NB I

Hosszabbított tehetségével a Vasas

Murka 2019-ig írt alá.

A 19 éves korosztályos magyar válogatott labdarúgó, Murka Benedek két évvel meghosszabbította 2017 nyaráig szóló szerződését, így a fiatal tehetség 2019 nyaráig a Vasas játékosa – írja az angyalföldiek honlapja.

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója az aláírást követően közölte:

– Mindig öröm, amikor egy kiemelkedő tehetségű fiatal labdarúgót sikerül hosszabb távra a csapatunkhoz kötni. Beni, 2015 februárjában, tizenhét évesen írta alá profi szerződését a Vasas FC-hez. Azóta fejlődése töretlen és bizonyította, hogy nemcsak az NB II-es Siófok csapatában, de nálunk is helyt tud állni. Ezt ékesen bizonyította a Mezőkövesd elleni négy-nullra megnyert találkozón, ahol – bár új, védekező, szélső felfutó szerepkörben – két gólpasszt is adott. Azonban szeretném kiemelni, hogy Beni nemcsak kiváló adottságú nagy jövő előtt álló focista, de az elmúlt másfél évben vele folytatott beszélgetések alapján kijelenthetem: rendkívül értelmes is, ami nem másodlagos szempont a számomra.

A fiatal játékos az aláírást követően a honlapnak elmondta:

– Először is szeretném megköszönni a Vasas vezetőségének, hogy aláírhattam az új, 2019 nyaráig tartó szerződésemet. Úgy gondolom, hogy remek helyen vagyok ahhoz, hogy fejlődjek és a társaság is nagyszerű. Úgy vélem, hogy az idősebb és fiatalabb játékosok aránya a Vasas csapatánál ideális. Különösen öröm számomra, hogy olyan rutinos egykori és jelenlegi játékosoktól leshetem el a szakma fortélyait, mint Kecskés Zoltán és Ferenczi István edzők, valamint Remili Mohamed, Korcsmár Zsolt, Debreceni András és Czvitkovics Péter. Számomra jelenleg a legfontosabb, hogy ebben a közegben minél többet tudjak fejlődni. A célom, hogy minél hamarabb beverekedjem magam a kezdő csapatba, ezért küzdök nap, mint nap. Szeretnék a jövőben sok örömet szerezni a Vasas szurkolóinak, akik előtt le a kalappal, hogy ilyen elszántsággal buzdítanak minket idén is. Köszönöm nekik!

Olvasói sztorik