NB I

„Megosztó személyiség volt”

Valószínűleg távozása után is örök vitatémát szolgáltat hazánkban Paulo Sousa megítélése. Milyen edző? És milyen ember?

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Január 7-én távozott a Videoton FC portugál vezetőedzője, Paulo Sousa, mert a jövőben a New York Red Bulls trénere lesz.

Ami biztos vele kapcsolatban, az a tényekkel, számokkal, adatokkal alátámasztott eredménysor. Másfél évig irányította a fehérvári csapatot, tavaly a bajnokságban ezüstérmes lett, nyolc ponttal lemaradva a Debrecen mögött. A Magyar Kupában az elődöntőben búcsúzott, a Ligakupát és a Szuperkupát megnyerte, utóbbit kétszer is. Jelenleg 17 bajnoki fordulót követően a negyedik helyen áll az együttes, hátránya 12 pont a listavezető Győri ETO-hoz képest, és versenyben van még a Magyar Kupában, valamint a Ligakupában is. A Videoton tavaly ősszel veretlenül zárta az Európa Liga selejtezőjét, bejutott a csoportkörbe, ahol két győzelemmel és négy vereséggel búcsúzott.

Megítéléséhez természetesen az emberi oldal is hozzátartozik. sokaknak már az sem volt szimpatikus, hogy 2011 nyarán gyakorlatilag szétverte, szétzavarta Mezey György bajnokcsapatát, amelyből mára tulajdonképpen csak Bozsovics, Nikolics és Sándor György maradt hírmondónak. Talán még ez sem lett volna olyan nagy baj, ha nem tömi tele a Videotont külföldiekkel. Voltak olyan meccsek, amelyeken mindössze két magyar játékos szerepelt a kezdőcsapatban. Így pedig képtelenség a magyar labdarúgás európai képviselőjeként tekinteni az együttesre, képtelenség azonosulni azokkal a közhelyekkel, miszerint az egész országot képviselik Európában, illetve hogy a fehérváriak sikerei a magyar futball sikerei is egyben.

Nem sokkal később a szakmai stábjából is kiirtotta a magyarokat, Bekő Balázsnak és Diszlt Péternek is mennie kellett. Aztán jöttek az ügyek: Sousa lefejelt egy újságírót, Sousa összekülönbözött Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal, Sousa rendszeresen konfliktusba keveredett a játékvezetőkkel, a mérkőzéseken arrogáns stílusával visszatetszést keltett, bicskanyitogató nyilatkozataival nevetségessé vált. Egyszer például azt tette szóvá, hogy az akkoriban a Lombard Pápa vezetőedzőjeként dolgozó ifj. Bene Ferenc miért érintette meg a játékvezető vállát a meccs előtt, amikor köszönt neki (az üldözési mánia jelei)… Aztán a nyilvánosság előtt támadta a litván szövetségi kapitányt, László Csabát, végül családi okokra hivatkozva közös megegyezéssel távozott. New Yorkba!

Tegyük hozzá, mindezekhez egymaga kevés lett volna a klubvezetés aktív asszisztálása nélkül, hiszen a vezérkart olyannyira elvarázsolta az egykori Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó, hogy tulajdonképpen teljhatalmat kapott, a játékoskereten és a szakmai stábon kívül a háttérszemélyzetet is ő állíthatta össze.

Utódja honfitársa, Sergio Conceicao lesz, aki megmentheti a portugálok becsületét kis hazánkban, ha elődjénél higgadtabban és kulturáltabban viselkedik, mert tévedés azt hinni, hogy Magyarországról minden külföldi edzőt kiutálnak, elég csak a jelenlegi mezőnyből Marco Rossi, Jos Daerden vagy Ricardo Moniz példáját említeni.

A Rangadó.hu három mértékadó véleményre volt kíváncsi, és ami a végeredményt illeti, nem kellett csalódnunk: ezúttal is bizonyosodott Sousa felemás megítélése.

Tiber László

a Videoton egykori kiváló játékosa, a Rangadó.hu állandó szakértője

Összességében vegyes kép alakult ki bennem, mert a viszonylag elfogadható nemzetközi szereplés a hazai bajnokságban nem párosult eredményes játékkal. Az NB I-ben nyújtott produkcióval teljes mértékben elégedetlen vagyok. Ebben a nem túl magas színvonalú magyar bajnokságban elfogadhatatlan ez a defenzív futball! Már év közben is beszéltünk róla, hogy a Siófok, a Győr és a Debrecen ellen is egy csatárral játszottak. Ha megnézzük a nyugat-európai országokat, a spanyolokat, az angolokat, nem véletlenül, hogy teltházas stadionokat látunk, hiszen szórakoztatóak a mérkőzések! A kilencvenedik percben, amikor még a háromperces hosszabbítás hátravan, senki nem tudja, mennyi lesz a végeredmény, aztán a lefújás után a vesztes csapat szurkolói is megtapsolják a győztest, hiszen ott a csapatok mindent megtesznek a győzelemért. Ezt hiányoltam a Videotontól, ezért mondtam, hogy vegyes a kép.

A nemzetközi szerepléstől sem vagyok különösebben elájulva. Nem az európai elithez tartózó német, olasz vagy angol csapattal került egy csoportba a Videoton, amelynek ott is csak a védőjátéka volt elfogadható. Nem láttam, hogy Sousa különbséget tett volna a magyar és a nemzetközi meccsek között, hiszen ahogy említettem, biztonsági futballt játszott a csapat a Pápa ellen is. Nem tudom, az új edző milyen koncepcióval érkezik. Ha folytatja a Sousa által elkezdett munkát, akkor a védőjáték stabilitása mellett egyre szórakoztatóbb és hatékonyabb támadófutballt remélek tavasszal, amely valamilyen bajnoki éremben, illetve kupagyőzelemben mutatkozik meg, hogy újra kiléphessenek a nemzetközi porondra.

Benczés Miklós

korábban a Diósgyőr, jelenleg az NB II-es Puskás Akadémia vezetőedzője

Sousa egy végtelenül profi szemléletű vezető. Szembetűnő volt, hogy a stábját menyire jól összehangolta, ehhez magas szintű vezetői képesség kell, és professzionális háttér, ami meg is van a Videotonnál. Nagyon jól szervezte a csapatát, hiszen ahhoz, hogy kijussanak Európába, nagyon szervezett csapatjátékra volt szükség, ami meg is valósult. Személyesen nekem nagyon sokat segített a munkámban, látogatta az edzéseinket, megnézte a mérkőzéseinket, mindig úgy éreztem, hogy támogat szakmailag és emberileg is. Voltak olyan szakmai észrevételei, amelyek a jelenben és a jövőben is segítik a munkámat, tanácsaival a személyes fejlődésemet is elősegítette.

Csank János

egykori szövetségi kapitány, az NB II-es Gyirmót vezetőedzője

Jó játékos volt, az én csapatom ellen játszott is annak idején a Benficában. Csíptem is a játékát, de edzőként sok jót nem hallottam róla, mielőtt idekerült. Megosztó személyiség volt, azok a dolgok, amelyeket megengedett magának, azt mutatták, úgy gondolta, hogy ő fölülről érkezett. Az ellene megfogalmazott sok kritika hamar kenyértörésre vitte volna a dolgot, ezt úgy értem, hogy ennyi idő alatt három magyar edzőt küldtek volna el, ha ilyen eredményeket produkál, ennyi pénzért, kivételt képez az a pármeccses jó sorozat az Európa Ligában. Emberileg nem volt szimpatikus figura, bár bevallom férfiasan, különösebben nem foglalkoztam vele, nem érdekelt a ténykedése. Mezey György csapata szakmailag semmiképpen nem volt rosszabb, mint az övé, és olcsóbb is volt. Nem tartom különösebben nagy jelentőségűnek, hogy itt volt Magyarországon. nem hinném, hogy példaértékű lett volna a munkássága.. Egy dolgot azonban biztosan megmutatott: kíméletlenül megcsinálta, amit akart, minden elgondolását, tervét végigvitte, semmi és senki nem érdekelte.

Ezt a totálisan defenzív futballt egyetlen magyar edzőnek sem néztek volna el, de ez a stílus is mutatja, milyen fontos az eredmény, a célfutball külföldön. Passzív futball volt ez, hibára kényszerítve az ellenfelet. És még valami: szezon közben nem illik otthagyni saját magától, jobb szerződésért egy csapatot. Persze, a Videoton saját dolga, hogyan értékelik a kupateljesítményt. Szerintem nullszaldó közelében sem lehetnek, olyan rezsivel, olyan fizetésekkel és olyan költségvetéssel dolgoznak. Alapvetően örülök, hogy van ilyen, és bízom benne, hogy még lesz néhány ilyen klubunk, de nem érzek akkora erőt ebben a csapatban, mint ami kijöhetett volna. Emberileg sértőnek éreztem minden megmozdulását, fölülről kezelte a magyar futballt, ami nem szerencsés. Ahol az ember a kenyerét keresi, ott mutasson több alázatot a közeg iránt.

Olvasói sztorik