibát vétett. Tudom, milyen nehéz gyorsan döntéseket hozni, de őszintén, ezek óriási hibák voltak – fogalmazott a vezetőedző.

Philipp Lahm, a csapatkapitány, aki ezzel a mérkőzéssel köszönt el a nemzetközi porondtól, hiszen a nyáron visszavonul, eleinte nem szeretett volna a játékvezetésről beszélni, de végül annyit mondott: “néhány szituációban szerencsések voltunk, de a játékvezetéssel abszolút nem jártunk jól”.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnöke is felszólalt:

– A játékvezető negatívan befolyásolta a játékunkat. A piros lap végzett ki minket, az még csak nem is volt szabálytalanság – fogalmazott.

Természetesen maga a kiállított játékos, Arturo Vidal sem maradhatott csendben.

– “Kiraboltak” minket. A második gól után úgy éreztük, továbbjuthatunk, de a show csak akkor kezdődött. Nem szabadnak ilyennek történnie a Bajnokok Ligájában.

Xabi Alonso tömören csak annyit mondott, hogy “tizenegy a tizenegy ellen az elődöntőben lennénk”.

Franck Ribéry nem közvetlenül a sajtótájékoztató során fejtette ki véleményét, hanem később, az Instagram-csatornáján. A csak 24 órán keresztül elérhető “Stories” részen az alábbiakat írta a meccsről:

– Egy év kemény munkája, kösz, spori, bravó! – írta, majd néhány szarkasztikus, tapsoló emojit is utána tett.

Inzultálták Kassait?

Eközben José Luis Sánchez spanyol riporter elmondása szerint személyesen is atrocitások érték Kassait.

A Marca munkatársa azt állította, Vidal, Lewandowski és Thiago a játékvezetők öltözőjébe is bement, hogy ott vitatkozzon velük.

Tóth II Vencel sem úszta meg

Kassai segítője, Tóth II Vencel sem úszta meg könnyen, amikor nem Arjen Robbennek tetszően ítélt, erről videót is tudunk mutatni – a holland szélső azt ordibálja neki: “b.szd meg, b.szd meg!”.

Olvasói sztorik