NB I

A Honvéd elleni bajnokin összeszedett, majd az egyik edzésen kiújuló vádlisérülése után Gaál Bálint múlt hét pénteken Muraszombaton, a Maribor (3-0) elleni barátságos mérkőzésen játszott először a Haladásban. Nagyon jól mozgott, a tizenharmadik percben pedig egy szabadrúgásgóllal jelezte, hogy már teljesen felépült. – Ahogyan azt korábban is mondtam, a visszatérésemet nem szeretném elkapkodni, csak akkor lépek pályára, ha újra egészséges vagyok. A rehabilitációm jól sikerült, a „lábadozás” alatt sem eresztettem le, az erőnlétemmel sincsen baj, így semmi akadálya annak, hogy ismét játsszak. Kifejezettem élveztem a szlovénok elleni meccset, a szabadrúgásgólom pedig az önbizalmamnak is jót tett, pláne úgy, hogy már az első mérkőzésemen sikerült betalálnom – nyilatkozta a Maribor ellen hetven percet pályán lévő csatár a Haladás hivatalos honlapján. Most már a Ferencváros elleni, szombati hazai mérkőzésre összpontosít, szerinte megfelelő koncentrációval a győzelem is megszerezhető. – Az első fordulóban ugyan kikaptunk a Fraditól, de azóta már sok minden történt a bajnokságban, nem verhetetlen az ellenfél. Külön taktikával nem készülünk a meccsre, úgy fogom fel, hogy egy lesz a sok közül. Szerintem az adott napi formán sok múlik majd, remélem, hogy nekünk jön ki a lépés, és a nagyszerű szurkolótáborunk előtt begyűjtjük a három bajnoki pontot – tette hozzá Gaál Bálint.
2016. 10. 12. 16:08
A Videoton FC az egyik legjobban igazoló klub volt a 2016. nyári időszakban, de nem csak a felnőtt keretet erősítették meg Székesfehérváron, hanem az utánpótlást is. A magyar felmenőkkel rendelkező 1998-as születésű Ante Solomun nemrég debütált a horvát utánpótlás-válogatottban, a CSZKA Moszkva már is érdeklődött iránta. A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy a Videoton megfigyelői nem csak a futballtudást, a magasságot, a gyorsaságot nézik, de az emberi oldalt, és azt is, milyenek a kiszemelt játékos szellemi képességei. Solomunról például kiderítették, hogy 2011-ben részt vett a horvát Rubik-kocka-bajnokságon, ahol több versenyszámban indult. A karikavarázs-versenyen például a 17. lett. Azt mondani sem kell, hogy a gyors gondolkodás nem csak a Rubik-kocka kirakásánál, de a mérkőzésszituációk esetében is fontos. Ugyancsak kiemelkedő tehetsége a fehérvári utánpótlásnak a szintén 1998-as születésű, felvidéki Lénárt András, aki jelenleg a szlovák U19-es válogatott tagja. Őt az angol Reading szemelte ki a közelmúltban. A Videoton egyik játékosmegfigyelő-rendszeréről ide kattintva olvashatnak bővebben.
2016. 10. 12. 13:43

2016. 10. 12. 13:16
A DVSC Futball Szervező Zrt. hétfőn este hét órától meccsnézéssel egybekötött szurkolói ankétot tart a debreceni Nagyerdei Stadionban található Loki Club and Cafeban, amely már fél hattól várja az érdeklődőket. Az est vendégei Róka Géza cégvezető, Leonel Pontes vezetőedző, Tőzsér Dániel és az újonnan igazolt szlovák támadó, Róbert Vittek lesznek. Az ankét befejezését a háromnegyed kilenckor kezdődő Lettország-Magyarország világbajnoki selejtező közös megtekintése jelenti, amelynek végeredményét helyesen megtippelők közül sorsolás alapján egy drukker Loki-mezt nyer ajándékba. Az ankét minden résztvevője 15 százalékos kedvezménnyel fogyaszthat házi szörpöt és csapolt sört – írja a boon.hu.
2016. 10. 10. 11:25
Az NB II-es Soroksárt fogadta szombaton a Mezőkövesd felkészülési mérkőzésen. Gyorsan vezetést szerzett a hazai csapat: Strestík egy szabadrúgást ívelt a 16-oson belülre, s Gohér Gergő bólintott a kapu bal oldalába. Az első negyedóra végén Diallónak volt két helyzete, az elsőt nagyon fölé lőtte, a másodikat viszont Palásthy védte, a csatár egy saját térfélről indult kontrát fejezett be. Támadásban maradtak a hazaiak, Gohérnak volt még helyzete a 21. percben, utána viszont nem jutottak el komoly lehetőségig a néha beszorított ellenfél ellen, ahogyan a soroksáriak sem, köszönhetően a jól záró védelmeknek. A játékrész krónikájához tartozik még Huszák sérülése – írja a mezőkövesdi klubhonlap. A második félidő elején a soroksáriak kerültek helyzetbe, Fülöp jobb oldalról érkező beadására érkezett Gárdos, majd a kipattanóra Szilágyi, de mindkettő kimaradt. Az esetnél viszont az ütközés miatt lent maradt Vági, akit végül lecserélt Pintér Attila. Aktív volt a kövesdi balszél, az 51. percben Sós beadásáról ketten hajszállal maradtak le középen, majd Kink hasonló beadásra érkezett picit Molnár mögé. A 63. percben Gohér lövése ment el keresztbe a kapu előtt. A vendégeknek a második félidő második felében voltak komoly lehetőségeik a gólszerzésre. A 32. percben Sándor 25 méteres lövése csattant a felső lécen, erre válaszként kisvártatva Sós Bence szerzett gólt, jól lépett ki a védők közt, s lőtt a hosszú sarokba. A 76. minutumban Szeles indította Sóst, aki az üresen érkező Kinkhez passzolt, aki viszont rosszul találta el a labdát. A 80. percben Polényit szerelte Lovrencsics, aki elfutott a balszélen, középre adott labdájára két védőn és Haris érkezett, az ide-oda pattogó labda a hálóba került. Pár perccel a vége előtt még Mihály fejelte a labdát a felső lécre Papp beadásából, majd Dombónak kellett védenie Haris lövését. – Nagyon jó iramú, hasznos mérkőzést tudtunk játszani. Minden szempontból hasznos volt, mert legalább így látom, hogy a cserék milyen formában vannak és kik azok, akikre lehet számítani. Azt látni kell, hogy voltak olyan teljesítmények, amelyek nem segítették a csapat játékát. Összességében a kezdőcsapat rendben volt, sokat birtokoltuk a labdát és ebből kell még jobban profitálnunk – mondta Pintér Attila, a mezőkövesdiek vezetőedzője.
2016. 10. 09. 09:05
A Siófokot látta vendégül az Újpest szombat délben felkészülési mérkőzésen. Az élvonalbeli együttes már az első percben gólt szerzett, de Andrics lesről talált be, így érvénytelenítette a játékvezető a találatát. A folytatásban nem jutott ennyire közel a gólhoz az Újpest: 0-0-lal zárult az első játékrész. A második félidőben a szünetben beállt Diarra szerzett vezetést a lila-fehér csapatnak, de alig öt perc múlva egyenlített a Siófok. Maradt az 1-1, döntetlen lett az első- és a másodosztályú csapat találkozója – derült ki az újpestiek Facebook-oldalának tudósításából.
2016. 10. 08. 12:54
Olvasói sztorik