Nemzetközi foci

A Brighton már megcsinálta, több patinás csapat követné az élvonalba

A Newcastle, a Stuttgart és a Levante is visszaszerezheti élvonalbeli tagságát. A Girona fennállása során először szerepelhet a LaLigában.

Mint arról már beszámoltunk, a Brighton & Hove Albion hétfőn hazai pályán 2-1-re legyőzte a Wigant az angol másodosztály 43. fordulójában. A listavezető sikerével az 1982–83-as idény után először szerepel majd az élvonalban.

Három fordulóval a vége előtt még hatan vannak versenyben a maradék két feljutást érő pozícióért. Egyenes ágon várhatóan a Rafael Benítez irányította Newcastle lép majd a Premier League-be, a “szarkák” így csupán egyetlen évet töltenének a másodosztályban. A spanyol tréner csapata az elmúlt hetekben gyengén szerepel, legutóbbi három találkozóján csupán egy pontot szerzett, ám a harmadik Readinggel szemben még mindig hat egység az előnye.

A harmadik, negyedik, ötödik és hatodik helyen végző csapatok rájátszásban döntenek majd az utolsó feljutást érő pozícióért. A Reading mellett a Huddersfield, a Sheffield Wednesday, a Fulham és Leeds esélyes még arra, hogy a Premier League-ben szerepeljen.

A német másodosztály jelenlegi listavezetője az igencsak patinás VfB Stuttgart, amely a Newcastle-hez hasonlóan azonnal visszaszerezheti élvonalbeli tagságát. A svábok 2007-ben még megnyerték a Bundesligát, ám az előző idényben szégyenszemre kiestek az első osztályból. Öt fordulóval a szezon vége előtt négy csapat fut versenyt, a szintén tavaly búcsúzó Hannover 96 egy ponttal követi a listavezetőt. Az Union Berlin és Braunschweig hátránya sem jelentős, egyaránt három egységgel követik a Stuttgartot. A jelenleg ötödik Dresden lemaradása már tetemes, csupán matematikai esélye van az osztályváltásra. A másodosztály harmadik helyezettje majd osztályozót vív az élvonal 16. helyezettjével.

Ami a spanyolokat illeti, a Levante jó úton jár ahhoz, hogy szintén egy év után visszaszerezze élvonalbeli tagságát. Nyolc fordulóval az idény vége előtt kilencpontos előnnyel rendelkezik a Girona, s tizenkilenccel a harmadik Tenerife előtt.

Az 1930-ban alapított Girona fennállása legnagyobb sikerének küszöbén áll, ugyanis korábban még sosem szerepelt a spanyol élvonalban. Az elmúlt években már rendszerint odaért a rájátszást érő pozíciók egyikébe, most azonban akár egyenes ágon is osztályt léphet. Az élmezőnyben a Tenerife mellett a Getafe, a Cadiz, a Real Oviedo, a Huesca és a Lugo van még versenyben az első osztályú tagság kivívásáért. A spanyoloknál az angolokkal azonos rendszerben döntenek a harmadik feljutó kilétéről.

Olaszországban a Spal együttese készül történelmet írni, a ferrarai együttes az 1967-68-os évad után térhet vissza a Serie A-ba. Az 1907-ben alapított klub az elmúlt években kétszer is csődbe ment, legutóbb 2012-ben alapították újra S.P.A.L. 2013 néven. Az együttes az RB Leipzighez hasonló utat járhat be: a negyedosztályból indult, tavaly megnyerte a harmadosztályt, idén pedig hat fordulóval a szezon vége előtt hat ponttal vezet a Verona és a Frosinone előtt. A vezető hármas mögött azonban rendkívül kiélezett küzdelmet szemlélhetünk, csupán öt egység választja el a negyedik Beneventót és a 12. Salernitanát. Az olaszoknál az első kettő egyenes ágon osztályt vált, a 3.-8. helyen végző együttesek rájátszásban döntenek a harmadik helyről.

Olvasói sztorik