Mielőtt elutaztam életem első focivébéjére, amely egyben az afrikai földrész első labdarúgó-világbajnoksága volt, szüleim többször is a lelkemre kötötték, hogy ne császkáljak Dél-Afrikában sötétedés után egyedül az utcán. Miután megérkeztem Johannesburgba, a szállásadó helyi család szintén figyelmeztetett, ne kódorogjak egyedül, mert vébé ide vagy oda, a dél-afrikai országimázsfilmek első mondatában biztosan nem azt emelik ki, hogy ez a világ legbiztonságosabb szeglete.
Ehhez képest majdnem három órával a Dél-Afrika–Mexikó nyitómeccs után a Soccer City nevű stadion melletti pusztában, koromsötétben, laptoptáskával és hátizsákkal botorkálva próbáltam meg összerakni, hogyan is jutok el a helyi kísérőmmel, a családjával régóta kint élő Norbival megbeszélt találkozópontra. Csak egy nyomógombos, feltöltőkártyás butatelefonom volt, és a megérkezés után a családtagoknak, kollégáknak küldött SMS-ek kellően lezabálták a keretet ahhoz, hogy ne tudjam felhívni Norbit, szóval sikerült egyből az első meccsen kimaxolni a bénázást.
A nagy izgalmakat így a torna első napján kipipáltam, a hátralévő egy hónapban egyszer adódott még komfortzónán kívüli szituáció, amikor a fuvarra várva egy fekete srác kissé idegesítően nyomult, hogy márpedig ő be akar segíteni nekem, és szívesen gyárt a vébéről videós anyagokat, feltéve, hogy anyagilag is honorálom az erőfeszítéseit. Nem mondanám, hogy a feszült helyzetekben mindig a legélesebben reagálok, de meglepő módon a tagot sikerült azzal lenyugtatni, hogy megadtam neki az egyik elfekvő e-mail címem – azt, aminek már a jelszavára sem emlékeztem.
Itt van 10 millió dollár, de akkor miénk a vb
Az akkor még érvényben lévő rotációs elv alapján mindenképpen afrikai ország kapta volna a 2010-es vébét, és 2004 májusában végül a már a 2006-os tornára is pályázó Dél-Afrika lett a befutó Marokkót és Egyiptomot megelőzve. Később aztán kiderült, hogy a bizonyára jól előkészített pályázati anyag mellett a dél-afrikai delegáció 10 millió dollárt tömködött az akkori FIFA-alelnök, Jack Warner, valamint a végrehajtó bizottság több tagjának zsebébe, hogy biztosan az övék legyen a torna.
Dél-Afrika mindössze 12 évvel azután nyerte el a rendezési jogot, hogy az országban sikerült véget vetni a faji megkülönböztetésen alapuló apartheid rendszernek. Az 1948-ban kezdődő apartheid rendszerben a feketék nappal csak útlevéllel hagyhatták el otthonaikat, nem vállalhattak politikai tisztséget, a munkahelyen külön ajtón kellett közlekedniük, a stadionban pedig elkülönített szektorban ülhettek csak – és többnyire a dél-afrikai csapat éppen aktuális ellenfelének drukkoltak.
Az elnyomó rendszer felszámolását követő első nagy sporteseményét 1995-ben rendezte Dél-Afrika, de a rögbivébén szereplő csapatot nem mindenki érezte magáénak, a sportág ugyanis főleg a fehérek körében volt népszerű, a vébén szereplő garnitúrában mindössze egyetlen fekete játékos szerepelt, Chester Williams. Dél-Afrika elnöke, az apartheid során 27 évre bebörtönzött Nelson Mandela úgy érezte, a hazai rendezésű vébé remek alkalom, hogy az ország megmutassa a világnak az új arcát, és a sporton keresztül egységbe kovácsolja a nemzetet.
A vébé nem is alakulhatott volna jobban, a Springboks, vagyis Antilopok becenévre hallgató csapat a döntőben Új-Zélandot verve világbajnok lett, és a jelenet, amikor a válogatott mezébe öltözött Mandela a csapatkapitány Francois Pienaar kezébe nyomta a trófeát, ikonikus pillanata lett a dél-afrikai történelemnek.
Ha kérditek idehaza, na, milyen volt (Dél-)Afrika?
Bár a focivébén nem lehettek ilyen vérmes reményei Dél-Afrikának, az végig érződött, hogy az ország a lehető legjobb arcát szeretné mutatni az odalátogatóknak. A többség barátságos és nyitott volt, de egy-egy beszélgetésből kiérződött a mélyben lappangó feszültség, a szállásomon a búr gyökerekkel bíró családfő például indulatosan mesélte, hányszor tapasztalta a rendszerváltás után a feketéket előnyben részesítő pozitív diszkriminációt. Az ország kétarcúságával lépten-nyomon szembesültünk, Johannesburg leggazdagabb negyedében, Sandtonban impozáns szállodák, irodaházak és plázák sorjáztak, a külvárosi részen viszont többméteres szögesdrótot húztak a kerítés fölé, és éjjel is felkapcsolva hagyták a szobák többségében a lámpákat, hogy elvegyék az illetéktelenek kedvét a váratlan látogatástól.
Az utak kereszteződésénél mindig feltűntek a napi megélhetésért koldulók, akik gyümölcsöt, telefontöltőt vagy egyéb portékát próbáltak elsózni, a Johannesburgtól kétórányi autóútra lévő – többek között a Kassai Viktor által dirigált Ghána-Egyesült Államok nyolcaddöntőnek otthont adó – Rustenburg pedig valószínűleg első vb-helyszínként mondhatta el magáról,
Apropó, Kassai: nekünk, magyaroknak – a vb-részvételt 1986 óta hiába hajszoló csapatunk hiányában – a kedvenc külföldi válogatottaknak szurkolás mellett az maradt, hogy figyelemmel kövessük a sporit, aki Vámos Tiborral és Erős Gáborral egészen az elődöntőig jutott, ők hárman közreműködtek a durbani spanyol-német elődöntőn. (A cikk elején kissé pontatlanul fogalmaztam a kellemetlen élményeket sorolva, a Durbanig vezető út ugyanis nem várt izgalmakat rejtegetett a helyi kamionosok miatt, akik úgy vágódnak ki előzni, hogy egyáltalán nem érdekli őket, ha a másik sávban érkező kocsi jóval gyorsabban jön – mintha úgy lennének vele, ők az erősebbek és a nagyobbak, majd csak beletapos a fékbe a mögöttük jövő barom).
Sajátos vetülete a magyar népléleknek, hogy honfitársaink külföldön általában összetartóbbak, mint idehaza, és Kassaiék ebből kaptak ízelítőt, amikor a helyi magyarok meghívták őket egy élménybeszámolóval összekötött vacsorára. A világ egyik legjobb bírójával nézni az Uruguay-Ghána meccset különleges élmény, és ezen még dob egy nagyot, ha eközben babgulyás, túrós csúsza és almás rétes a menü – 8000 kilométerre az otthontól.
Amikor végleg kiderült, hogy kell a gólvonal-technológia
Kassai nevére 12 év távlatából nem biztos, hogy emlékeznek azokban az országokban, amelyeknek vezetett a tornán, az uruguayi Jorge Larrionda viszont tett róla, hogy egész Angliát magára haragítsa. A németek elleni nyolcaddöntő 39. percében ugyanis Frank Lampard emelése után a labda egyértelműen a gólvonal mögé pattant, de mivel ekkor még nem vezették be a gólvonal-technológiát, Larrionda kénytelen volt az asszisztensére hagyatkozni, aki kissé lemaradt a jelenetnél.
Így maradt a 2-1-es német vezetés, amiből 4-1 lett a második félidőben, mintha a sors így csapott volna le az angolokra, akik az 1966-os vb-döntőt úgy nyerték meg a németek ellen, hogy Geoff Hurst lövésénél a labda a gólvonalra pattant, Gottfried Dienst azonban Tofik Bahramov partjelzőre hallgatva gólt ítélt.
Nagy összegben fogadnánk arra, hogy a focirajongók többsége sem tudna így, 12 év távlatából tíz gólnál többre visszaemlékezni a 2010-es tornáról, az viszont biztosan sokaknak beégett az agyába, hogy ez volt a vébé, ahol egy dologra minden meccsen lehetett számítani: a folyamatos vuvuzelakoncertre. Persze ez nem volt teljesen váratlan, mivel egy évvel korábban, a Konföderációs Kupa során már ízelítőt kaptunk abból, milyen úgy nézni egy meccset, mintha egy nyüzsgő méhkas közepén ülne az ember.
Még a vuvuzelánál is sokkolóbb élmény volt a hallójáratoknak a mélyebb és hangosabb, formájában a kudu antilopok szarvát idéző kuduzela. A vb alatt a Daily Telegraph nevű brit lap azt írta, a dél-afrikai szurkolók azt várják, hogy az európai stadionokat is meghódítja majd a kuduzela – annyira nem vagyunk szomorúak, hogy ez a jóslat nem vált be.
Szörnyű, rettenetes, alkalmatlan. Mi az? Hát a vb-labda!
Ami a nézőknek a vuvuzela, az a kapusoknak a világbajnokság hivatalos labdája, a Jabulani volt. A labda zulu nyelven ünneplést jelent, nos, a kapusok egyáltalán nem örültek neki, sőt, egyenesen utálták. Többek között a brazil Júlio César, a spanyol Iker Casillas és az olasz Gianluigi Buffon is kifakadt az új labda miatt: szörnyű, rettenetes és alkalmatlan – ezek voltak a leggyakoribb jelzők a kritikáikban. A magyar válogatott kapusa, a nagyon fiatalon elhunyt Fülöp Márton pedig egyenesen úgy fogalmazott, ez a legrosszabb labda, amit valaha kiadtak. A dánok szövetségi kapitánya, Morten Olsen sem fogta vissza magát, amikor megjegyezte, ezzel a labdával képtelenség futballozni.
Az uruguayi Diego Forlánnak speciel semmi baja nem volt a labdával, öt góljából egy tizenegyesből született, a másik négy viszont pazar lövésből, ahol azért nem lettünk volna a kapusok helyében, látva a Jabulani röppályáját.
Diego Forlán domando la Jabulani. pic.twitter.com/MfMYO3ClJV
— Nahuel (@NahuelBeau) April 1, 2022
És bár Casillas előzetesen morgott, a végére a spanyolok is megbarátkoztak a labdával, igaz, a 2008-as Eb-győztes nem szórta a gólokat, de a hét találkozón elért nyolc találat is elég volt ahhoz, hogy nyolcadik nemzetként világbajnokságot nyerjen. A hollandok elleni döntő talán legtöbbet emlegetett momentuma az volt, amikor Nigel de Jong csúnyán mellbe talpalta Xabi Alonsót, az angol Howard Webb mégis csak sárgát mutatott fel a merénylőnek.
John Heitinga kiállítása miatt aztán a hollandok a hosszabbítás második félidejében mégis megfogyatkoztak, és a spanyolok nem akarták a büntetőkre bízni a döntést, a csereként beállt Cesc Fábregas lekészítése után Andrés Iniesta lett a nyerőember, aki a gólöröm közben lekapta a mezét, hogy megmutassa a feliratot, amellyel elhunyt barátjára, a korábbi Espanyol-focistára, Dani Jarquéra emlékezett. Hollandia ezzel 1974 és 1978 után a harmadik döntőjét is elveszítette, Spanyolország pedig első európai nemzetként nyert meg egy másik kontinensen rendezett tornát.
Amit tudni kell a vébéről
- Spanyolország 1978 óta az első csapat lett, amely úgy nyert vébét, hogy elveszített egy csoportmeccset (0-1 Svájc ellen az első fordulóban). A végső győzelemhez elegendőnek bizonyuló nyolc gól pedig negatív rekord a világbajnokok esetében.
- Dél-Afrika az első házigazda lett, amely már a csoportkörben búcsúzott, miután négy pontjával a harmadik lett Uruguay és Mexikó mögött.
- A Bafana Bafana becenevű afrikai csapatnál is nagyobbat perecelt a 2006-os döntő egyik résztvevője, a francia csapat. Az egész azzal kezdődött, hogy a Mexikó elleni meccs szünetében Nicolas Anelka elküldte a búsba Raymond Domenech szövetségi kapitányt, majd a többiek a renitens csatár mellé álltak. A végeredmény: három meccsen egy szerzett pont és a csoport utolsó helye.
- Nem gurított nagyobbat a címvédő olasz csapat sem, pedig a Szlovákia, Új-Zéland, Paraguay hármas nem tűnt leküzdhetetlen akadálynak, még úgy sem, hogy tudjuk, az olaszok korábban sem szakadtak meg a csoportkörben. A három meccsen szerzett két pont azonban jobban fájt az olaszoknak, mint a pizzán talált ananászkarika, és a korai kiesést még az sem kozmetikázta, hogy Fabio Quagliarella szlovákok elleni gólja a vb egyik legszebbje volt.
- Új-Zélandnak is három meccs jutott, de az óceániai csapat úgy repülhetett haza, hogy egyetlen mérkőzését sem veszítette el. Pech.
- Testvérharc a Németország-Ghána meccsen. Mindkét csapatban szerepelt egy-egy Boateng, a németeknél Jerome, a másik oldalon Kevin-Prince. A végén Jerome örülhetett, mert Mesut Özil góljával 1-0-ra nyert a német csapat, igaz, Ghána is továbbment.
- Észak-Korea 1966 óta először kvalifikálta magát a tornára, de ebben nem volt sok köszönet: a braziloktól 2-1-re, a portugáloktól 7-0-ra, Elefántcsontparttól 3-0-ra kapott ki. Hazatérésük után a csapat tagjait, valamint Kim Dzsong Hun szövetségi kapitányt hatórás raporton szégyenítették meg, majd az edzőt kényszermunkára küldték.
- A vb egyik legnagyobb sztárja Paul, az oberhauseni állatkert polipja volt. Az állat a német csapat összes meccsének eltalálta a végkimenetelét, így azt is megérezte, hogy kikap a Nationalelf a spanyolok elleni elődöntőben. Paulnak a tippeléshez a meccsek előtt két tartályt engedtek le, ezekben egyformán kagyló volt, és a tartályon ott voltak az érintett csapatok zászlói. A vb-döntő kimenetelét is eltaláló fejlábú 2010 októberében pusztult el.
- Kassai Viktor végül összesen négy meccsen fújta a sípot: a csoportkörben a Brazília-Észak-Korea (2-1) és a Mexikó-Uruguay (0-1) mérkőzéseket, a nyolcaddöntőben a Ghána-USA találkozót (2-1 hosszabbítás után) vezette, és már említettük a spanyol-német elődöntőt.
- Ghána az első afrikai csapat lehetett volna, amely vb-elődöntőbe jut…, ha nincs Luis Suárez. Az uruguayi csatár a negyeddöntőben, a hosszabbítás végén a gólvonalon felugorva kézzel hárított egy gólba tartó labdát, amiért kiállították, Ghána pedig büntetőt lőhetett, ám Asamoah Gyan a felső lécet találta el. Így aztán jöhetett a tizenegyespárbaj, és bár Gyan itt nem rontott, mégis Uruguay ment tovább.
- A spanyol-holland vb-döntőben Howard Webb összesen 14 sárgát osztott ki, ez rekord a finálékat tekintve.
