Hírek

Borussia Dortmund-Legia Varsó 1-es és +3.5 A házigazda már továbbjutott, ma gálázhat egyet Az F csoportban vezet a Borussia (10), 2. a Real (8), 3. a Sporting (3), 4. a Legia (1). Thomas Tuchel alakulata a BL-ben eddig ellenállhatatlan: a sárga-feketék négy forduló alatt letutizták a továbbjutást, 10 pontot húztak be, három siker mellett egyedül a Reallal remiztek. A gólokat is termelik, csak úgy, mint a Bundesligában: az elitkörben négy fellépésen 11-szer, a pontvadászatban 11 ütközetben 26-szor köszöntek be Ramosék. Ezzel tippünk egyik részét meg is indokoltuk: Aubameyangék elképesztően erősek az előrejátékban, rengeteg ziccert dolgoznak ki mérkőzésenként. A védelem azért annyira nem stabil, a Signal Iduna Parkban is általában beköszönnek az ellenfelek. Bartráék formája kitűnő, szombaton este a Bayernt győzték le Dortmundban. Otthon hagyományosan erősek Piszczekék, a BL-ben és a Bundesligában is veretlenek. A keretben végre kevés a sérült, Subotic, Bender és Reus nem bevethető. A Legia Varsó pocsékul kezdte a bajnokságot, így nem ért senkit sem váratlanul, hogy szeptember derekán edzőt váltott a klub. A kispadra Jacek Magiera ült le, akivel eleinte még nem ment minden zökkenőmentesen, de az elmúlt hetekben már beindult a társaság. A bajnokságban négy sikert könyveltek el Nikolicsék zsinórban, és idegenben sem gyengélkednek már a zöldek. Mérlegük vendégként a lengyel pontvadászatban 4-1-3, 8 csatában 16-11-es gólkülönbséget hoztak össze Guilherméék. Csakúgy, mint mai ellenfelük, a varsóiak is inkább támadásban erősek tehát... A BL-ben van még remény Pazdanéknak az EL-t érő 3. pozíció megszerzésére, ám ehhez azért bravúr kellene majd az utolsó fordulóban a Sporting ellen. Eddig a Legia nagyon kikapott otthon a németektől (0-6), Lisszabonban vállalhatóan (2-0), a Bernabeuban sem omlottak teljesen össze (5-1). Legutóbb a Realt kis híján megtréfálták a varsóiak, de Ronaldóék időben kapcsoltak, így legalább ikszre mentették a meccset (3-3). Az alapcsapat bevetésre készen áll. Az az érzésünk, hogy amolyan örömfutballt láthatnak majd a drukkerek. A házigazda már páholyban van, de természetesen ki akarja szolgálni lelkes szurkolóit a dortmundi brigád. A varsóiak nem állnak be bekkelni, és akár ők is betalálhatnak. Lesz sok gól, és természetesen hazai győzelem. Tippünk így: 1-es és +3.5! Monaco-Tottenham Mindkét csapat szerez gólt! Nehéz helyzetbe hozta magát a londoni együttes: ma pontokat kell szereznie, ehhez pedig gólt, gólokat kell rúgniuk Kane-éknek... Az E csoportban így áll a helyzet négy kör után: 1. Monaco (8), 2. Leverkusen (6), 3. Tottenham (4), 4. CSKA (2). A gall alakulat nagyszerűen szerepel az idén, a bajnokságban és a BL-ben is hasítanak a hercegségbeliek. Leonardo Jardim gárdája 29 egységgel a 2. a francia élvonalban, otthonában pazar (5-1-0), és szinte számolatlanul hintik a gólokat Germainék. 13 bajnokin 39 találatot szereztek, viszont azért kaptak 15-öt. A BL-ben eddig mind a négy ütközetükben betaláltak. A sort a Tottenham idegenbeli legyőzésével kezdték (1-2), majd otthon csak remiztek a Leverkusennel (1-1), aztán pontosan tértek haza Moszkvából (1-1), hazai környezetben viszont kivégezték a CSKA-t (3-0). A keret nagyon erős, a forma parádés - nem lesz egyszerű dolguk ma a sarkantyúsoknak. A keretben Dirar és Moutinho sérült. A londoni gárda érdekes szezont fut eddig. Noha a bajnokságban még veretlenek a fehér-kékek, a 6-6-0-ás sor mindössze az 5. helyhez elegendő. Mauricio Pochettino alakulata néhány hétig csak ikszelt folyamatosan, ám a hétvégén már végre összejött a siker! A West Ham ellen fordulatos mérkőzésen tartották otthon a pontokat a White Hart Lane-en (3-2). És, ha már a White Hart Lane-nél tartunk. Az elitligában eddig átkot jelent a saját közönség, ugyanis a Leverkusen és a Monaco is győzni tudott Londonban! A Tottenhamnak nyernie kell ma este, hiszen ha nem zsebeli be a három egységet, a Leverkusen viszont győz Moszkvában, biztosan nem folytathatja az elitligában tavasszal. Az angolok támadósora erős, a Kane-Janssen páros mögött Eriksen szervezheti a játékot. A sérültek felépültek, Dele Alli is játékra jelentkezett már a szombati bajnokin. Azt gondoljuk, hogy igazán látványos és izgalmas kilencven percet láthatnak majd a II. Lajos Stadionba kilátogató drukkerek. A Monacóban mindig benne van a gólt, és ezúttal a Spurs is betalál - muszáj lesz neki... Tippünk ennek megfelelően: Mindkét csapat szerez gólt!
2016. 11. 21. 21:36
Hoffenheim-Hamburg 1-es és +1,5 A Hoffenheim az idei kiírás meglepetéscsapat, és tűn ugyanez elmondható a Hamburgról is, csak épp ellenkező előjellel. Nem borul a papírforma, nyer a házigazda! A házigazdáról kevesen gondolták volna a szezon előtt, hogy 10 fordulót követően veretlenül, 20 pontot begyűjtve áll majd a dobogó harmadik fokán. A Hoffenheim a WIRSOL Rhein-Neckar-Arena-ban 3-2-0-ás sort hozott össze eddig, verte a Freiburgot, a Herthát és a Schalkét is, az iksz a Lipcsével és a Wolfsburggal jött össze. A formára nem lehet panasz, a szünet előtt az Allianzban értek el 1-1-es döntetlent. A szakvezető a 3-5-2-es felállást alkalmazza, ehhez jól passzol a keret is. A támadósorban Kramaric és Wagner élvezi a bizalmat, de csereként szerepet kaphat Szalai Ádám is. A középpályát alaposan megerősíti a szakvezető, Zuber és Kaderábek pedig a széleken jelent veszélyt - hol az ellenfél, hol saját kapujuk előtt tűnnek fel, hatalmas futómennyiséget produkálva. A keretben a középpályás Schwegles sérült, rajta kívül minden futballista bevetésre készen áll. A Hamburg fennállása legrosszabb szezonkezdésén van túl, az északiak 10 fellépésen mindössze két egységet szereztek, gólkülönbségük 4-23. Az edzőváltás sem hozott változást, Markus Gisdollal sem megy a kék-fehér-pirosaknak. Idegenben a Gladbachnál ikszeltek, ezen kívül négyszer kikaptak. A védelem tragikus, de összességében az egész csapat játékáról is elmondható ugyan ez. Nincs egy igazi vezér a gárdában, és noha papíron vannak jó nevek a keretben, mégsem sikerül csapatként funkcionálniuk a kikötővárosiaknak. A bajnoki szünet előtt végre megtörte a kínos gólcsendet a társulat, kétszer is betalált a Dortmundnak, más kérdés, hogy a sárga-feketék ötször mattolták a házigazda védelmét. A keretben eltiltását tölti a kétgólos Bobby Wood, Adler, Spahic és Ekdal szerepeltetése még kérdéses. Minden bizonnyal a kapuban Adler helyett Mathenia kezd majd, rutinossággal nem lehet vádolni a 24 esztendős portást... A Hoffenheim lendülete kitart, a hazaiak jó eséllyel behúzzák a három pontot. A +1,5-ös opció is adható, mert a házigazda játékában benne van a gól. Mi így erre a kombinált tippre fogadunk: 1-es és +1,5! Crotone-Torino 2-es és +1.5 A sereghajtó nem támad fel a veszélyes bikák ellen! Az újonc nem tudta eddig felvenni az élvonal ritmusát, a piros-kékek mindössze 5 egységet szereztek, így nem meglepő, hogy a 20., utolsó helyről várhatják a folytatást. Davide Nicola alakulata most már valóban otthon tudja játszani a meccseit, de ez sem segít eddig. A Chievot verték Trottáék, emellett a Palermóval ikszeltek (1-1-3), idegenben Firenzében jött össze a pontszerzés (0-1-6). A keret igencsak vékony, nyáron jobbára csak kölcsönjátékosokat sikerült igazolniuk Cordazéknak. Mutattak biztató jeleket Falcinelliék, hiszen a firenzei remi után aratták eddigi első és egyetlen győzelmüket, de a leállás előtt az Internél bár sokáig tartották magukat, a végén összeomlottak, a kék-feketék 3-0-ra diadalmaskodtak. A hadrend ismét a 4-3-3 lesz, amely azért rejt magában nem kis kockázatot, de legalább szinte minden futballistájára számíthat a szakmai stáb. Egyedül Claiton, egy belső bekk bajlódik sérüléssel. Szinisa Mihajlovics együttese eddig üde színfoltja a Serie A idei kiírásának. A bordók bevállalják a támadófocit, ennek megfelelően szép számmal termelik a gólokat, viszont azért kapják is az évet rendesen... Gólkülönbségük 27-16, idegenben 10-10. Jelenleg 19 pontjukkal a 7. helyen tanyáznak, vendégként 1-2-3-as, visszafogottabb mutatóval. A bordó-fehérek jó formát mutattak a leállás előtt, Belottiék a Cagliarit intézték el Torinóban (5-1), előtte Udinéből tértek haza pontosan (2-2). A 4-3-3-as hadrend nem változik, Belotti mellett Ljajic és Falque rohamozza majd a házigazda kapuját. Csak Molinaró nem lesz bevethető, a jobb bekk pedig a válogatottban is bemutatkozó Zappacosta lesz. A Torinót erősebbnek érezzük mai ellenfelénél, és szerintünk a bikák nem okoznak csalódást. Nyernek, és lesz a mérkőzésen legalább két találat! Tippünk így: 2-es és +1.5!
2016. 11. 19. 21:21
Stoke City-Bournemouth 1! DNB 1 A lendületben lévő csíkosak elkaphatják a kisebb gödörben lévő vendégeket! Botrányosan kezdte a Premier League 2016/2017-es kiírását a City. Mark Hughes legénysége az első hét fordulóban nyeretlen maradt, az első sikerre egészen október 15-éig kellett várniuk a drukkereknek, ekkor a Sunderlandet győzték le Bojanék. A piros-fehér-feketék így már hatmeccses veretlenségi sorozatot tudnak maguk mögött, ebben a periódusban hat fellépésen 12 egységet húztak be. Jelenleg 13 ponttal a 12. helyet foglalják el a tabellán. Odahaza, a Bet365 Stadium-ban 2-1-2-es mérleget tudnak felmutatni, az említett Sunderland elleni siker mellett még a Swanseat tudták két vállra fektetni. A forma tehát bizakodásra adhat okot, tétmeccsen legutóbb szeptember 21-én a Ligakupában kaptak ki Arnautovicsék (Hull 1-2). A szakvezetés nem számíthat Ireland, Johnson és Afellay szolgálataira, ott lehet viszont a többiekkel Shaqiri, aki várhatóan majd csak a padon kezd. Elől Bony helye megkérdőjelezhetetlen, a támadásokat Walters, Allen és Arnautovics támogatja majd. A Bournemouth az előző kiírásban magabiztosan bennmaradt a Premier League-ben, az idén is ez a cél. Eddig a megszerzett 12 pontjukkal a középmezőnyben állnak a piros-feketék, viszont vendégségben továbbra sem megy Eddie Howe menedzser alakulatának, két iksz mellett háromszor kikaptak Wilshere-ék. A formával sincs minden rendben, és akkor még árnyaltan fogalmaztunk. Két héttel ezelőtt a sereghajtó úgy nyert nála, hogy a házigazda több mint fél órát futballozhatott emberelőnyben, előtte a szintén gyengélkedő, újonc Middlesboroughnál égtek meg Ibe-ék. A gólok nagyon nem jönnek a túrákon, 3-10-es gólkülönbséghez csak annyit, hogy kétszer találtak be Arterék, háromszor impotensek maradtak. Ma foghíjas lesz a keret, Adam Smith (bekk) eltiltását tölti, Brad Smith és Lewis Cook sérült, de Surman és Callum Wilson is hagyott ki tréningeket - minden csapatrészben lesz kimaradó... Az előző bajnokságban mindkét alkalommal a Stoke nyert kettejük párharcában, és ma is ebben látunk fantáziát. A házigazda összeszedte magát, és a botladozó Bournemouth ellen ez három egységet érhet. Tippünk így: 1-es, DNB 1! Mainz-Freiburg +2,5! 1-es és +2.5 Gólokkal, no és összességében hazai sikerrel kalkulálunk a mai találkozón... A piros-fehérek a szünetet a 10. pozícióban töltötték 10 mérkőzésen szerzett 14 egységükkel. Martin Schmidt alakulatának minden bizonnyal jót tett szünet, ugyanis az utolsó öt tétmeccséből négyet elveszített. Kiesett a kupából, de az EL-ben is súlyos vereségbe rohantak bele Brüsszelben Serdarék (Anderlecht 6-1). Az Opel Arénában 2-1-1 a társaság mérlege, verték az Ingolstadtot és a Darmstadtot, a Hoffenheimmel remiztek, a Leverkusentől kaptak csak ki. Ellenfeleik közül csak az Ingolstadt nem vette be Lössl kapuját. A gólkülönbségük 17-18, az over/under mutatójuk pedig 8/2. A keretben lesznek hiányzók, de jó hír, hogy Malli, a házi góllövőlista vezetője legutóbb csereként már pályára tudott lépni. Muto (támadó) még nem bevethető. A Freiburg 15 ponttal a 9. helyen várta a 11. fordulót. Az újonc még nem remizett, idegenben 1-0-4-es sora sebezhetőségre vall - csak a gyengécske Bremennél győztek Christian Streich fiai. A szeszélyes teljesítményre eddig nem sikerült magyarázatot találni, a hazai menetelést előbb a kupában szakította meg a Sandhausen, majd legutóbb a Wolfsburg ütötte ki saját közönsége előtt (0-3). Abrashiék eddig csak egy túrájukon nem tudtak betalálni (Köln 3-0), a másik négy fellépésükön eredményesek voltak a piros-feketék. A keretben eltiltott lesz a balhátvéd Günter, rajta kívül Kampf és Guedé sérült, azaz egy bekk és egy csatár marad még ki. Mindkét alakulat a támadásban erősebb, a védelmek ugyanakkor könnyen zavarba hozhatóak. Ma épp ezért a találatokban látunk fantáziát, hármat szerintünk összehoznak az alakulatok. Tippünk tehát: +2.5!
2016. 11. 18. 23:28
Den Bosch-FC Eindhoven +2.5! A holland kettőben alap a sok gól - ma sem várunk mást a Stadion de Vliert-ben! Wiljan Vloet vezetőedző együttese meglehetősen kétarcú: még otthonában szép számmal szedegeti a pontokat, addig idegenben ijedt nyusziként viselkednek a játékosok. A gárda 17 egységével mindössze a 14. pozíciót foglalja el, hazai közegben viszont a 4-1-1-es mérleg erősnek mondható. A gólkülönbsége 10-8, csak egyszer fordult elő vele, hogy nem talált be saját létesítményében. A formája biztató, a bajnoki szünet előtt két mérkőzést nyertek meg a kék-fehérek. Az over/under statisztikája 9/4. A védelemmel vannak gondok, 13 ütközetben 26-szor betlizett már a hátsó alakzat. A keret nem teljes, a házi gólkirály hetek óta sérült, de eltiltás ezúttal nem nehezíti a szakvezetés dolgát. Az FC Eindhoven 19 pontjával a 12. helyen állomásozik, Ricardo Moniz brigádja idegenben eddig felettébb szeszélyesen teljesítve. Kétszer nyertek, négyszer pedig kikaptak Alemaoék, a túrákon összehozott gólkülönbségük pedig 10-20. Azért ez sem semmi... Az eindhoveniek jó passzban voltak a válogatott szünet előtt, a Cambuurt és az Utrecht tartalékot is elverték, igaz, hazai pályán. Eddig hatszor mozdultak ki Liederék, és mindannyiszor jött a +2.5-ös opció, összességében pedig 9/4 az over/under statisztikájuk. A keretben egy bekk sérült, az alapemberek viszont bevetésre készen állnak. A legutolsó két mérkőzésük itt, a Stadion de Vliert-ben kilenc találatot hozott: a Den Bosch a februári bajnokit, az FC Eindhoven pedig a szeptemberi kupameccset nyerte meg, előbbi 3-1-re, utóbbi 3-2-re végződött. Ma is a gólokban látunk fantáziát, a +2.5-ös választás nagyon jól hangzik. Mi erre fogadunk! Bayer Leverkusen-Red Bull Leipzig +2.5! Mindkét csapat betalál: IGEN Két, remek formában lévő együttes összecsapásával kezdődik a Bundesliga 11. játéknapja - gólokkal kalkulálunk... A gyógyszergyári alakulat 10 fordulót követően a 8. helyen áll a bajnokságban, a piros-feketék neve mellett 16 egység szerepel. Roger Schmidt alakulata a válogatott szünet előtt pazar passzban volt, nyert a BL-ben Londonban (Tottenham 0-1), és két Bundesliga-meccsét is behúzta, előbb a Wolfsburgnál győztek Mehmediék, majd otthon mattolták a Darmstadtot. A gólok általában jönnek Kiessling ütközetein, az over/under statisztikájuk 8/2. A hazai kupának már búcsút intettek Dragovicék, ám azért még így kétfrontos küzdelmet vív a társaság: a jövő héten egy moszkvai túra vár a Bayerre. A Leverkusen nem tud teljes kerettel készülni az összecsapásra, ugyanis Pohjanpalo, Bellarabi és Kampl is sérült. A Lipcse az idei kiírás eddigi meglepetéscsapata, a Red Bull 10 mérkőzésen 24 pontot gyűjtve, veretlenül áll a második helyen. Ralph Hasenhüttl vezetőedző nagyszerű csapatot rakott össze, húsz gólt rúgtak és csak hetet kaptak az eddigi bajnoki találkozókon. Idegenben 3-2-0-ás sort produkáltak, a leállás előtt pedig ötös győzelmi sorozatot toltak! A gárda nemcsak eredményes, hanem az esetek többségében látványos játékkal rukkol elő - ebben nagymértékben közrejátszik, hogy remekül sikerült a nyári átigazolás, az új futballisták valódi minőséget képviselnek. Forsbergék eddig valamennyi túrájukon betaláltak... A 4-4-2-es felállást alkalmazza az osztrák szakember, aki ma nem számíthat két bekkjére, Klostermannra és Bernardóra. Mindkét társaság jó passzban volt az elmúlt hetekben, és szerintünk ma is remek meccset vív majd egymással a két együttes. A gólváltás és a +2.5-ös opció tűnik szimpatikusnak, mi erre a két tippre megyünk rá.
2016. 11. 17. 22:31
Santos-Vitória +2,5 Nem mondott még le a bajnoki címről a fekete-fehér alakulat - ehhez ma nyernie kell. Jön is a hazai siker, de a gólokban nagyobb értéket érzünk, így a +2.5-ös opcióra fogadunk! Lássuk, hogy miért! Dorival Silvestre Junior együttese kimondottan jó szezont fut. A fekete-fehérek az előző kiírásban a 7. helyen végeztek, gyengébb szereplésük egyértelműen csapnivaló idegenbeli formájukkal volt indokolható. Az idén némiképp jobb a helyzet, vendégként sem tolják rosszul Copeteék, otthon, a Urbano Caldeira-ban pedig kimondottan erősek, mérlegük 13-2-2, ehhez 32-9-es gólkülönbség társul. Ricardo Oliveirák formája is pazar, az utolsó 11 bajnokijukon 9-1-1-es szériát futottak - igaz, közben kiestek a kupából. Jelenleg 64 egység áll a nevük mellett, így a 2. helyet foglalják el, a listavezető palmeiras 70-nél jár. De nemcsak előre, hanem hátra felé is kell figyelniük Luiz Felipééknek: a a Flamengo és az Stletico Mineiro is lőtávolon belül követi a társulatot. A Santos nem tud az alapcsapatával kiállni a mai ütközetre, ugyanis az egyik belső bekkjük begyűjtötte 3. sárgáját, amely eltiltást ér. Sérült továbbá egy rutinos középpályás, de legutóbb már pályára léphetett a házi gólkirály, Vitor Bueno. Az Esporte Clube Vitória nagyon nehéz helyzetből várja a Serie A finisét. A piros-feketék a játéknap előtt a 16., még nem kieső helyen álltak 39 ponttal, de a vonal alatti Internacional csak eggyel volt lemaradva tőle. A gyengébb szereplés miatt a klub edzőt váltott szeptemberben, Argél mester fel is rázta a csapatot, de még mindig maradt bőséggel izgulni való. Idegenben 3-5-9-es sorhoz 18-26-os gólkülönbség társul, amely azért arra enged következtetni, hogy nem feltétlenül csak bunkereznek távol otthonuktól Kiezáék. Októberben hullámvölgybe kerültek Diego Renanék, de az utolsó két fellépésükön már nem kaptak ki, s szereztek 4 egységet. A keret nem lesz teljes, minden csapatrészben van ugyanis sérült. Mindkét alakulatnak nagyon kellenek a pontok, az iksszel inkább a vendégek lehetnének elégedettebbek, de a győzelem lenne a Vitória számára is az igazán megnyugtató eredmény. Nyílt mérkőzést várunk a két motivált alakulattól - no és találatokat. Az az érzésünk, hogy háromig biztosan eljutnak majd a felek. Tippünk így: +2.5! Halmstad-Helsingborg DNB 2! 2x! 2 A párosmeccs első felvonását rendezik ma az Orjans Vallban: azt gondoljuk, az élvonalbeli együttes előnyt szerezhet! A Halmstad egy esztendeje intett búcsút a svéd élvonalnak, a klubnál pedig az azonnali visszajutást tűzték ki célul. A kék-sárgák sokáig kiegyensúlyozottan teljesítettek, de a hajrára némiképp összezuhantak: az utolsó hat bajnokijuk közül csak egyet tudtak megnyerni Jan Jönsson tanítványai, így nemhogy az első két hely megszerzése jelentett kihívást az elmúlt hetekben, hanem a 3. pozíció megőrzése... Otthon pedig eleinte jól tolták Tveterék, mérlegük 9-3-3 volt - de az utolsó három hazai ütközetükön nem tudtak nyerni, egy iksz után kétszer kikaptak. A formahanyatlás tehát egyértelmű, nagy kérdés, hogy mennyire sikerül felpörgetni a srácokat az év egyik legfontosabb mérkőzésére. Egy belső bekk eltiltását tölti majd, viszont egy középpályás visszatérhet sérüléséből. A Helsingborg is kicentizte, a piros-kékek az élvonaléban éltek át kellemetlen hónapokat, sőt, hónapokat. Henrik Larsson legénysége mindössze a 14. pozícióban zárt, és az utolsó hetekben a Gefle még egy attakot indított az osztályozós hely megszerzéséért, de ezt jól reagálták le Dahlbergék: egyszerűen elkezdték megnyerni a meccseiket, a hajrában az utolsó négy fellépésük közül csak egyet buktak el, a 30. fordulóban hazai pályán győzték le a Jönköpinget (2-0). Idegenben azért nem brillíroztak Wedéék, mérlegük 3-4-8 volt a szezonban. A keretben egy jobbhátvéd sérült, egy gólerős csatár pedig eltiltott lesz - nevezetesen Larsson mester fia. A két alakulat egymás elleni mérlege egált mutat, viszont a legutóbbi három párharcukat a Helsingborg nyerte meg. Ma is az az érzésünk, hogy a vendégek nem kerülnek hátrányba, sőt! Akár nyerni is képesek a Halmstad vendégeként. Tippünk így DNB 2-es!
2016. 11. 16. 21:41
Szigetországi sajtóhírek szerint az Inter Milannál azon dolgoznak, hogy minél előbb Olaszországba költözhessen Oscar. A Standard beszámolója szerint a milánóiak már januárban lecsapnának a brazil zseni játékjogára, akiért legalább 25 millió fontot kell fizetniük. Antonio Conte az új szezonban 3-4-3-as hadrendben küldi pályára a Chelsea-játékosokat, a középpályán pedig a Nemanja Matic, N'Golo Kante, Pedro, Willian négyes a favoritja. Emiatt a brazil zseni az elmúlt két hónapban még nem volt kezdő bajnoki mérkőzésen. A szigetországi sajtó szerint Oscar a közeljövőben aligha tud helyet követelni magának a legjobb tizenegyben, hacsak sérülés nem hátráltatja riválisait. Az Inter már nyáron kivásárolta volna szerződéséből Oscart, ám ekkor Conte még ragaszkodott a 25 éves játékoshoz. Az őszi szezon tükrében ugyanakkor már egyáltalán nem kizárt Oscar távozása, ám a nyári klubváltásra nagyobb esély nyílik, mint a lehetséges januári transzferre.
2016. 11. 15. 15:50
Ecuador-Venezuela 1-es és +2.5 A házigazda lényegesen erősebb kerettel rendelkezik, otthonában nem hibázik A dél-amerikai selejtezőcsoportban 11 fordulót követően Ecuador a 4. helyen áll 17 egységgel. Otthonában erős, mérlege 3-1-1, csak a braziloktól szenvedtek vereséget a sárga-kékek. A formájuk viszont nem az igazi: a küzdelemsorozatot pazarul kezdték Gustavo Quinteros szövetségi kapitány fiai, négy győzelmet arattak zsinórban, 2016-ban viszont a lejátszott hét selejtezője közük csak egyet nyertek meg Paredesék: Chilét iskolázták le otthon október elején. Azóta viszont ikszeltek Velenciáék Bolíviában, majd a minap Uruguay-ban 2-1-ra maradtak alul. A keretben vannak igazán minőségi futballisták, elsősorban a támadósorban. Egy középső bekk, egy védekező, illetve egy támadó középpályás sérült, velük nem számolhat a szövetségi kapitány. Noel Sanvicente alakulata megszerezte első sikerét a sorozatban a múlt héten: a bordók 5-0-ra végezték ki nagy riválisukat, az utolsó hely elkerülésért folytatott küzdelemben ugyancsak érintett Bolívia nemzeti tizenegyét. A gárda ötletesen, jól futballozott, Josef Martínezék már 10 perc alatt eldöntötték a három pont sorsát. Oteróék azonban így is mindössze 5 egységnél járnak, idegenben pedig kimondottan gyámoltalanul teljesítenek: 0-1-4-es sorukhoz 5-14-es gólkülönbség társul. A gárdában nem lehet ott Rondon, a WBA légiósa, aki az válogatott összetartáson sérült meg. Tavaly novemberben fordított felállásban is nyerni tudott Ecuador, és jöttek is a gólok: a vége 1-3 lett. Ma is Caicedóék sikerét várjuk, no és találatokat, legalább hármat!
2016. 11. 14. 20:53
A magyar válogatott vasárnap este négyet számolt Andorra legjobbjaira, az együttes utolsó találata előtt Szalai Ádám trükkös mozdulattal ért a labdába. Az ellenfél játékosa ugyan beleért a játékszerbe, de a gólt a magyar játékosnak írták jóvá. S hogy mint gondol maga az érintett az esetről? Íme a lefújás utáni öltözői videó: Köszönjük szépeeen az egész éves fantasztikus szurkolást Dzsudzsak Balazs (@balazsdzsudzsak7) által közzétett videó, 2016. Nov 13., 11:08 PST
2016. 11. 13. 21:27
Bari-Spezia 1! DNB 1 Edzőt váltott a házigazda, ennek ma meg is lesz az eredménye! A kakasok gyengén szerepeltek a tavalyi szezonban, így nem is okozott nagy meglepetést, hogy új szakemberrel vágnak neki a pontvadászatnak a piros-fehérek. Érkezett a fiatal Roberto Stellone, az igazolások azonban annyira nem voltak sikeresek. Összességében a gárda visszafogottan szerepelt eddig a Serie B-ben, a szaklapok viszont mindenképpen jobb produktumot vártak a gárdától. No és a lelkes drukkerek is, akiknek hétről-hétre csalódást okoztak Manieróék. A türelem elfogyott, a patinás déli együttesnél edzőt váltottak: Stellonét Stefano Colantuono váltotta. A tar tréner évekig tartotta az élvonalba az Atalantát, tavaly az Udinese kispadjára ült le, de az északi kaland annyira nem jött be a trénernek - márciustól volt munka nélkül. A társulat jelenleg mindössze a 11. 16 egységgel, a San Nicolában 3-1-2-es szerény mérleggel rendelkezik. A formája hullámzó volt - ez is vezetett az edzőváltáshoz. A keretben pedig azért több van, az osztályozós helyek valamelyikére simán odaérhetnének Brienzáék. A csapat nem lesz teljes, egy belső középpályás és egy szélső bajlódott sérüléssel. A Sepzia 17 pontjával a 10. pozíciót foglalja el, a fekete-fehérek tavaly play offos helyen zártak, a rutinos Domenico Di Carlonak ezúttal is ez lenne a feladata. A társulat jól kapta el a rajtot, ám mostanság már kevésbé megy Granoche-éknek. Az utolsó két bajnokijukat elveszítették Baezék, Benevento ellen idegenben maradtak alul (1-0), majd a Hellas a Stadio Alberto Picco-ban mér kiadós verést a társaságra (1-4). Vendégként 1-3-2-es sort tudnak felmutatni, de a két utolsó túrájuk zárult zakóval. A forma tehát nem az igazi, ráadásul fontos hiányzók is lesznek a keretben. Nene és Datkovics, azaz egy fontos támadó és egy kezdő bekk egyaránt eltiltását tölti, rajtuk kívül két középpályás és egy csatár sérült. Colantuono érkezése jót tesz a Barinak! Az új tréner győzelemmel mutatkozhat be a kispadon a meglehetősen tartalékos Spezia ellen. Tippünk így: 1-es! Belgium-Észtország (0-2) 1! A világ egyik legjobb támadógépezete bedarálja a gyengécske észteket... A H csoportban három kört követően így fest a tabella: 1. Belgium (9), 2., Görögország (9), 3. Bosznia (8), 4. Észtország (3), 5. Ciprus (0), 6. Gibraltár (0). Az Eb-n összességében leszerepeltek a vörösök, váltás is történt a kapitányi poszton: nyártól Roberto Martinez a szövetségi kapitány. A korábban angol klubcsapatoknál tevékenykedő szakember munkájára eddig nem lehet panasz - valahogy így kell kezdeni egy selejtező-sorozatot. Három fölényes siker, 13 rúgott, nulla kapott gól. Okés, hogy az áldozatok között ott van Gibraltár és Ciprus, no de a bosnyákokat is magabiztosan mészárolták le Hazardék. Az állomány parádés, a támadószekcióban csupa klasszis szerepel. A forma is rendben lévő - szerdán este Hollandiában 1-1-re végzett a társulat, de azért jó néhány helyen várható változás majd a kezdőben. Friss sérült nincs a keretben, így bombaerős alakulat fogadja a brüsszeli Baldvin Király Stadionban az észteket. Azt az észt alakulatot, amelynél szeptemberben váltak meg Magnus Pehrsson szövetségi kapitánytól - helyére Martin Reim érkezett, akivel legalább már egy győzelmet elkönyvelhettek a kék-feketék: Gibraltárt zúzták le Kait Mattiasék (4-0). A sorozatban ezt megelőzően egy ötöst kaptak a bosnyákoktól, majd a "diadal" után otthon 0-2-re égtek meg a görögökkel szemben. A keret rém gyenge, millió euró fölötti piaci értéke csupán a Liverpool belső védőjének, Klavannak van - ő egyben az észtek csapatkapitánya is. Rajta kívül légiósok és hazai csapatokban szereplő középszerű focisták kerültek fel a 22-es utazólistára. A támadójátékuk impotens, aligha veszik ma be Curtois kapuját. Nincs mese, gálát várunk Lukakuéktól. A belgák klasszisokkal erősebbek az észteknél, és ez ma gólokban is meglátszik majd. Tippünk így: (0-2) 1-es!
2016. 11. 12. 21:48
Ukrajna-Finnország 1-es és +1.5 Az ukránok az Eb-n való leégés után kapitányt váltottak. Eddig Sevcsenkóbal nem mennek rosszul, ma újabb sikert könyvelhetnek el... Az I csoportban Horvátország (7), Izland (7), Ukrajna (5), Törökország (2), Finnország (1) és Koszovó (1) a sorrend három játéknapot követően. Az ukrán válogatott Szlovéniát kiejtve, pótselejtezőn jutott ki az Európa-bajnokságra, ott viszont csúnyán leégett: pont nélkül és kilátástalan játékkal esett ki a nemzeti csapat a csoportkörből. A padon váltás is történt, érkezett a legenda, Andrij Sevcsenko, akinek a csoportban legalább a 2. helyet meg kellene szereznie gárdájával. A rajton Jarmolenkóék értékes pontokat veszítettek otthon Izland ellen (1-1), majd jött a török túra, amelyen közel álltak a győzelemhez a sárga-kékek, de a végén meg kellett elégedniük egy ponttal (2-2). Koszovó legyűrése (3-0) nem okozott különösebb problémát, ár csak a hajrában sikerült bebiztosítani a győzelmet, ugyanakkor jelenleg kétpontos hátrányban vannak már Konopljankáék úgy, hogy a hatos kvázi legerősebb alakulatával (horvátokkal) még nem találkoztak. A 4-1-4-1-es alapfelállást alkalmazta legutóbb Sevcsenko - azért ennél lehet, hogy támadóbb hadrendben küldi pályára legénységét a szövetségi kapitány. Koszovó ellen kissé döcögött a szekér, és a helyzetkihasználással is adódtak problémák. A keret gerincét a Dinamo Kijev és a Sahtar adja, de azért vannak légiósok is, méghozzá jegyzett ligákból (Spanyolország, Németország). Friss sérült nincsen. A finneknél mozgalmasan telt az elmúlt másfél esztendő, lemondott a korábbi kapitány, januártól aztán a svéd Hans Backe ült le a padra. A kék-fehéreknek sanszuk sem volt kijutni az Eb-re, és az azóta eltelt időszakban sem tudtak maradandót alkotni. Bukták a barátságos meccseket, aztán a vébé-selejtező első fordulójában nem bírtak el otthon Koszovóval (1-1). Izlandon közel álltak a pontszerzéshez, de a hajrában kapituláltak (3-2), majd a horvátok is elverték őket Tamperében (0-1). A keretben vannak szép számmal légiósok, de otthon futballozó játékosok is. Klasszist nem nagon találunk, Hradecky, Lam, Pukki és Hatemaj tartozik az értékesebb labdarúgók közé. Az ukránok otthon erősek, ma is behúzzák a három pontot. Viszont azért gólokkal is számolhatunk, kettővel mindenképpen. Tippünk így: 1-es és +1.5! Törökország-Koszovó 1-es és +2,5 Fatih Terimnek ma fel kell tüzelnie csapatát - ehhez az öreg nagyon ért. Ma nyernek a félholdasok, és gólokból sem lesz hiány! Az I csoportban így áll a tabella három kört követően: 1. Horvátország (7), 2. Izland (7), 3. Ukrajna (5), 4. Törökország (2), 5. Finnország (1), 6. Koszovó (1). A törökök az Eb-n nem élték túl a csoportkört, Spanyolország és Horvátország mögött a 3. helyen zártak 3 ponttal, így lemaradtak a nyolcaddöntőről. Már a kijutás sem volt egyszerű történet a pirosak számára, ugyanis csak legjobb harmadikként szerezték meg a kvalifikációt. Augusztus végén az oroszokkal játszottak egy 0-0-ás döntetlent, ezzel a meccsel hangolódtak a sorozatra. Amely egészen jól indult Turanék számára, hiszen a horvátoktól ponttal tétek haza (1-1). Az ukránok ellen a sírból jöttek vissza Chanougluék (2-2), Izlandon viszont kikaptak (2-0). Most ismét nehéz helyzetbe kerültek Ylmazék, bár elméletileg a könnyebb meccsek majd most következnek számukra. A keretben sok a légiós, de a Fener-Galata-Besiktas trió is szép számmal ad játékost a válogatottnak. Emre Mor eltiltását tölti, így a dortmundiak kreatív támadója ma nem lehet a csapat segítségére. Koszovó első vébé-selejtező sorozatát kezdte meg az ősszel, a kékek nem is nyitottak rosszul: 1-1-re végeztek Finnországban. Utána Albert Bunjaki fiai már sok pozitívumot nem könyvelhettek el: otthon egy hatost kaptak a horvátoktól, az ukrán kiruccanás pedig 0-3-mal ért véget. A csapatban vannak ügyes játékosok, néhányan jegyzett bajnokságokban és nem is kutyaütő alakulatokban szerepelnek hétről-hétre, de még messze vannak attól, hogy egységesen, szervezetten no és eredményesen futballozzanak. A három meccsen bekapott 10 találat önmagáért beszél, és ugye akciógólt még mindig nem szereztek Zeneliék. Ma sem nekik áll a zászló... AZt gondoljuk, hogy a törökök - csak úgy, mint két éve (6-1) - alaposan elverik a koszovóiakat. Bizalmat szavazunk Senéknek, nyernek, és lesz legalább három gól a kilencven perc során
2016. 11. 11. 22:49
Javában zajlanak a világbajnoki selejtezők európai mérkőzései. Péntek este a dánok Kazahsztánt fogadták. Minden szépen indult a hazaiaknak, Cornelius révén vezetést szereztek már a 15. percben. Két minutummal később azonban jött Szujumbajev, és egy irgalmatlan nagy góllal egyenlített.
2016. 11. 11. 21:20
Málta-Szlovénia 2-es és -3.5 A házigazda gyengén szerepel, a szlovénok viszont jól tolják - nyernek a vendégek, no de azért nem lesz ebből kiütés... Málta az F csoportban szerepel, amelyben három forduló után így fest az állás. 1. Anglia (7), 2. Litvánia (5), 3. Szlovénia (5), 4. Skócia (4), 5. Szlovákia (3), 6. Málta (0). A szigetlakók beragadtak a vébéselejtező rajtjánál, ami olyan nagy meglepetést nem jelent, hiszen azért az borítékolható volt, hogy Pietro Ghedin szövetségi kapitány együttese zárja majd a sort a hatosban. A nyitó fordulóban a skótoktól kaptak otthon egy ötöst, majd Angliában és Litvániában is vállalható vereségbe futottak bele - mindkétszer 2-0-ra maradtak alul Mifsudék. Pedig a nyáron még hoztak össze figyelemre méltó eredményeket Schembriék: 2-1-re kaptak csak ki Ausztriától, majd augusztusban 1-1-re végeztek az észtekkel. A keret és a merítési lehetőség persze behatárolt, a korábbi "klasszisok", mint Mifsud, már 35 esztendős, de Schembri is már elhagyta a 30-at. A fiatalok közül hozzájuk hasonló futballista nem "nevelődött ki", a játékosokra nem is igazán van kereslet, döntő többségük hazájuk nem túl magas nívójú bajnokságában futballozik. Aztán nem tett jót, hogy a skótok ellen két, a litvánok ellen egy játékosukat állították ki, így eltiltások miatt sem lehetett a legjobb együttest pályára küldeni. Ezúttal Caruana, a Valletta belső bekkje nem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Várhatóan az 5-3-1-1-es felállással szerepelnek majd a máltaiak. A szlovén nemzeti csapat az Eb-t elbukta, nem bírt a párosmeccsen az ukránokkal. Srecko Katanec szövetségi kapitány továbbra is kapja a bizalmat, és eddig egyelőre nem okoz csalódást az egykoron kőkemény játékos. A nyáron ikszeltek a svédekkel, majd kikaptak a törököktől, ezek után jöttek a selejtezők. Az első mérkőzésen kis híján megégtek a zöld-fehérek, ám Cesar Bostjannak sikerült egyenlítenie (2-2). Utána fontos meccsen nyertek otthon Kronaveterék a szlovákok ellen, legutóbb pedig 0-0-ra végeztek az angolokkal - azon a meccsen Hart volt a mezőny legjobbja... A szlovén keret nem rossz, minden csapatrészben van extra játékos. A válogatott a légiósokra épül, olasz, spanyol és német alakulatokban edződnek a futballisták. Érdemes kiemelni a kapuban Oblakot, a milános Birsát, a firenzei Ilicicet, a granadai Krhint, a bergámói Kurticot - a teljesség igénye nélkül. A válogatott általában a 4-3-1-2-es felállást alkalmazza, a játékosok rendben vannak fizikálisan, a védelmük stabil. Két fontos hiányzója lesz a szakmai stábnak: Kampl (Leverkusen) és Jokic (Villarreal) sérüléssel bajlódik - pedig mindketten kezdők lehetnének. Azt gondoljuk, hogy a szlovénok ma megnyerik a mérkőzést, ugyanakkor kiütéssel nem számolunk. Sőt, máltai találattal sem kalkulálunk. Nyernek a vendégek, és nem lesz 4 gól Dánia-Kazahsztán 1-es és -3.5 Az északiaknak muszáj lenne pontokat szerezniük a visszafogott rajt után. Erre megvan az esélyük, de azért kiütésre nem gondolunk... Az E-jelű hatosban három fordulót követően nem kis meglepetésre Montenegró vezet 7 ponttal, mögötte Lengyelország (7), Románia (5), Dánia (3), Kazahsztán (2) és Örményország (0) a további sorrend. Az idén márciusban vette át a válogatott irányítását a rutinos norvég szakember, Age Hareide, aki eleinte jó eredményeket ért el a piros-fehérekkel (verték Bulgáriát és Lichtensteint magabiztosan), aztán még a vébé-selejtező első mérkőzését is sikerrel vívták meg Poulsenék - 1-0-ra győztek az örmények ellen, ám a játék nem volt meggyőző. És a folytatásban sem. A lengyelek otthonában az első félidőben beomlott Kjaerék védelme, a házigazda kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre, majd a folytatásban újabb Lewandowski-találat sokkolta a dánokat. Jött azonban az északiak feltámadása, a szépítés, de csak 3-2-re tudták felhozni a meccset Fischerék. A legutóbbi tétmeccsen Koppenhágában kapituláltak Hojbjergék Montenegróval szemben (0-1). Nehéz helyzetben van a társaság, nem hibázhat. A keret majdnem teljes lesz, Durmisi, a Betis bekkje,-balszélsője sérült csupán. Marad a 3-5-2-es felállás. A kazahok Talgat Baysufinov vezetésével kezdték meg a felkészülést a vébé-selejtezőkre. A gárda a lengyelekkel és a románokkal otthon ikszelt, idegenben viszont méretes zakóba futott bele Montenegróban (5-0). A keret döntő többsége valamelyik tehetős hazai klubban futballozik - elképesztő mennyiségű pénz áramlott a kazah klubfutballba az elmúlt években. A 3-5-2-es alapfelállás idegenben könnyen átválthat 5-3-2-es hadrenddé, a vendégek minden bizonnyal a gyors kontrákra építenek majd. A keretben egy középpályás sérült, eltiltottja nem lesz a válogatottnak. Noha idegenben egy ötösbe szaladt bele a kazah alakulat a sorozatban, ma mégsem gondoljuk, hogy kivégzik őket a dánok. Nyer a házigazda, ám nem lesz döntő fölény. Tippünk így: 1-es és -3.5
2016. 11. 10. 21:33
Kolumbia-Chile Mindkét fél betalál: IGEN! Kiélezett, élvezetes mérkőzést várunk - no és gólváltást... A dél-amerikai selejtezőcsoportban a házigazda 17 egységgel a 4., a vendégek 16 ponttal az 5. helyen állnak. A mai találkozó eredménye döntő hatással lehet a végső sorrendre... José Néstor Pékerman válogatottja 5-2-3-as mérleget produkált eddig a sorozatban. A sárga-kékek eddig tulajdonképpen papírforma eredményeket produkáltak, a braziloktól, az uruktól és az argentinoktól kaptak ki, a kötelező győzelem kategóriába sorolandó meccseket hozták, két remijük Chilével és Uruguay-jal jött össze. Baccáékra az idén még két kemény ütközet vár: ma ugye az acélos chileiek érkeznek hozzájuk, majd jön a Messiék ellei idegenbeli ütközet. Hazai pályán 3-1-1 Ariasék mérlege, ehhez 9-4-es gólkülönbség párosul. Eddig csak Di Mariáéknak nem tudtak betalálni Falcaoék. A keret brutálisan erős, minden csapatrészben klasszisok sora vár bevetésre. A támadószekció különösen erős, a 4-2-3-1-es hadrendben jó eséllyel Muriel, James Rodriguez, Cuardado és Bacca kap majd helyet a csatársorban. Friss sérült nincsen, és eltiltás sem nehezíti az argentin szakember munkáját. Chile eddig 5-1-4-es mutatót hozott össze a selejtezőben, verte például a brazilokat, de képes volt kikapni például Paraguay-ban is... A kissé szeszélyes teljesítményt nehéz indokolni, hiszen Juan Antonio Pizzi szövetségi kapitány is rutinos, erős kerettel dolgozhat. A legutóbbi két mérkőzésen tökéletesen kijött a piros-kékek Janus-arcúsága: előbb simán kikaptak Ecuadorban (3-0), majd legyőzték Perut - ha nem is könnyedén. Vidal kulcsjátékosa a chileieknek, a Bayern középpályása mostanság valóban igazi vezéregyénisége a válogatottnak. Már hat gólt jegyzett a selejtezőkön. Elől Vargas, Alexis Sanchez és Castillo igyekszik még gondba hozni az ellenfelek védelmét - általában sikerrel. A Celta Vigo támadója, Orellana sérült, nem utazhat el Kolumbiába. Kolumbia over/under statisztikája 5/5, Chiléé viszont 8/2. Hajlamosak a gárdák felvállalni a nyíltabb játékot - és ma is ebben gondolkodunk. A házigazdát érezzük esélyesebbnek, viszont Chilét jónak tartjuk egy találatra. A gólváltásban látunk leginkább fantáziát. Tippünk így: Mindkét csapat betalál! Venezuela-Bolívia +2.5 Gyenge védelmek, kilátástalan játék - eddig ez jellemezte a két válogatottat. Ma sem lesz hiány gólokból... Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kontinens két legpocsékabb válogatottja randevúzik ma Venezuelában. A házigazda 10 fellépésen mindössze 2 egységet húzott be, ezzel a 10., sereghajtó a csoportban. A bordók hazai környezetben meglepetésre az argentinokkal ikszeltek, ezen kívül négyszer is kikaptak gólkülönbségük 4-12. A formájuk gyenge, igaz, az októberi selejtezőkön a braziloktól és az uruktól kaptak ki. Az over/under mérlegük 7/3, az eddigi hazai meccseiken mindig kaptak gólt, és háromszor Rondonék is betaláltak. Rafael Dudamel szövetségi kapitány április elején vette át a válogatottat, ám olybá tűnik, nem a szakmai vezetéssel van probléma. Egész egyszerűen a venezuelai keret vékony. Igazi sztárt alig-alig találunk a csapatban, elől Rondon (WBA), Josef martínez (Torino), a középpályán Juanpi (Malaga), Rincon (Genoa), a védelemben pedig Rosales (Malaga) emelhető ki. A futballisták valamennyien légióskodnak, ám azért többségük nem igazán jegyzett alakulatoknál... A 4-4-2-es felállás adott, egy center sérült, Kouffaty biztosan kihagyja a mai összecsapást. Bolívia 4 pontos 10 fellépést követően, valamennyi egységét otthon szerezte: verte Venezuelát és ikszelt Ecuadorral. Vendégként ötször zakózott, gólkülönbsége 1-14! Over/under tekintetben 7/3 a zöldek statisztikája is, sőt, az összesített gólkülönbségük is pont ugyan olyan: 9-26. Októberben egy hatmeccses vereségsorozatra tettek pontot Julio César Baldivieso tanítványai - ekkor jött össze a remi Ecuadorral. A keret nagy része a két fővárosi klubra, a The Strongestre és a Bolivar La Pazra épül. A legérzékesebb futballistájuk Marcelo Moreno Kínában játszik, de akad még svéd, brazil és amerikai légiós is a brigádban. A 4-4-2-es hadrend az alap Escobaréknál is. Tavaly novemberben La Pazban 4-2-re nyert Bolívia. Az elmúlt három évben háromszor találkoztak a felek, és mindig esett legalább négy gól. Ma is a találatokban bízunk, a +2.5-ös opció jó választásnak tűnik.
2016. 11. 09. 21:48
Olvasói sztorik