Hírek

Paulo Sousa csalódott Egervári Sándorban

A portugál edző a többi között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a szövetségi kapitány között a kézfogás a repülőtéren.

Kapcsolódó cikkek

Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban, ezért nem fogott vele kezet, amikor találkoztak.

– Nem szeretek személyes kérdésekről a sajtóban beszélni, de a kialakult helyzet miatt kénytelen vagyok kivételt tenni, és elmondani az álláspontomat azzal az esettel kapcsolatban, ami Egervári Sándor és köztem történt – áll abban a közleményben, amelyet Paulo Sousa juttatott el kedden az MTI-hez.

Az edző leszögezi, az, hogy nem fogadta el a szövetségi kapitány üdvözlését, kizárólag az ő döntése, s hiba ebbe a klubját, a Videoton FC-t belekeverni.

– Tisztelem a magyar válogatottat, mivel én is Magyarországon dolgozom, érdekem, hogy a csapat eredményes legyen, és ehhez sok sikert kívánok, magának a kapitánynak is. Mi több, én is dolgoztam szövetségi alkalmazottként Portugáliában, ezért tudom, mennyire fontos az, hogy a klubok szakvezetői segítsék a válogatottak munkáját. Amikor tavaly nyáron Magyarországra érkeztem, egy találkozó során megállapodtunk Egervári Sándorral, hogy együttműködünk a jövőben. Megdöbbentem, hogy azokat a gondolatokat, ami ezen a tárgyaláson szóba került, a sajtóban olvastam vissza, ráadásul az ott elhangzottaktól eltérően jelent meg a beszélgetésünk, nagyon csalódott lettem.

Ezt követően a két edző megegyezett, hogy a magánbeszélgetéseikről nem tájékoztatják a médiát.

– Amikor összetalálkoztunk, játszotta a barátságos kollégát, ugyanakkor rendre hátba támadott – így folytatódik Sousa levele. – Mi több, az MLSZ-en keresztül próbált nyomást gyakorolni rám. Miközben én soha egy negatív jelzővel nem illettem a munkásságát, és egyszer sem mondtam rosszat róla. Hét hónapja a sikeres együttműködés érdekében megállapodtunk valamiben. Ennek ellenére a sajtón keresztül folyamatosan jöttek az üzenetek: kritizált engem, a munkámat, az elképzeléseimet, a döntéseimet, ezáltal a játékosaimat és a klubomat bírálta.

A konkrét esetről Sousa így fogalmazott:

– Néhány napja véletlenül egymásba botlottunk a budapesti repülőtéren, miközben készültünk becsekkolni, kíváncsi voltam, mi lesz a reakciója. Eltűnődtem, talán elnézést kér majd tőlem az elmúlt hét hónapban tanúsított viselkedéséért. Nos, hiába reménykedtem. Én az első naptól kezdve örömmel álltam és állok azóta is minden olyan kolléga rendelkezésére, aki a segítségemet kéri, és ma is ugyanolyan nyitott vagyok a profi, hivatalos szakmai együttműködésre, mind a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, mind a szövetségi kapitánnyal is.

Egervári Sándor hétfőn a sportnapilapban reagált a történtekre.

– Valóban megtörtént az eset. Minősíteni nem akarom a gesztust, szerintem ez a tréner munkáltatójának a feladata. Sajnos így nagyon nehéz együttműködésről beszélni, és ez nem az én hibám.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik