„Többet nem mondok, mert lehet, hogy bajba kerülök” – Gera Zoltán szerint jogos tizenegyest nem kapott meg a Vasas Győrben Sajnálja a játékosait a Vasas vezetőedzője.
Meghalt a Milan legendás német védője A sokoldalú és megbízható védő nyolc trófeát nyert az olasz klubbal, a válogatottal pedig ezüst- és bronzérmes is volt a vébéken.
„Megtiszteltetés volt, Főnök” – Szoboszlai is elbúcsúzott Klopptól Közös fotóval üzent a Liverpool távozó edzőlegendájának.
A 75. percben még 3-0-ra égett a Juve, mégis pontot szerzett Úgy tűnt, nagy pofont szenved el az edzőváltáson átesett torinói csapat, de végül döntetlent játszott Bolognában.
Olyan edzőt szemelt ki magának a Bayern, aki kiesett a csapatával a Premier League-ből Vincent Kompany is a jelöltek közt.
Orbán Viktor: Hogy mitől magyar a mi futballunk, arra most még nehéz válaszolni Sok még a tennivaló a miniszterelnök szerint, aki úgy látja, az akadémiák az U17-es korosztályig tudnak segíteni a fiatal játékosoknak.
Már kávézót működtetett, amikor ismét válogatott lett – ez a futballtörténelem egyik legnagyobb visszatérése 1972-ben ripityára törték a lábát az olaszok, nyolc évvel később bosszút állt a Kis Tábornok.
„Nehéz megtalálni a motivációt, amikor már mindent megnyertél” – Guardiola az újabb bajnoki cím után A katalán edző csapata ismét történelmet írt.
A Villarreal csatára négy gólt vágott a Real Madridnak És ezzel pontot mentett csapatának, valamint a góllövőlista élére került.
A szezon játékosa elintézte, sorozatban negyedszer bajnok a Manchester City A meccs gólját Kudus ollózta, de Foden és Rodri bebiztosította a City aranyérmét.
Először szereztek gólt a 104. percben a Serie A-ban, de ez nagyon sokat érhet Az Udinese és az Empoli még izgulhat, a Sassuolo sorsa ellenben megpecsételődött.
Az első percben gólt kapott, tizenegyesekkel veszítette el a Puskás-Suzuki Kupa bronzmeccsét a Felcsút A Real Madrid az U17-es korosztály számára kiírt tornát.