Az 1974-es németországi világbajnokságig mindössze kettő olyan afrikai csapat akadt, amely ott lehetett a legrangosabb futballtornán. 1934-ben Egyiptom volt az egyetlen a kontinensről, majd az 1966-os bojkottot követően 1970-től kapott állandó helyet Afrika, akkor Marokkó kvalifikálta magát.
1974-ben aztán Zaire következett, és a kvalifikációja nem is volt túl nagy meglepetés. Egyrészt 1968-ban Afrika-kupát nyert, másrészt 1972-ben úgy végzett a negyedik helyen, hogy az elődöntőt hosszabbításban bukta el.
Abban az évben már megvolt a lendület és az alapcsapat, ez pedig a Csanádi Ferenc örökét 1970-ben átvett Blagoje Vidinic kapitány számára elég volt ahhoz, hogy a csúcsra juttassa tanítványait.
Rátelepedett a politika a futballra
Zaire élén ekkor Mobutu Sese Seko, születési nevén Joseph-Désiré Mobutu állt, egy tábornok, aki 1965-ben puccsal került hatalomra és eltávolította Joseph Kasa-vubut, a Kongói Köztársaság (Léopoldville-Kongó) első szabadon választott elnökét.
A tehetséges generáció pedig Mavuba Mafuilával, Kazadi Mwambával és az 1974-es Afrika-kupa gólkirályával, Ndaye Mulambával teljesítette a vágyát.
Mobuto örömében elhalmozta a játékosokat minden földi jóval. Mindegyikük egy házat és egy új Volkswagent kapott jutalmul, sőt, a teljes válogatottat meghívta a luxuskastélyába, amire nagyon ritkán akadt példa. A nyomás persze nőtt, hiszen elvárta, hogy a világbajnokságon is jó teljesítményt nyújtsanak a kedvencek.
Ő maga nem utazott el a világbajnokságra, de gondoskodott arról, hogy Nyugat-Németországban erős zairei jelenlét legyen. Magas rangú kormánytisztviselőket és katonai vezetőket, sőt boszorkánydoktorokat is küldött, de a dolgok nem a tervek szerint alakultak.
Lázadás Németországban
A világbajnoki bemutatkozás nagyszerűen sikerült, és 1974. június 14-én a Zairei Leopárdokat a szívébe zárta a közönség. A dortmundi Westfalenstadionban Skócia volt az ellenfél, a Denis Law-val, Billy Bremnerrel és Kenny Dalglishsal felálló európaiak azonban nagyon meglepődtek, mert egy ügyes és szervezett ellenféllel találták magukat szembe.
Willie Ormond szövetségi kapitány azt mondta a meccs előtt, hogy
ha nem tudjuk legyőzni Zaire-t, akkor csomagoljunk, és menjünk haza.
Nos, a siker meglett, de a közvélemény úgy látta, Zaire nem érdemelt vereséget. Jöhetett a jugoszlávok elleni csata, előtte azonban kitört a botrány.
Mobutu úgy engedte el a küldöttséget, hogy egy komoly összeget is a rendelkezésükre bocsátott, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt, és megvehessenek bármit, amire szükségük van. Azonban amíg a csapat edzett és meccset játszott, a tisztviselőikből álló kíséretet eltapsolta a pénzt – azt, amely a dologi költségeken kívül a játékosok fizetését és prémiumát is tartalmazta.
A nemzetközi szövetségnek (FIFA) kellett közbelépnie, állítólag játékosonként mintegy 3000 német márkát fizetett azért, hogy vállalják a játékot és megmentsék a torna hírnevét.
A játékosok rábólintottak, majd unottan kivánszorogtak a gelsenkircheni Parkstadionba, ahol a stressz, a zavarodottság, és a koncentrációhiánnyal kombinált motiválatlanság eredménye egy szégyenteljes 9-0-s vereség lett a vége. A jugoszlávoknál Dusan Bajevic triplázott, a csapat egyébként is jó nevekből állt, végül, a körülményekről mit sem tudva, a világ elhitte, a szegény afrikai ország csupán ennyit tud.
A legérthetetlenebb szabadrúgás titka
Mobutu őrjöngött, és váratlan – de diktátoroktól nem távol álló – lépésre szánta el magát: elküldte az elnöki gárdát, hogy megfenyegesse a játékosokat.
A fegyveresek lezárták a szállodát minden újságíró előtt, és azt mondták, hogy ha 4-0-ra kikapunk Brazíliától, egyikünk sem térhet haza
– nyilatkozta később Ilunga Mwepu.
Egyes források szerint egyenesen az életük lehetett a mérkőzés tétje. A játékosoknak nem maradt más választásuk, mint hogy a következő, Brazília elleni meccset lejátsszák, annak ellenére, hogy nem kapták meg a beígért pénzt, és hogy az ellenfélnek legalább három góllal kellett nyernie a továbbjutáshoz.
A Rivelinóval, Jairzinhóval és Eduval felálló dél-amerikaiak a 66. percben már 2-0-ra vezettek, amikor eljött a meccs ikonikus pillanata. A 78. percben Brazília a kaputól 25 méterre szabadrúgást kapott, és amíg néhányan tanakodtak, mi is legyen, a sorfalból kirobbant Ilunga messzire elrúgta a labdát. A román Nicolae Rainea felmutatta a sárga lapot, az európai média pedig arról írt, hogy az afrikaiak nem is értik a szabályokat, míg John Motson, a BBC kommentátora az afrikai tudatlanság bizarr pillanatának nevezte az esetet.
De az igazság sötétebb volt ennél, hiszen a lépést a félelem vezérelte. Az időhúzó taktika pedig talán közrejátszott abban, hogy Brazíliát kicsit összezavarta, és ugyan Valdomiro még betalált, a 3-0-s végeredmény mindkét félnek jó volt.
A zairei játékosok megszégyenülten és összeomolva, de hazatérhettek, igaz, karrierjük szinte azonnal véget ért. Mobutu csökkentette a válogatottra szánt pénzt, évtizedekre megfojtva ezzel a helyi futballt.
A játékosok közül többen szegénységben haltak meg, Ndaye Mulamba kénytelen volt Dél-Afrikában koldulni, Ekofa Mbungu pedig 2010-ben még taxisofőrként dolgozott, ugyanazzal az autóval, amelyet 1974-ben kapott.
Mobutu ugyan elvesztette érdeklődését a futball iránt, de sportfanatizmusa nem csitult, figyelmét és pénzét a bokszra összpontosította. Még ugyanabban az évben, 1974. október 30-án Kinshasa adott otthont a Muhammad Ali-George Foreman nehézsúlyú profi világbajnoki címmérkőzésnek…
Amit tudni kell a vébéről:
- Bár a FIFA az 1971-es, athéni ülésen még azon ötletelt, hogy esetleg 24 csapatot szerepeltessen a vébén, végül maradt a 16 csapatos, de módosított versenyrendszerű lebonyolítás. Az addigi 32 mérkőzés helyet 38-at rendeztek úgy, hogy a csoportmecsek után nem egyenes kiesés, hanem két négyes csoportban egy második forduló következett. A Győztesek játszottak az arany-, a csoportmásodikok a bronzéremért.
- A tornára rekordnevezés érkezett, 91 ország küldte el jelentkezését. A selejtezőkön olyan nagyágyúk véreztek el, mint Anglia, Franciaország, Spanyolország és az a Magyarország, amely két évvel korábban olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnoki 4. volt. A selejtezőt azonban hiába zárta veretlenül az Illovszky Rudolf vezette együttes, két győzelemmel és négy döntetlennel, rosszabb gólkülönbséggel alulmaradt a két szintén nyolcpontos Ausztria és Svédország mögött. Mindezt úgy, hogy az utolsó, hazai csoportmérkőzésen 3-2-re is vezetett, de a debütáló kapus, Bicskei Bertalan vetődés helyett szemmel követte csak Ralf Edström fejesét.
- A Szovjetunió sem lehetett ott Németországban, a válogatottat ugyanis kizárták, miután az 1973-as chilei államcsíny következtében megtagadta az utazást a playoff dél-amerikai visszavágójára.
- A torna egyetlen veretlen csapata Skócia volt (Zaire 2-0, Brazília 0-0, Jugoszlávia 1-1), amely azonban rosszabb gólkülönbséggel tovább sem jutott csoportjából. Még a világbajnok NSZK is begyűjtött egy vereséget, a csoportkörben az NDK győzte le 1-0-ra.
- Kuba 1938-as kvalifikációja óta Haiti lett az első karibi csapat, amely kijutott a vébére. Ugyan három vereséggel kiesett, de azért nyomot hagyott a történelemben: a középpályás Ernst Jean-Joseph lett a világbajnokságok első futballistája, aki tiltott szer használatáért eltiltottak.
- Carlos Humberto Caszely Garrido neve Chilében igazi fogalom, hazájának egyik legjobb chilei futballistájaként tartják számon. Az biztos, hogy a csatár hatékonyságban mindenkit felülmúl, meccsenként 0,59-es gólátlagot ért el, ezzel a válogatott történetének legeredményesebb góllövője. Neve azonban 1974-ben egy másik kategóriában maradt fenn: ő lett az első játékos a világbajnokságok történetében, aki piros lapot kapott (1974. június 14-én, NSZK ellen).
- Hollandia a hetvenes években a totális játék révén vált Európa és a világ meghatározó futballnemzetévé. Az Ajax nemcsak otthon villogott, de 1971 és 1973 között sorozatban háromszor is megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, a válogatottban pedig Rinus Michels a 4-2-4-es játékrendszerről a 4-3-3-ra váltva tökéletesítette a rendszert. A totális futball szakított a hagyományokkal, az egyéni kreativitást rendszerbe helyezte, a gyors, folyamatos, rövidpasszos játék mellett a nagy fegyvere a letámadás és a lescsapda volt. Maga a totaalvoetbal kifejezés csak a holland válogatott 1974-es világbajnokságon nyújtott teljesítménye után került be a köztudatba.
- A vébét végül Németország nyerte, amely ugyan már a második percben hátrányba került (a Johan Cruyff buktatásáért megítélt tizenegyest Johan Neeskens lőtte be), de a 25. percben Paul Breitner ugyancsak tizenegyesből egyenlített – ezek voltak az első büntetők, amelyeket vb-fináléban megítéltek. A győztes gólt végül a 43. percben Gerd Müller szerezte, neki ez volt az utolsó gólja a nyugatnémet csapatban, ugyanis a torna után visszavonult a válogatottságtól. A tavaly, 75 évesen meghalt legenda félelmetes mérleggel bírt: 62 meccsén 68-szor volt eredményes.
- 2008-ban a korábbi FIFA-elnöke, a brazil Joao Havelange meglepő vádakkal állt elő, szerinte ugyanis hiába volt Brazília a világ legjobb csapata abban az időben, azért nem tudott zsinórban ötször is aranyérmet nyerni, mert az 1966-os és az 1974-es tornát direkt elcsalták a házigazda javára. Szerinte nem véletlen, hogy „a brazil válogatott 1966-ban lejátszott három mérkőzésén a három játékvezető és hat vonalbíró közül hét brit és kettő német volt”, de állította, hogy 1974-be a döntőbe jutásért zajló csatában Hollandia is azért nyert 2-0-ra, mert a meccset a nyugatnémet Kurt Tschenscher vezette.
