Az 1926-27-es olasz labdarúgó-bajnokságot komoly botrány rázta meg, amelyet azóta is az első helyi bundabotrányként emlegetnek. A hatcsapatos rájátszás (amelybe az A és B csoport három-három legjobb csapata került) a Torino, Bologna, Juventus hármas között dőlt el ebben a sorrendben. A 7. forduló előtt a Torino 10 ponttal állt az élen, a két riválisának 7-7 pontja volt, és következett a Juventus-Torino városi derbi.
Állítólag órákkal a meccs előtt a Torino embere megjelent abban a panzióban, ahol Luigi Allemandi, a Juventus egyik kulcsembere pihent és 35 000 lírát ajánlott neki, hogy meggyőzze társait és hagyja őket nyerni. A futballista állítólag belement az üzletbe, és 25 ezer lírát meg is kapott, a maradékot az eredmény megfelelő alakulása esetén zsebelte volna be.
A mérkőzést végül a Torino 2-1-re megnyerte, ezzel három meccsel a vége előtt nagy lépést tett a győzelem felé.
A történet váratlanul eljutott egy római sportújságíró, Renato Ferminelli fülébe, és még csak tennie sem kellett hozzá semmit. Történetesen ugyanabban a kis szállodában lakott és szobája szomszédos volt Allemandiéval, így teljesen véletlenül fültanúja volt annak a vitának, amit a Juve védője a Műszaki Egyetem hallgatójával, Francesco Gaudiosóval folytatott. De mi szerepe lehetett az ügyben egy diáknak?
Bundázott vagy sem?
1926 különleges év volt az olasz futball számára. A szezon október 3-án kezdődött, és ez volt az első, amely az egész nemzetet bevonta. A Divisione Nazionale névre keresztelt bajnokság a fasiszta rezsim ötlete volt, amely egy összetartó ország gondolatát akarta népszerűsíteni: a két, tíz csapatból álló csoport első három-három helyezettje jutott be a végső rájátszásba.
Néhány meccs után kiderült, itt a Torino és Bologna között dől el a cím sorsa, ugyanakkor kulcskérdés lesz, hogy melyikük mit játszik a harmadik legerősebbnek tartott Juventusszal. A torinói derbi első mérkőzését a Juventus nyerte, de a Torino FC elnöke, Enrico Marone Cinzano mindenáron meg akarta nyerni a visszavágót. Egyik segítője, Guido Nani ügyvezető úgy gondolta, hogy itt a lehetőség, hogy a sikerre éhes elnöke szemében nagyra nőjön.
My new one for @GentlemanUltra: Luigi #Allemandi and the first scandal of Italian football. #DerbyDellaMole #TorinoJuventus #Toro #Juve https://t.co/ud1BoV0Gef
— Franco Ficetola (@Franco92C14) December 10, 2016
Amikor ugyanis ismerőse, a szicíliai diák, Francesco Gaudioso elmondta, hogy ugyanabban a szállodában lakik, mint Allemandi, a torinói vezető nem hitt a fülének. Megvolt a kedvező alkalom arra, hogy tervét a gyakorlatba is átültesse: Gaudiosót közvetítőként használva megállapodást kössön a Juve-védővel.
A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően kezdődött, a Torino lendületesen támadott, a Juventus hősiesen védekezett, a meccs egyik legjobbja pedig Allemandi volt. Az első félidő végén váratlan fordulatot vett a játék képe, mert Antonio Vojak góljával a Juventus szerzett vezetést. Fordulás után az 55. percben egyenlített a Torino, Balacics Mihály (a magyar sajtóban Balasits néven szerepelt) révén, aki úgy egyenlített szabadrúgásból, hogy a labda Virginio Rosetta gyanúsan nyitott lábai között került a kapuba. A 2-1-es győzelmet jelentő találatot a 74. percben az argentin, később olasz válogatott csatár, Julio Libonatti szerezte meg.
A megbeszélt vereség után Allemandi követelte a feldobott pénz fennmaradó részét, Nani azonban nem volt hajlandó beváltani ígéretét, arra hivatkozva, hogy a hátvéd egyáltalán nem tett semmit, hogy megakadályozza csapata győzelmét.
Valami bűzlik…
A történet ezek után nem teljesen tisztázott, hiszen az újságíró hetekig visszatartotta az információt, és csak az utolsó, július 10-i fordulót követően kezdte el csepegtetni az információkat.
A botrányok és sportszerűtlen manőverek témájában most érdekes hátteret lehetne feltárni, hogy azonosítani lehessen azokat az embereket, akiknek van rejtegetnivalójuk
– írta a milánói Lo Sportban.
De időnként más folyóiratokba is publikált, például az Il Tifone című római hetilapba, ahol pályafutása legfontosabb cikkét egy Hamletből vett mondattal vezette fel: „Valami bűzlik Dániában” („C’è del marcio in Danimarca”).
A botrányt nem lehetett elkerülni, Giuseppe Zanetti szövetségi titkár azonnal vizsgálatot indított, aminek következtében Nani hamarosan mindent bevallott. 1927. november 4-én – azaz már az új szezon elrajtolása után – a szövetség közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy a Torinót megfosztják az 1926–27-es bajnoki címétől.
Ugyanakkor az ezüstérmes Bologna nem lett bajnok, ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a szövetség elnöke, Leandro Arpinati közben bolognai polgármester (podestá) lett és nem akarta azt a benyomást kelteni, hogy városa csapatát előnyben részesíti, mert ez ártott volna a Mussolini-rezsim imázsának.
Örökös eltiltás, majd felmentés
A hónap végén újabb mélyütés jött: Allemandit örökre eltiltották a futballtól, csakúgy, mint a Torino FC négy főemberét, az elnök Enrico Marone Cinzanót, az alelnök Eugenio Vogliottit, a klubtitkár Pietro Zanoncellit és Guido Nanit.
A Juventus másik két játékosát, Federico Muneratit és Pietro Pastorét hivatalosan megrovásban részesítették, amiért „nem vették tudomásul labdarúgói kötelességeiket”, de semmi konkrétat nem közöltek róluk. A fentebb említett, látványosat hibázó védőre, Rosettára senki sem gyanakodott…
Az ügy végül felmentéssel ért véget: 1928. április 22-én, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnöke, Lando Ferretti amnesztiát hirdetett ki minden fegyelmi szankcióval sújtott sportoló és sportvezető részére. Az olasz futballszövetség főtitkára, Giuseppe Zanetti szerint a rendelkezést kizárólag Allemandi anyjának Ferrettihez intézett szívből jövő kegyelmi kérései miatt fogadták el.
Pozzo nem felejtette el
Hogy mi köze mindennek a az 1934-es világbajnoksághoz? Nos, Allemandinak nagy jövőt jósoltak, eltiltásakor már háromszoros válogatott volt, a pályafutása azonban itt megtorpant. Felmentése után ugyan 1929-ben egy Csehszlovákia, majd egy Németország elleni mérkőzés erejéig visszatért az olasz válogatottba, de aztán 15 mérkőzésre teljesen elfelejtették.
1932 márciusában újra meghívást kapott, de három meccs után újabb tíz olyan találkozó következett a válogatott életében, amikor nem számítottak rá. Vittorio Pozzo szövetségi kapitány azonban nem feledkezett meg róla, 1934-ben váratlanul visszakerült, és kihagyhatatlannak bizonyult a világbajnoki címig meg sem álló csapatból.
Ha feltesszük, valóban nem csaló volt, csak a felajánlott pénztől megszédült labdarúgó, akkor valahol a sors igazságot szolgáltatott neki.
Amit tudni kell a vébéről:
- 36 ország jelentkezett a tornára, így a selejtezőkre volt szükség, hogy a mezőnyt 16-ra redukálják.
- A magyar válogatott Bulgáriát oda-vissza 4-1-re verte, de mivel később a rivális visszalépett, a harmadik csoportellenfél, Ausztria ellen nem kellett egy meccset sem lejátszani, hiszen biztossá vált a továbbjutás.
- Uruguay visszautasította a részvételt, tiltakozásul amiatt, hogy több európai ország nem utazott el a négy évvel korábban rendezett vébéjére (először és utoljára fordult elő, hogy a címvédő nem volt ott a vb-n).
- Anglia és Skócia megtagadta a részvételt, pedig a FIFA kvalifikáció nélkül ajánlotta fel nekik a szereplés jogát.
- A vébén Magyarország Toldi Géza kettő, Teleki Pál és Vincze Jenő egy-egy góljával 4-2-re verte Egyiptomot a nyolcaddöntőben, majd a legjobb nyolc között – egy nagy bírói csalásnak elkönyvelt mérkőzésen – 2-1-re kikapott Ausztriától. Volt ott minden: osztrákok által kisírt játékvezető-csere, meg nem adott büntető, kiállítás, kocsmai verekedést idéző káosz…
- A negyeddöntőben először volt megismételt mérkőzés: az olasz-spanyol csata 1-1 lett, míg a kevesebb mint 24 órával az első összecsapás utáni újrázást a hazaiak Giuseppe Meazza találatával megnyerték 1-0-ra.
- Luis Monti négy év alatt a második érmét szerezte: 1930-ban, még az argentin csapattal lett vb-második, ezúttal azonban világbajnoki címet ünnepelhetett. A világ ekkor ismerhette meg az oriundo kifejezést, amelyet olasz felmenőkkel bíró, Dél-Amerikában született emberekre használnak.
