Hírek

Hoffenheim-Hamburg

Hoffenheim-Hamburg 1-es és +1,5!

A Hoffenheim az idei kiírás meglepetéscsapat, és tűn ugyanez elmondható a Hamburgról is, csak épp ellenkező előjellel. Nem borul a papírforma, nyer a házigazda!
A házigazdáról kevesen gondolták volna a szezon előtt, hogy 10 fordulót követően veretlenül, 20 pontot begyűjtve áll majd a dobogó harmadik fokán. A Hoffenheim a WIRSOL Rhein-Neckar-Arena-ban 3-2-0-ás sort hozott össze eddig, verte a Freiburgot, a Herthát és a Schalkét is, az iksz a Lipcsével és a Wolfsburggal jött össze. A formára nem lehet panasz, a szünet előtt az Allianzban értek el 1-1-es döntetlent. A szakvezető a 3-5-2-es felállást alkalmazza, ehhez jól passzol a keret is. A támadósorban Kramaric és Wagner élvezi a bizalmat, de csereként szerepet kaphat Szalai Ádám is. A középpályát alaposan megerősíti a szakvezető, Zuber és Kaderábek pedig a széleken jelent veszélyt – hol az ellenfél, hol saját kapujuk előtt tűnnek fel, hatalmas futómennyiséget produkálva. A keretben a középpályás Schwegles sérült, rajta kívül minden futballista bevetésre készen áll.
A Hamburg fennállása legrosszabb szezonkezdésén van túl, az északiak 10 fellépésen mindössze két egységet szereztek, gólkülönbségük 4-23. Az edzőváltás sem hozott változást, Markus Gisdollal sem megy a kék-fehér-pirosaknak. Idegenben a Gladbachnál ikszeltek, ezen kívül négyszer kikaptak. A védelem tragikus, de összességében az egész csapat játékáról is elmondható ugyan ez. Nincs egy igazi vezér a gárdában, és noha papíron vannak jó nevek a keretben, mégsem sikerül csapatként funkcionálniuk a kikötővárosiaknak. A bajnoki szünet előtt végre megtörte a kínos gólcsendet a társulat, kétszer is betalált a Dortmundnak, más kérdés, hogy a sárga-feketék ötször mattolták a házigazda védelmét. A keretben eltiltását tölti a kétgólos Bobby Wood, Adler, Spahic és Ekdal szerepeltetése még kérdéses. Minden bizonnyal a kapuban Adler helyett Mathenia kezd majd, rutinossággal nem lehet vádolni a 24 esztendős portást…
A Hoffenheim lendülete kitart, a hazaiak jó eséllyel behúzzák a három pontot. A +1,5-ös opció is adható, mert a házigazda játékában benne van a gól. Mi így erre a kombinált tippre fogadunk: 1-es és +1,5!

Crotone-Torino 2-es és +1.5!

A sereghajtó nem támad fel a veszélyes bikák ellen!
Az újonc nem tudta eddig felvenni az élvonal ritmusát, a piros-kékek mindössze 5 egységet szereztek, így nem meglepő, hogy a 20., utolsó helyről várhatják a folytatást. Davide Nicola alakulata most már valóban otthon tudja játszani a meccseit, de ez sem segít eddig. A Chievot verték Trottáék, emellett a Palermóval ikszeltek (1-1-3), idegenben Firenzében jött össze a pontszerzés (0-1-6). A keret igencsak vékony, nyáron jobbára csak kölcsönjátékosokat sikerült igazolniuk Cordazéknak. Mutattak biztató jeleket Falcinelliék, hiszen a firenzei remi után aratták eddigi első és egyetlen győzelmüket, de a leállás előtt az Internél bár sokáig tartották magukat, a végén összeomlottak, a kék-feketék 3-0-ra diadalmaskodtak. A hadrend ismét a 4-3-3 lesz, amely azért rejt magában nem kis kockázatot, de legalább szinte minden futballistájára számíthat a szakmai stáb. Egyedül Claiton, egy belső bekk bajlódik sérüléssel.
Szinisa Mihajlovics együttese eddig üde színfoltja a Serie A idei kiírásának. A bordók bevállalják a támadófocit, ennek megfelelően szép számmal termelik a gólokat, viszont azért kapják is az évet rendesen… Gólkülönbségük 27-16, idegenben 10-10. Jelenleg 19 pontjukkal a 7. helyen tanyáznak, vendégként 1-2-3-as, visszafogottabb mutatóval. A bordó-fehérek jó formát mutattak a leállás előtt, Belottiék a Cagliarit intézték el Torinóban (5-1), előtte Udinéből tértek haza pontosan (2-2). A 4-3-3-as hadrend nem változik, Belotti mellett Ljajic és Falque rohamozza majd a házigazda kapuját. Csak Molinaró nem lesz bevethető, a jobb bekk pedig a válogatottban is bemutatkozó Zappacosta lesz.
A Torinót erősebbnek érezzük mai ellenfelénél, és szerintünk a bikák nem okoznak csalódást. Nyernek, és lesz a mérkőzésen legalább két találat! Tippünk így: 2-es és +1.5!

Olvasói sztorik