NB I

A Fradi nem verhetetlen, győzelemre tör a Haladás

A Honvéd elleni bajnokin összeszedett, majd az egyik edzésen kiújuló vádlisérülése után Gaál Bálint múlt hét pénteken Muraszombaton, a Maribor (3-0) elleni barátságos mérkőzésen játszott először a Haladásban. Nagyon jól mozgott, a tizenharmadik percben pedig egy szabadrúgásgóllal jelezte, hogy már teljesen felépült.

– Ahogyan azt korábban is mondtam, a visszatérésemet nem szeretném elkapkodni, csak akkor lépek pályára, ha újra egészséges vagyok. A rehabilitációm jól sikerült, a „lábadozás” alatt sem eresztettem le, az erőnlétemmel sincsen baj, így semmi akadálya annak, hogy ismét játsszak. Kifejezettem élveztem a szlovénok elleni meccset, a szabadrúgásgólom pedig az önbizalmamnak is jót tett, pláne úgy, hogy már az első mérkőzésemen sikerült betalálnom – nyilatkozta a Maribor ellen hetven percet pályán lévő csatár a Haladás hivatalos honlapján.

Most már a Ferencváros elleni, szombati hazai mérkőzésre összpontosít, szerinte megfelelő koncentrációval a győzelem is megszerezhető.

– Az első fordulóban ugyan kikaptunk a Fraditól, de azóta már sok minden történt a bajnokságban, nem verhetetlen az ellenfél. Külön taktikával nem készülünk a meccsre, úgy fogom fel, hogy egy lesz a sok közül. Szerintem az adott napi formán sok múlik majd, remélem, hogy nekünk jön ki a lépés, és a nagyszerű szurkolótáborunk előtt begyűjtjük a három bajnoki pontot – tette hozzá Gaál Bálint.

Olvasói sztorik