Nemzetközi foci

Visszatérne a világ élvonalába a szebb napokat is látott milánói klub

Az egykori klublegenda Zanetti nagyratörő célokat fogalmazott meg.

Az Internazionale a világ tíz legjobb labdarúgócsapata közé akar kerülni – fogalmazta meg a jelenleg az olasz élvonal hetedik helyén álló klub célkitűzését Javier Zanetti.

“Megpróbálunk egy jelentős csapatot építeni, mert szeretnénk a tíz legjobb közé kerülni. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, időre és megtervezett stratégiára van szükség” – hangsúlyozta a milánói klub korábbi legendás játékosa, jelenlegi alelnöke. “Új játékosok vásárlása is segíthet a jövőben, de intelligensen kell elkölteni a pénzt olyan futballistákra, akik alkalmasak arra, amit elvárunk tőlük” – tette hozzá.

Az Internazionale 44. az európai szövetség (UEFA) rangsorában, amely a legutóbbi öt idényt veszi figyelembe. A Serie A tabelláján hat fordulóval az idény vége előtt hetedik a gárda 14 pont hátránnyal a harmadik, Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyen álló Napolihoz képest. Így minden valószínűség szerint a milánóiak az egymást követő hatodik szezonban is lemaradnak a legrangosabb európai kupasorozatról.

“Először is az a fontos, hogy visszatérjünk a Bajnokok Ligájába, ahol otthon érezzük magunkat” – mondta Zanetti, aki 19 év alatt 858 alkalommal viselte a kék-feketék mezét.

Olvasói sztorik