NB I

Már idén elkezdik bontani a Vasas-stadiont

A Videoton ellen lesz a búcsúmeccs.

Már idén elbúcsúzik a Vasas labdarúgócsapata a legendás Illovszky-stadiontól. Markovits László klubelnök beszélt a részletekről a klub honlapján.

– Hosszú folyamaton vagyunk túl, de ma már ki tudom jelenteni, hogy október huszonkilencedikén, a Videoton elleni hazai mérkőzés alkalmával búcsúzunk a stadiontól. A bontással kapcsolatos közbeszerzés végén járunk, tehát abszolút van realitása annak, hogy október végéig leszerződjünk a nyertes kivitelezővel. Ahogy a júliusi szurkolói találkozón is említettem, különválasztottuk a bontást és az új stadion kivitelezésének eljárását, ezzel időt tudunk nyerni, hiszen ameddig a szükséges adminisztráció zajlik az építkezés kapcsán, addig megtörténhetnek az olyan előkészületek, mint a bontás és a tereprendezés. A terv továbbra is az, hogy legkésőbb 2018 első felében már az új stadionban játszhasson a labdarúgócsapat. A klubnak az lenne a legszebb százhetedik születésnapi ajándék, ha már március tizenhatodikán birtokba vehetnénk az új létesítményt.

Olvasói sztorik