Rangadó

Rangadó

Ismert egykori és jelenlegi válogatott labdarúgókkal játszhattak együtt az OTP Bozsik Bajnokok Program ifjú tehetségei kedden az MLSZ telki edzőtáborában.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szövetség és az OTP Bank tavaly novemberben indította el közös programját, amelynek célja, hogy országszerte felkutassa azokat a 10-14 éves labdarúgó tehetségeket, akik még nem igazolt játékosok, de szeretnek focizni, és szorgalmukkal, kitartásukkal, teljesítményükkel, valamint közösségi aktivitásukkal kitűnnek a társaik közül. A szóvivő hozzátette: a pedagógusok november közepe óta jelölhettek gyerekeket a programba, s végül 382 nevezés érkezett be.

– A jelöltek közül egy szakmai zsűri választotta ki azt a tizennyolc fiút és tizennyolc lányt, akik bekerültek a programba. Ezeknek a gyerekeknek a többsége nehéz körülmények között él, de tulajdonságaik alapján kiemelkednek a társaik közül – hangsúlyozta Sipos Jenő, aki bejelentette, hogy a kiválasztott fiatalok május 31-én a Groupama Arénában gálamérkőzésen vehetnek részt, ahol a keleti és a nyugati fiú-lány vegyes válogatott mérkőzik meg egymással a Magyar Kupa-döntő felvezetéseként.

A szerencsés ifjú tehetségek először kedden Telkiben, a bajnokok edzőtáborában találkozhattak, ahol délelőtt olyan – volt, illetve mai – válogatott játékosoktól leshették el a labdarúgás fortélyait, mint Király Gábor, Gera Zoltán, Nyilasi Tibor, Juhász Roland, Torghelle Sándor és Bognár István. A fiatalok ezután együtt játszhattak a hazai sztárokkal, majd délután egy elméleti képzés keretében a futball szabályaiban és a magyar labdarúgás történetében való jártasságukat mérték fel.

2017. 04. 18. 14:56

A Juventus sztárja, Paulo Dybala felépült kisebb bokasérüléséből, és elárulta: nagyon nehéz mérkőzésre számít a Nou Campban a Barcelona elleni BL-negyeddöntő visszavágóján, de a PSG bukásából előnyt kell kovácsolniuk.

Az argentin játékos azt is kiemelte: hisz abban, hogy topformában érkezik meg Spanyolországba.

– Hétfőn már a csapattal edzettem, nagy valószínűség szerint a Nou Campba száz százalékos formában leszek már – nyilatkozta Dybala, aki a párharc első felvonáson duplával vette ki részét csapata 3-0-s győzelméből.

2017. 04. 18. 12:05

A Future Cup elnevezésű, rangos nemzetközi utánpótlástornán két magyar fiatal is remek teljesítményt nyújtott. Az Ajax utánpótlásában nevelkedő Schön Szabolcs a holland klubbal elhódította a kupát, míg a Benficában szereplő Csoboth Kevin szépségdíjas gólt lőtt az Arsenalnak. Íme a 16 éves magyar fiatal gyönyörű gólja:

2017. 04. 18. 11:56

A Real Madrid U12-es csapata Elyaz Zidane parádés, de kissé szerencsés góljával verte meg hétvégén a Barcelonát a MIC 2017-es nemzetközi focitornán, és lett végül a fővárosi spanyol csapaté a trófea. A francia mester 11 éves csemetéje ezzel a bombával vette be a katalánok kapuját:

2017. 04. 18. 11:17

Korábban már többször szóba hozták a Chelsea világbajnok középpályását az AC Milan csapatával, és a legfrissebb hírek az olasz klub új, kínai tulajdonosa nem is mondott le Cesc Fábregas leigazolásáról.

A 29 éves középpályásnak még két évre szól a szerződése a londoni csapatnál, de kérdéses, hogy Antonio Conte a jövőben számol-e a világklasszis játékossal. Ami biztos, hogy a Milan dúsgazdag befektetői a nyáron szívesen a San Siróba csábítanák a korábban Arsenalban és Barcelonában is szereplő spanyolt, akinek piaci értékét jelenleg 35 millió euróra taksálják.

2017. 04. 18. 11:04

A Manchester United kész 50 millió fontos ajánlatot tenni a Borussia Dortmund fiatal támadójáért, Ousmane Dembéléért – adta hírül a The Sun.

A 19 éves szélsőt 2016 nyarán a Chelsea és az Arsenal is le akarta igazolni, ám a francia csodagyerek a Dortmundot választotta, ahova 15 millió euróért szerződött a Rennes-től. Dembélé a jelenlegi idényben az összes tétmeccset figyelembe véve 8 gólnál és 17 gólpassznál tart, a Manchester United pedig akár mélyen a zsebébe nyúlna a nyáron, hogy a játékost az Old Traffordra csábítsa.

2017. 04. 18. 09:34

A FOX Sports televíziós csatorna munkatársa lett a brazil repülőgép-szerencsétlenség egyik túlélője, Jakson Follmann. A 25 éves kapus egyike azon három játékosnak, aki túlélte a 2016. november 28-i Chapecoense együttesét szállító légikatasztrófát, miután a brazil csapat gépe Kolumbia felett lezuhant a hajnali órákban.

Follman a szerencsétlenségben súlyos sérüléseket szenvedett, a jobb lábát amputálni is kellett, de aztán február elején megkapta és kipróbálhatta protézisét. A futballista a jövőben paralimpikonként, illetve televíziós szakkommentátorként folytatja a pályafutását. A FOX Sports csatornával a napokban írta alá a szerződését, amiről kirobbanó örömmel számolt be a közösségi oldalán a követőinek – adta hírül a blikk.hu

– Nagyon boldog vagyok, hogy egy újabb kihívás előtt állhatok. Ezen a héten írtam alá a szerződésemet a FOX Sportshoz. Ez egy új fejezet az életemben. Fantasztikus, családias hangulatban fogadtak, ami még több motivációt ad, hogy tanulhassak és fejlődhessek. Megyek tovább, hiszen ez még csak a kezdet! Számítok rátok! – írta a fotója mellé a brazil focista.

Jakson Follmann (@jaksonfollmann) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 15., 14:11 PDT

2017. 04. 18. 08:51
Olvasói sztorik