Nemzetközi foci

Emberrablás, politikai botrány, altató – ilyen vb-izgalmak voltak négy éve

Pressefoto Ulmer\ullstein bild via Getty Images
Pressefoto Ulmer\ullstein bild via Getty Images
Franciaország története során másodszor lett világbajnok, Zlatko Dalic csodát tett a horvát válogatottal, amely eddigi legnagyobb sikereként ezüstérmet szerzett a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. A négy évvel ezelőtti események – az előző visszatekintésekkel ellentétben – még nagyon frissek lehetnek, így megpróbáltunk néhány olyan háttértörténetet kiválasztani, amire akkoriban talán kevesebbet fókuszáltak. Vb-történelem, 21. rész.

Elalvás után új taktika

Lassan egy évtizede arról szól az európai futball, hogy na majd most megmutatják a belgák! Nem lesz másképp az idei világbajnokságon sem, pedig az aranygeneráció lassan teljesen kiöregszik, miközben Eb-n nem sikerült elődöntőbe jutni, és a legnagyobb sikert a 2018-as bronzérem jelentette Roberto Martínez csapatának.

Akkor a hibátlan csoportkör, Anglia, Panama és Tunézia legyőzése után a nyolcaddöntőben Mexikót (2-0), a negyeddöntőben pedig Brazíliát (2-1) verte a csapat, hogy a franciák elleni elődöntős vereség (0-1) után a harmadik helyért ismét megverje az angolokat (2-0).

A brazilok elleni csata egyik hőse Vincent Kompany volt, aki a vezető gólnál belecsúsztatott a labdába egy szögletet követően, igaz, végül manchesteri klubtársa, Fernandinho ért bele utoljára, így öngólként lett elkönyvelve a találat.

„Hogy így alakult egy nagy véletlennek volt köszönhető” – mesélte el később a belga közszolgálati tévének Kompany.

„A meccs előtti napon a nem tudtam aludni, ezért bevettem egy altatót, viszont elfelejtettem beállítani az ébresztőórát. Így aztán a reggeli csapatértekezletről, amelyen a szakmai stáb megbeszélte a meccstaktikát, lemaradtam. Roberto Martínez azt mondta, bocsánatot kell kérnem a társaimtól, majd vonuljak félre Thierry Henry másodedzővel, hogy összefoglalja nekem a megbeszéléseket.”

Kompany meghallgatta, majd azt mondta, lenne pár ötlete.

Teljesen megváltoztattuk az addigi terveket.

Mondtam Henry-nak, hogy Brazília pontosan úgy védekezik, mint a Manchester City, láttuk az edzésüket Pep Guardiolával a manchesteri edzőkomplexumunkban. Pontosan azt másolják, amit mi a Citynél csinálunk, így ismerem a rendszer gyengeségét.”

A 13. percben Nacer Chadli szögletrúgásánál lendületből a rövid sarokra érkezett, az ötös sarkától megcsúsztatta a labdát, amely a kapuba vágódott. Azt hitte, övő a gól, csak később fedezte fel, hogy Fernandinho öngóljaként számolták el. De a helyzeten ez mit sem változtatott, szerinte ez a gól az altatónak, és az abból kialakult helyzetnek számlájára írható.

Vb-történet

1930: Magyarország nem akart menni a focivébére, így meghívták az Újpestet

1934: Örökre eltiltották az olasz bundabotrányért, mégis világbajnok lett

1938: Méreg vagy öngyilkosság? – a náci Németország okozta az osztrák csodacsapat vesztét

1950: Amikor egy részmunkaidős mosogatófiú legyőzte Angliát

1954: „Törölgettük magunkról a vért” – sohasem látott botrány a magyar-brazil vb-negyeddöntőn

1958: Fényűzésből nem lesz harci kedv – olyan csapat verte a magyarokat, amely ott sem lehetett volna a vébén

1962: „A horrorjelenetek miatt dugják ágyba a gyerekeket!” – törtek a csontok a legundorítóbb vébén

1966: „Akkoriban mi voltunk az egyik legnagyobb csapat” – afrikai világbajnok is lehetett volna 1966-ban?

1970: Pelét ki akarták hagyni minden idők legjobb vébéjéről

1974: A nagy vb-titok: Brazília ellen az életükért küzdöttek a zairei játékosok

1978: „Pisztolyt szegeztek a fejemhez” – emberrablók miatt vonult vissza a holland futball-legenda

1982: A nap, amikor a futball meghalt – így vérzett el a világ legszebben játszó brazil csapata

1986: „Jesper, Jesper, megölsz bennünket!” – kocsmacsapatból nőtt ki az első dán szuperválogatott

1990: Borotvapengével követték el minden idők legnagyobb futballcsalását

1994: Még a senkik is futballistennek érezhették magukat – ismeretlenek segítették a brazilokat világbajnoki címhez

1998: „Úgy éreztük, bármikor meghalhat a pályán” – Ronaldo az életét kockáztatta Zidane legnagyobb mérkőzésén

2002: „Ha megütöm, akkor kiállít a reptéren?” – heroinfutár lett az olaszokat kiejtő botránybíróból

2006: „Térden állva könyörgünk” – a futball ereje a fegyvereket is elhallgattatta

2010: Ezen a vébén a nézők a vuvuzelától, a kapusok a labdától kaptak idegbajt

2014: Nem tragédia, csak megalázás – nyolc éve taposták földbe a brazil válogatottat

Váltságdíj és vereség

Az évtizedek óta beharangozott nagy afrikai áttörés olyannyira nem valósult meg, hogy négy éve a kontinens mind az öt csapata elvérzett a csoportkörben, azaz egyik sem jutott be a legjobb 16 közé.

Az utolsó meccseken Szenegálnak és Nigériának még lett volna esélye, de előbbi Kolumbiától (0-1), utóbbi Argentínától kapott ki (1-2). A nigériaiakat ráadásul még egy komoly gond is sújtotta: a csapatkapitány John Obi Mikel úgy lépett pályára, hogy tudta, édesapját otthon elrabolták és valószínűleg megkínozták.

A Chelsea korábbi játékosa, aki a vébé alatt már a kínai Tiencsin Teda labdarúgója volt órákkal a mérkőzés előtt kapott egy telefonhívást az emberrablóktól, amelyben 28 ezer dolláros váltságdíjat követeltek tőle.

„Érzelmileg összeomlottam, és meg kellett hoznom a döntést, hogy mentálisan készen állok-e a játékra. Összezavarodtam. Nem tudtam, mit tegyek, de tudtam, hogy nem hagyhatok cserben 180 millió nigériait. Ki kellett zárnom a fejemből a történteket, először arra kellett koncentrálnom, hogy teljesítsem válogatottbeli kötelezettségem. Azt mondták, hogy azonnal lelövik az apámat, ha jelentem a hatóságoknak, vagy elmondom bárkinek. Gernot Rohr kapitánnyal sem akartam megbeszélni, mert nem szerettem volna, hogy a problémám elvonja a csapat többi tagjának figyelmét”

Nigéria elveszítette a meccset, Mikel apját pedig hat nappal később, némi tűzharc során épségben kiszabadították, igaz, a kínzások miatt kórházba került.

A kétfejű sas

Sokkal nagyobb port kavart egy politikai botrány, amely az E csoportban történt, ahol Svájc 2-1-re legyőzte Szerbiát Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri góljaival.

Xhaka albán családban született, apja pedig politikai fogolynak számított a volt Jugoszláviában. Shaqiri szülei koszovói albánok, akik a koszovói háború 1998-as kitörése előtt menekültek Svájcba.

Így amikor a páros egy-egy gólt szerzett, a kezeikkel az albán jelképnek számító kétfejű sast formáztak. Később ugyan tagadták, hogy politikai üzenete lett volna a gólörömüknek, a FIFA fegyelmit indított ellenük, és végül mindkettejüket tízezer dollár pénzbírsággal sújtotta.

Koszovóban azonban nemzeti hőssé váltak, így a helyiek online adománygyűjtésbe kezdtek, hogy kifizessék helyettük a pénzbírságot.

A hagyomány kötelez

Az oroszországi vébén megszakadt egy nagy sorozat, 2015-ben ugyanis meghalt a brazilok leglelkesebb szurkolója, Clovis Acosta Fernandes, aki 1990-től 2014-ig hét világbajnokságon át követte a kedvenceket.

1994-ben és 2002-ben világbajnoki címnek örülhetett, azonban a hazai tornán könnyes szemmel vette tudomásul, hogy Németország 7-1-re legyőzte Luis Felipe Scolari csapatát.

Fernandes, aki a világbajnoki trófea mását ölelgetve szurkolt, mielőtt elhagyta volna a stadiont, átadta a másolatot egy német szurkolónak, mondván, megérdemelnék az igazit.

Aaron Chown / PA Images via Getty Images Frank és Gustavo folytatta édesapjuk útját

Egy évvel később, 2015-ben, elveszítette a rákkal való kilenc évig tartó harcot. Két fia azonban folytatta örökségét: Frank és Gostavo Fernandes Oroszországba utazott, hogy szurkoljon a brazil válogatottnak. És náluk volt a trófea új másolata – a hagyományok ugyanis köteleztek.

XXI. világbajnokság, 2018, Oroszország

A csoport
Oroszország – Szaúd-Arábia 5-0
Egyiptom – Uruguay 0-1
Oroszország – Egyiptom 3-1
Uruguay – Szaúd-Arábia 1-0
Uruguay – Oroszország 3-0
Szaúd-Arábia – Egyiptom 2-1

 

B csoport
Marokkó – Irán 0-1
Portugália – Spanyolország 3-3
Portugália – Marokkó 1-0
Irán – Spanyolország (B2) 0-1
Irán – Portugália 1-1
Spanyolország – Marokkó 2-2

 

C csoport
Franciaország – Ausztrália 2-1
Peru – Dánia 0-1
Dánia – Ausztrália 1-1
Franciaország – Peru 1-0
Dánia – Franciaország 0-0
Ausztrália – Peru 0-2

 

D csoport
Argentína – Izland 1-1
Horvátország – Nigéria 2-0
Argentína – Horvátország 0-3
Nigéria – Izland 2-0
Nigéria – Argentína 1-2
Izland – Horvátország 1-2

 

E csoport
Costa Rica – Szerbia 0-1
Brazília – Svájc 1-1
Brazília – Costa Rica 2-0
Szerbia – Svájc 1-2
Szerbia – Brazília 0-2
Svájc – Costa Rica 2-2

 

F csoport
Németország – Mexikó 0-1
Svédország – Dél-Korea 1-0
Dél-Korea – Mexikó 1-2
Németország – Svédország 2-1
Dél-Korea – Németország 2-0
Mexikó – Svédország 0-3

 

G csoport
Belgium – Panama 3-0
Tunézia – Anglia 1-2
Belgium – Tunézia 5-2
Anglia – Panama 6-1
Anglia – Belgium 0-1
Panama – Tunézia 1-2

 

H csoport
Kolumbia – Japán 1-2
Lengyelország – Szenegál 1-2
Japán – Szenegál 2-2
Lengyelország – Kolumbia 0-3
Japán – Lengyelország 0-1
Szenegál – Kolumbia 0-1

 

Nyolcaddöntő
Franciaország–Argentína 4-3
Uruguay–Portugália 2-1
Spanyolország–Oroszország 2-2 – hosszabbítás után, 11-esekkel 3-4
Horvátország–Dánia 1-1 – hosszabbítás után, 11-esekkel 3-2
Brazília–Mexikó 2-0
Belgium–Japán 3-2
Svédország–Svájc 1-0
Kolumbia–Anglia 1-1 – hosszabbítás után, 11-esekkel 3-4

 

Negyeddöntő
Uruguay–Franciaország 0-2
Brazília–Belgium 1-2
Svédország–Anglia 0-2
Oroszország–Horvátország 2-2 – hosszabbítás után, 11-esekkel 3-4

 

Elődöntő
Franciaország–Belgium 1-0
Horvátország–Anglia 2-1 – hosszabbítás után

 

a 3. helyért
Belgium–Anglia 2-0

 

Döntő
Franciaország–Horvátország 4-2 (2-1)
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző
v.: Néstor Pitana (argentin)
Franciaország: Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernández – Pogba, Kanté (Nzonzi, 55.), Matuidi (Tolisso, 73.) – Mbappé, Griezmann, Giroud (Fekir, 81.)
Horvátország: Subasic – Vrsaljko, Lovren, Vida, Strinic (Pjaca, 82.) – Brozovic – Rebic (Kramaric, 71.), Modric, Rakitic, Perisic – Mandzukic
gól: Mandzukic (18., öngól), Griezmann (38., 11-esből), Pogba (59.), Mbappé (65.), ill. Perisic (28.), Mandzukic (69.)
sárga lap: Kanté (27.), L. Hernández (41.), ill. Vrsaljko (92.)

 

Gólkirály: Harry Kane (Anglia) 6 gól.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik