Nemzetközi foci

Micsoda búcsú – Klopp énekelve jelentette be a Liverpool új edzőjét

Paul Ellis / AFP
Paul Ellis / AFP

Vasárnap lezárult egy korszak, Jürgen Klopp utoljára irányította a Liverpool labdarúgócsapatát. A német edzőt 2015 októberében nevezték ki, azaz több mint nyolc évet töltött el a klubnál, amely során nyert a többi közt bajnoki címet és Bajnokok Ligáját is, és túlzás nélkül kijelenthető, hogy eggyé vált a Liverpoollal.

Így aztán a Wolves elleni (egyébként 2-0-ra megnyert) bajnoki a búcsúról és a közös időszak megünnepléséről szólt, Klopp pedig a pályán mondott beszédet és köszönt el a szurkolóktól. Ez alatt ő maga is megerősítette, hogy a Feyenoordtól érkező Arne Slot lesz a Pool új vezetőedzője, és ezt elég sajátos módon tette meg: énekelve.

Kapcsolódó
Egy fásult, bukdácsoló csapatból olyat épített Jürgen Klopp, amiért mindenki rohan az Anfieldre
A Liverpool labdarúgócsapatának voltak jó és rossz korszakai egyaránt, de kevés olyan edzőt találni a történetében, aki akkora hatással volt a klubra, mint Jürgen Klopp. A német edző nyolc és fél év után azonban távozik. Vasárnap, a Wolverhampton Wanderers ellen irányítja utoljára a csapatot, amelynek megmutatta, az önmagunkba vetett hit csodákra képes.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik