NB I

Adományt gyűjtött az NB I-es Mezőkövesd csapata Nyeste Aletta gyógyulására. A felnőtt labdarúgók és a szakmai stáb tagjai jótékonysági akció keretében nyújtottak segítséget a hatesztendős, leukémiában szenvedő kislány felépülésére. Aletta egy teljes kemoterápia sorozatot követően csontvelő-transzplantáción fog átesni – írja a klubhonlap. Családja egy steril szoba kialakítására gyűjt pénzt, ahol Aletta jó körülmények között gyógyulhatna tovább. A felnőtt együttes kedden délután a városi stadion új székházának aulájában fogadta a kislányt és családját, ahol Vági András csapatkapitány adta át az összegyűjtött pénzt. – Vezetőedzőnktől, Pintér Attilától hallottunk Alcsika szomorú történetéről. A csapattal rögtön megbeszéltük, hogy pénzt fogunk gyűjteni a család számára, mert fontosnak érezzük azt, hogy segítsünk nekik – mondta Vági András. – Nagyon nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a labdarúgók és még nagyon sokan szívükön viselik a kislányunk sorsát. Szeretném mindenkinek megköszönni a segítségét és támogatását – emelte ki Turóczi Aletta, Alcsika édesanyja. A csapatnál továbbra is várják a adományokat, felajánlásokat, amit személyesen a klub székházának emeleti titkárságán adhatnak át. Emellett szeptember 20-án, kedden 20 óráig lehet licitálni a felnőtt csapat játékosai által dedikált mezre a mezokovesdzsory@gmail.com e-mail címen.
2016. 09. 14. 12:04
Hétfőn tragikus hirtelenséggel életének 59. évében, az atlétaedző Simon Balla István futás közben elhunyt. Simon Balla István 1979-től 1989-ig a magyar felnőtt atlétika válogatott tagja volt, ötször nyert egyéni bajnoki címet 400 méteres gátfutásban, négyszer pedig váltóban állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. 1986-ban országos csúcsot (49,62) futott 400m gáton, ezt csak kilenc év múlva döntötték meg. 1989-ben abbahagyta a versenyzést, és edző lett, a Fradiban és a Zalaegerszeg focicsapatánál is tevékenykedett. Munkája során dolgozott Nyilasi Tiborral, Novák Dezsővel, Varga Zoltánnal majd később László Csabával és Gellei Imrével. Simon Balla István a szakmai stáb tagjaként, kétszer nyert bajnokságot a Fradival, a zöldeknél dolgozott a Bajnokok Ligája és az UEFA csoportkör szerepléseknél - írja fradi.hu
2016. 09. 13. 09:18
FTC
Különös, hogy a kormányközeli Magyar Idők követeli a Ferencváros szakvezetőjének menesztését. Készítik elő az edzőváltást? Doll valóban megbukott? Glázer Róbert véleményét kérdeztük.
2016. 09. 11. 16:19
Olvasói sztorik