NB I

Az MLSZ túlzónak tartja az UEFA döntését, amelynek értelmében a következő hazai Európa-bajnoki selejtezőt nézők nélkül kell megrendeznie.
2015. 09. 17. 12:32
Szerdán felavatták a DVTK tehetséges, húszévesen elhunyt kapusának, Rakaczki Bencének az emléktábláját a Diósgyőri Stadion főépületének bejárata mellett – számolt be a klub honlapja. Az eseményen beszédet mondott Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, Fuhrmann Géza, a Rakaczki Bence Alapítvány kuratóriumának elnöke, Regős Zsolt, Bence egykori gimnáziumi osztályfőnöke, Stefán Zoltán, szirmai görög katolikus paróchus és Oláh Ferenc, a DVTK Aranycsapatának tagja. Bence egészen kicsi korától a labdarúgásnak élt. Szenvedélyének és kemény munkájának köszönhetően 2012-ben a Diósgyőr színeiben már az NB I-ben is bemutatkozhatott. A bajnoki szezon végét követően azonban sajnálatos módon leukémiát diagnosztizáltak nála. Az orvosok és a szurkolók is minden tőlük telhetőt megtettek Bence felépülésének érdekében. A páratlan összefogás ellenére a fiatal kapus szervezete azonban 2014. január 16-án sajnos feladta a küzdelmet. A DVTK család tagjai azóta is szívükben őrzik Rakaczki Bence emlékét, szerdán délután pedig az amigeleken.hu szervezésében a DVTK, Miskolc város képviselői és a szurkolók jelenlétében felavatták azt a bronz táblát is, amely méltó emléket állít a tehetséges játékosnak.
2015. 09. 16. 18:16
Megérkezett az ukrán-orosz kettős állampolgár Jevgenyij Pavlov tartózkodási és munkavállalási engedélye, így ha a szakmai stáb úgy dönt, pályára léphet a Debrecen elleni szombati hazai mérkőzésen -írja a Vasas hivatalos honlapja. Mint ismert, a 24 éves, 191 centiméter magas középcsatár 2015. augusztus 18-án három éves szerződést kötött a Vasas FC-vel, ám mivel hivatalos iratai még nem álltak rendelkezésre, nem léphetett pályára bajnoki mérkőzésen.
2015. 09. 16. 12:45
Olvasói sztorik