Nemzetközi foci

Szigetországi sajtóhírek szerint a Bayern Münchenből erősíthet nyáron a Tottenham Hotspur, miután készek 30 millió fontos ajánlatot tenni Douglas Costáért. A brazil játékos az elmúlt időszakban rendre kiszorult Carlo Ancelotti kezdő tizenegyéből. A Spurs az új szezonban minden valószínűség szerint a Bajnokok Ligájában is megmutathatja magát, ezért mindenképpen erősítésre készül. Costa az idei szezonban tizenhét mérkőzésen volt kezdő a bajoroknál, ám mivel több játékidőre vágyik, nyitott a váltásra. A 26 éves játékost ugyanakkor 2020-ig köt szerződés a német rekordbajnokhoz. A játékos lehetséges távozásáról így nyilatkozott. – Több csapatnevet is bedobtak már velem kapcsolatban, de ezeket nem szeretném kommentálni. Igaz, hogy érdeklődnek irántam Angliából, Spanyolországból és Franciaországból, de addig is minden tisztelet a Bayern Münchent illeti, ide köt szerződés. Előbb a bajorokkal szeretnék tárgyalni, számítanak-e rám a jövőben, miközben a klubhoz további három évig köt szerződés. Persze a foci az üzletről is szól, meglátjuk, hogyan alakul a jövőm – így a brazil. Korábban egyébként Douglas Costát a Juventusszal is szóba hozták már.
2017. 04. 20. 14:57
U17-es válogatottunk a hazai Eb-selejtező elitkör megnyerésével tizenegy év után jutott ki újra a korosztály Európa-bajnokságára, és tizenöt másik válogatottal együtt készülhet a májusi, horvátországi tornára. A magyar csapat május 3-án, 14.00 órától Nagygoricán, a franciák ellen játssza le első mérkőzését, három nappal később, május 6-án 16.00 órától a zágrábi Lučko Stadionban a skótok, majd május 9-én 16.00 órától, szintén a Lučko Stadionban a feröeriek lesznek a mieink ellenfelei. A mérkőzésekre szóló jegyeket interneten már most meg lehet vásárolni, személyesen pedig a meccsek helyszínén felállított jegyeladási pontokon, amelyek a találkozók előtt három órával nyitnak ki - írja az MLSZ hivatalos honlapja. A mérkőzésekre a belépők két kategóriában állnak rendelkezésre, elhelyezkedéstől függően 5 vagy 10 horvát kunába (aktuális árfolyamon átszámolva 210 vagy 420 forintba) kerülnek. A jegyvásárláshoz – interneten és személyesen vásárolva is – meg kell adni a személyes adatokat (név, születési idő, születési hely, személyi igazolvány vagy útlevél száma). Egy vásárló legfeljebb 10 jegyet igényelhet. A nagygoricai stadion befogadóképessége 8000 fő, a zágrábi Lučko-stadionba viszont csak 1500 szurkoló fér be. További részleteket itt olvashat a jegyvásárlásról.
2017. 04. 20. 14:23
u17
A brit rendőrség tájékoztatása szerint a labdarúgóklubokat érintő pedofilbotránynak már 560 áldozata és 252 beazonosítható gyanúsítottja van. A Nemzeti Rendőrfőnöki Tanács (NPCC) által folytatott vizsgálat kedden nyilvánosságra hozott adatai alapján az áldozatok 96 százaléka fiú, döntően négytől húszéves korig. Az NPCC eddig 1432 ügyet vizsgált meg, amelyekhez 311 amatőr és profi klubnál gyűjtött információt. A rendőrség tudomására jutott 25 olyan eset, amely nem a labdarúgással, hanem más sportágakkal - atlétika, birkózás, golf, harcművészet, krikett, rögbi, tenisz, torna, úszás, vitorlázás - hozható összefüggésbe. A brit rendőrség decemberben jelentette be, hogy az utánpótláskorú labdarúgókat érintő szexuális zaklatási ügy szálai az 1970-es évekig vezethetőek vissza. A hatóságok az egész országra kiterjedő vizsgálatot indítottak, mivel egy korábbi játékos, Andy Woodward elárulta, hogy az ifjúsági csapat edzője szexuálisan zaklatta. Egyben felszólított mindenkit, hogy akivel ilyesmi történt, hozza nyilvánosságra az esetet. Néhányan ennek a televízió nyilvánossága előtt tettek eleget, ezért is robbant ki országos botrány az ügyből.
2017. 04. 19. 10:25
A kedd esti Real Madrid-Bayern München Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágó szünetében a vendégszurkolók egy kisebb csoportja összecsapott a helyi rendőrökkel a Santiago Bernabéu Stadionban. A német fanatikusok egy része belekötött a rendfenntartókba, akik aztán gumibot használatával próbáltak rendet tenni a 4000 fős vendégszektorban. A balhé hamar lecsendesedett, a müncheni szurkolók már a meccsre koncentráltak, miután a csapatok újra kifutottak a pályára.
2017. 04. 19. 09:11
Olvasói sztorik