NB I

Busai átmentené a derbihangulatot

A Ferencvárosnál tudják, hogy a sereghajtó ellen is megfelelő fordulatszámon kell pörögniük.

Kapcsolódó cikkek

Csupán negyed órát töltött a pályán Busai Attila a múlt szombati Újpest–Ferencváros derbin (1-2), de a „lényegről” nem maradt le, hiszen a 77. percben cserélték be, a góllövőlistát toronymagasan vezető csapattársa, Böde Dániel pedig a 78. és a 89. percben volt eredményes.

Az élvonal tabelláját százszázalékos teljesítménnyel vezető, klubtörténeti jelentőségű bajnoki rajtot produkáló Fradi a kilencedik fordulóban az újonc és sereghajtó Békéscsabát fogadja szombaton 18 órától a Groupama Arénában. A meccsnek nem csak az az érdekessége, hogy az első és az utolsó játszik egymás ellen, hanem az is, hogy ezúttal nem közvetíti élőben a televízió.

A Rangadó.hu érdeklődésére az zöld-fehérek középpályása, Busai Attila elmondta, hogy az eredményesség érdekében törekedniük kell a múlt hétvégi hangulat átmentésében.

– Milyen lelkiállapotot igényel, hogy csereként pályára lépve hasznos tagja tudjon lenni a Fradinak egy újpesti derbin?
– Ez mindig egy speciális mérkőzés, szerintem erre minden játékos egy kicsit másképp készül, ezzel én is így voltam. Nagyon vártam, hogy szerepet kaphassak, és bizonyítani tudjak, segíthessek a csapatnak. Úgy gondolom, mindhárom csere jól sikerült, hozzá tudtunk tenni a játékhoz, és ennek is köszönhetően sikerült megszereznünk a győzelmet – vélekedett Busai Attila.

– Nem számít, hogy a csere előtt mennyi idővel tudja meg, hogy be fog állni?
– Ez sok mindentől függ. Ha valaki hirtelen megsérül, akkor azonnal reagálni kell, de igazándiból csak a második félidőben szoktak elmenni melegíteni a cserék. Akkor pedig tényleg bármelyik pillanatban jöhet a hívás, és azonnal be kell állni.

– A remek forma mellett a szerencse is segíti a csapatot mostanság?
– Nyilván szerepe van a szerencsefaktornak is, de nem mondanám, hogy ennek van a legnagyobb jelentősége. Tényleg jól működik az egész csapat, mindent megteszünk a győzelmekért. Ez a széria nagyon szép, remélem, a folytatásban is kitart a lendület, és meg tudjuk nyerni a hátralévő találkozókat.

– A bajnokság legnagyobb rangadója után a sereghajtó újoncot fogadják. Fel tudnak majd pörögni a Békéscsaba ellen is?
– Újpesten remek hangulat volt, de a derbik atmoszférája semmihez sem hasonlítható. Természetesen nem nézzük le a Békéscsabát, de ez a meccs más lesz, a csapatnak arra kell törekednie, hogy múlt szombati hangulatot, és a felfokozott állapotot onnan átmentse, és százszázalékosan tudjunk pörögni a csabaiak ellen is.

Olvasói sztorik