Amikor 1984-ben Európa-bajnok, két évvel később pedig világbajnoki bronzérmes lett a francia labdarúgó-válogatott, úgy tűnt, új futballnemzet jelentkezett be a világversenyek legjobbjai közé. A Michel Platini-féle csapatot azonban nem követte olyan generáció, amely fenn tudta volna tartani a szintet.
A válogatott már az 1988-as Eb-re sem jutott ki, a címvédő szégyenszemre úgy esett ki a kvalifikációban, hogy mindössze egyetlen győzelmet aratott (otthon 2-0-ra verte Izlandot). Henri Michel távozott, a helyét Platini immáron szövetségi kapitányként vette át, de vele sem jött össze a vb-szereplés, a válogatott Jugoszlávia és Skócia mögött csak a harmadik lett a selejtezőben. Pedig micsoda csapat volt a nevek – Didier Deschamps, Jean-Pierre Papin, Laurent Blanc, Eric Cantona – alapján.
Az 1992-es Európa-bajnokságra (egyedüli hibátlanként!) sikerült a kijutás, de a válogatott nyeretlenül ki is pottyant a csoportkörből.
Érkezett Gérard Houllier, aki a mennybe mehetett volna, hiszen a mérlege nagyszerű volt, tíz mérkőzésen hét győzelem és egy döntetlen mellett mindössze kétszer kapott ki csapata. Az 1994-es világbajnoki selejtezőben is nagyszerűen álltak a franciák, az utolsó két hazai mérkőzés közül elég lett volna egyet megnyerni a biztos kvalifikációhoz. Előbb azonban Izrael nyert a Parc des Princes-ben 3-2-re úgy, hogy a győztes gólt Reuven Atar a 90. percben szerezte, majd a bolgárok ellen már az iksz is vébét ért volna, de a 90. percben érkezett Emil Kosztadinov (1-2).
Cantona durvasága hozta el a fiatalítást
Ebben a puskaporos hangulatban Houllier nem maradhatott, a helyére addigi segítője került – először csak ideiglenes jelleggel. Aimé Jacquet akkor már ismert edzőnek számított, hiszen a nyolcvanas években nyert három bajnokságot és két Francia Kupát a Bordeaux-val.
Összekapta csapatát, amely az irányításával az első négy meccsét megnyerte 1994-ben, és 1996. június 26-ig, az Európa-bajnokság elődöntőjéig nem is szenvedett vereséget, akkor is csak tizenegyesekkel maradt alul a csehekkel szemben.
Jacquet kezdetben Cantonára épített csapatát, de miután az öntörvényű csatár 1995 januárjában megrúgott egy Crystal Palace-szurkolót, és egy évre eltiltották, úgy érezte, itt a fiatalítás lehetősége. Így aztán szépen elbúcsúzott Papintől és David Ginolától, majd olyan fiatalokkal kezdett el dolgozni, mint Zinedine Zidane.
Mintha az egész világ ellenük lett volna
Jacquet ugyan élvezte a szövetség bizalmát, a játékosai tűzbe mentek volna érte, ám a sajtó nagyon nem kedvelte. Sőt, mondhatjuk a L’Equipe kifejezetten keresztes hadjáratot folytatott ellene, várta, hogy hibázzon, és lesújtson rá azzal, hogy „ugye, mi megmondtuk”…
Az akkor az ötvenes évei második felében járó szakember (idén november 27-én már 81 éves lesz!) azonban hihetetlen önuralommal tűrte a kritikát, és építette csapatát. Franciaország 1997 nyarán nyeretlenül zárta a hazai rendezésű Tournoi de France-t (Brazília 1-1, Anglia 0-1, Olaszország 2-2), majd 1998 tavaszán produkált egy hasonló szériát (Norvégia 3-3, Oroszország 0-1, Svédország 0-0). A szakértőket a vébé előtt nem nagyon hatotta meg, hogy egy marokkói kupán a hazaiak elleni 2-2 mellett Belgiumot sikerült 1-0-ra legyőzni, és a főpróba, a finnek elleni 1-0 sem ígért sok jót.
„Tudtuk, hogy a L’Equipe-nek fenntartásai vannak Aime Jacquet-val. A lapnál nem gondolták, hogy ő elég jó, minden tettét, döntését, taktikáját megkérdőjelezték. Csúnya és személyes harc lett belőle. Mi, játékosok az első naptól kezdve mögötte álltunk, de érezni lehetett, milyen negatív a légkör a csapat körül.
Mintha az egész világ ellenünk lett volna
– nyilatkozta néhány éve Robert Pires, a franciák világ- és Európa-bajnok szélsője.
A lap el akarta hitetni, hogy a szakembernek lövése sincs arról, mit akar, noha éppen azon dolgozott keményen, hogy a vébére megtalálja a legjobb csapatot. A gyengébb eredmények pedig csak felesleges tüzet gerjesztettek a válogatott körül.
Pires azt mondta, számára a játékosok és a stáb által megteremtett egység és szolidaritás kulcsa 1997 decemberében történt, amikor Jacquet karácsonyra összejövetelt szervezett Tignes-ben, az Alpok egyik nagy síközpontjában a futballisták és családtagjaik számára.
„Mindenki élvezte a pihenést, miközben Jacquet nagy beszélgetéseket folytatott a játékosokkal, különösen a legjobbjainkkal, Laurent Blanc-nal és Didier Deschamps-pal. Elmondta nekik, hogyan dolgozik, mit csinál majd. Végül azzal fejezte be: valami hatalmasat fogunk véghezvinni ezen a világbajnokságon. Már tudtuk, hogy képesek leszünk rá, meggyőzött bennünket, hogy higgyünk benne és kövessük őt.”
Egy másik vb- és Eb-győztes, a Bayern München balbekkje, Bixente Lizarazu úgy fogalmazott, Jacquet minden kritikát magára vállalt, és de gondoskodott arról, hogy azok ne legyenek igazán hatással a játékosokra.
„Mestermunkát végzett ebben is. Meg akart védeni bennünket és bármit megtett volna azért, hogy koncentráltak és magabiztosak maradjunk. Felhasználhatta volna a kritikákat arra, hogy elszántabbá, dühösebbé tegyen, felhergeljen bennünket, de nem tette. Méltóságteljesen viselkedett. neki megvolt a terve, és ebben ilyen nem szerepelt. Ehelyett buborékba helyezett minket, és a legnagyobb nyugalomban készülhettünk Clairefontaine-ben, messze mindentől.
Nem törődtünk a külvilággal, nem éreztünk nyomást, csak magunkra koncentráltunk. A legjobbak akartunk lenni.
Kellett egy kis trükk is
Évekkel később Michel Platini, a vébé egyik szervezője elismerte, hogy a csoportkör sorsolását úgy alakították, Franciaország és Brazília legkorábban a fináléban találkozhasson. „Nem azért töltöttünk hat évet a világbajnokság szervezésével, hogy ne trükközzünk” – mondta.
Franciaország egy könnyed 3-0-s sikerrel kezdett a dél-afrikaiak ellen, majd 4-0-ra verte Szaúd-Arábiát, és nagy csatában 2-1-re győzött Dánia ellen is. A szaúdiak ellen azonban Zidane piros lapot, ezzel együtt kétmeccses eltiltást kapott, és a hiánya nagyon érződött a Paraguay elleni nyolcaddöntőn.
A dél-amerikaiak szédületes védelme (Francisco Arce, Carlos Gamarra, Celso Ayala, Pedro Sarabia) tökéletesen állta a rohamokat, csak egy szintén hátvéd, Laurent Blanc tudta feltörni, aki a 114. percben a vb-történelem első aranygóljával továbbjuttatta csapatát.
A legjobb nyolc között ennyi sem sikerült az olaszok elleni 0-0 után a jobb idegállapot és a biztosabb láb döntött – a tizenegyespárbajt a franciák 4-3-ra hozták. Az elődöntőben a Parma védője, Lilian Thuram vált főszereplővé, aki két góljával elszomorította a horvátokat (2-1), érdekesség, hogy a bekk 142 válogatottsága alatt csupán kétszer volt eredményes, természetesen a legjobbkor.
És az előzetes számítások beváltak, a fináléban ugyanis a félelmetes Ronaldo, Rivaldo, Bebeto sorral felálló brazilok következtek.
Mindenki Ronaldóért aggódott
A döntőben aztán megállíthatatlannak bizonyult a hazai csapat, Zidane két fejes gólja után Emmanuel Petit a ráadásban adta meg a kegyelemdöfést – 3-0! Amíg a franciák örömünnepet ültek, a braziloknak az egész napjuk merő aggódás volt.
„14 óra körül hallottam, ahogy Roberto Carlos azt kiabálta a folyosón, hogy Ronaldo rosszul van. Bementünk a szobájába Edmundóval, és megdöbbentünk a látványtól. Ronaldo feje lila volt, nehezen kapott levegőt, folyt a nyála és minden izma összerándult. Emlékszem, láttam korábban az apámat is hasonló állapotban, amikor régebben rohama volt. Az orvosok altatót adtak Ronaldónak, így sikerült megnyugodnia és elaludnia” – mesélte a brazilok játékosa, Cesar Sampaio.
A védekező középpályás hozzátette, a csapatbuszon mindig szól a szamba, de ezúttal a stadionig néma csend honolt. Mindenki nagyon aggódott a válogatott legjobbjáért. Ronaldo a meccs előtti utolsó pillanatban jelezte, vállalja a játékot, mert a vizsgálatok semmit sem mutattak ki.
Megrendülten mentünk ki a stadionba, annyira aggódtunk miatta. Úgy éreztük, az életét kockáztatja a döntőben és bármikor meghalhat a pályán. A döntőben még 50 százalékát sem mutattuk annak a tudásunknak, amit addig.
Francia részről Pires csak annyit mondott: „Utólag visszagondolva mondhatjuk, hogy Brazíliára hatással voltak a Ronaldóval történtek. De még ha 100 százalékos állapotban lett volna, akkor is annyira biztosak voltunk a győzelmünkben, hogy ő sem hozott volna változást.”
Amit tudni kell a vébéről
- A FIFA végrehajtó bizottsága 1992. július 2-án adta oda a rendezési jogot Franciaországnak, amely a végső szavazáson Marokkót múlta felül. (2015-ben kiderült, hogy a FIFA végrehajtó bizottságának több tagját megvesztegették a vb-rendezés ügyében, és ugyan eleinte úgy gondolták, hogy a franciák így szerezték meg a jogot, végül világossá vált, hogy a kenőpénz a sikertelen marokkói ajánlatból származott.)
- Négy válogatott első alkalommal szerepelhetett a vébén, Horvátország, Jamaica, Japán és a Dél-afrikai Köztársaság ekkor debütált. A hiányzók között volt a kétszeres vb-győztes Uruguay mellett Portugália, Svédország és az ír válogatott, amely előtte kétszer is kvalifikálta magát.
- Magyarország azóta sem volt annyira közel a vb-szerepléshez, mint ebben a kiírásban, a Csank János irányította válogatott a leggyengébb ötösben három győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel, nyolcpontos hátránnyal zárt a második helyen Norvégia mögött, de ez pótselejtezőt ért. Az utolsó mérkőzésen Helsinkiben játszott 1-1-es döntetlent minden idők legviccesebb öngóljának köszönhetően.
- A pótselejtezőre nem érdemes szót vesztegetni, a jugoszláv válogatott Budapesten 7-1-re kiütötte a magyarokat, majd a belgrádi visszavágón beérte egy 5-0-s KO-val.
- A kameruni Samuel Eto’o volt a torna legfiatalabb (17 éves, 3 hónapos), míg a skót Jim Leighton a legidősebb játékosa (39 éves, 11 hónapos).
- A vébé meglepetéscsapata Horvátország volt, amely a csoportban legyőzte Jamaicát (3-1) és Japánt (1-0), és az argentinok elleni 1-0-s vereség is belefért a továbbjutásba. A nyolcaddöntőben Davor Suker találata döntött a románok ellen (1-0), a negyeddöntőben nagyon simán , 3-0-ra elverte a németeket, végül az elődöntőben Franciaország állította meg (1-2). A bronzmeccsen aztán ismét Suker döntött, bebiztosítva ezzel saját gólkirályi címét is (2-1).
