NB I

A Vidi letarolta és megmentette a forduló csapatát

Soha nem látott dominanciát mutat be a fehérvári csapat, miközben Holender Filip negatív rekordokat dönt.

Az előző fordulókhoz hasonlóan a Rangadó.hu ismét összeállította az élvonal legjobb csapatát az InStat futballelemző értékei alapján. A játékosokat igyekeztünk posztok szerint szétbontani, így nem csak a három fő csapatrészt néztük, hanem azt is, hogy például a védelem melyik részén szerepelt az adott játékos. A 8. fordulóban álomcsapatunk 4-5-1-es felállásban „kerül pályára”.

A 8. forduló álomcsapata

Kovácsik (Videoton, 295) – Nego (Videoton, 317), Vinícius (Videoton, 274), Fejes (Videoton, 295), Stopira (Videoton, 283) – Oliveira (Videoton, 269), Pátkai (Videoton, 284), Tőzsér (Debrecen, 288), Juhász (Videoton, 309), Géresi (Videoton, 345) – Feczesin (Videoton, 311)

Bár a 7. fordulóban a Videoton 5-1-es győzelmét követően korábban soha nem látott magasságokban volt a Videoton-játékosok, főként Lang Ádám és Feczesin Róbert InStat-pontszáma, „mindössze” öt fehérvári labdarúgó tudott bekerülni az álomcsapatba. Az újabb sima győzelmet követően (3-0 a Haladás ellen) azonban már valósággal letarolták a válogatottat, a tizenegy legjobb teljesítményből tíz fűződik a nevükhöz és mindössze a frissen hazatérő Tőzsér Dániel „rondított bele” az összképbe. Maga a hat meccs összességében egyébként elég gyengére sikerült, talán a szezon második legalacsonyabb pontszámát írhattuk volna össze a kiugró felcsúti meccs nélkül. Az átlag így viszont 297 lett, aminél csak kétszer születtek magasabb értékek a 2016-17-es idény során.

A forduló legjobb teljesítménye ezúttal Géresi Krisztián nevéhez fűződik, aki 345-tel zárt. A Videoton fiatal támadója varázslatos gólja mellé két másik lövéssel is próbálkozott, kiharcolt két szabadrúgást, 19 passzából 16 ért célt, 45%-ban megnyerte párharcait (összesen 9-et) és szerzett három labdát is.

Egy kiegyensúlyozottabb fordulóban csapatba kerülhetett volna még Hangya Szilveszter (Vasas), Csiki Norbert (Gyirmót), Torghelle Sándor (MTK), Jancsó András (Gyirmót) vagy Sjoerd Ars (Haladás) is.

Mindeközben nem mindennapi tettet hajt végre a Honvéd már nem is olyan fiatal, 22 éves szélsője, Holender Filip. Az egykor szebb karrier elé néző játékos ugyanis zsinórban harmadik alkalommal lett a teljes forduló legrosszabb teljesítményt nyújtó futballistája – igaz, ezúttal is csereként beszállva. A kezdők közül a paksi Bertus Lajos nyújtotta a leggyengébbet.

A forduló teljes statisztikáját itt lehet megtekinteni.

(címlapkép: vidi.hu)

Olvasói sztorik