Hírek

Őszi bajnok a Csólyospálos!

A csapat 12. embere a szurkolók.

Gyorsan szeretnél értesülni a Bácskiskunfoci híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Bár még pár elmaradt mérkőzés hátra van, a Megyei III. osztály Keleti csoportjában az őszi bajnoki címet a Csólyospálosi FSE szerezte meg. A gárda a félszezon során az összes hazai mérkőzését megnyerte, és idegenben is csak egyszer szenvedett vereséget.

A megyei III. osztály Keleti csoportjának állása

Az eredményességgel kapcsolatban a csapat vezetőségét kérdeztük.

– 2014 őszén több új játékost igazoltunk, köztük helyi fiatalokat is. Ennek a csapatépítésnek köszönhetően 2014-2015-ös bajnoki évet a 2. helyen zártuk. A következő szezonnak ismét nagy várakozással indultunk neki. Szerettük volna megszerezni az 1. helyet, de meghatározó játékosaink sérülése miatt lényeges hátrányból indultunk és végül a Szank gárdája jobbnak bizonyult. Ismét a 2. helyen végeztünk, de csapatunk mégis győztesnek érezte magát az őket hazai pályán és idegenben is nagy számban biztató, lelkes közönség miatt.

A 2016-2017-es bajnoki évet már sérülésből felépült játékosaink egy részével kiegészülve kezdtük meg. Edzéslátogatottságunk jónak mondható, általában 10-15 játékos vesz részt a Szikora Tamás játékos-edző által vezényelt foglalkozásokon. Ennek a munkának, és a csapatban uralkodó kellemes, családias légkörnek köszönhetően egy kivételével minden mérkőzés után győztesen hagyhattuk el a pályát. Az őszi 1. hely után sem nyugodhatunk meg, hiszen csoportunkban négy csapat is pályázik a jelenlegi pozíciónkra.

A tavaszi szezonra új igazolásokat nem tervezünk, szeretnénk ha sérültjeink felépülnének, és ismét pályára léphetnének.
A csapat jó szereplését nagy mértékben pozitív irányba befolyásolja az őket buzdító népes szurkolótábor, amely idegenbeli mérkőzéseken is gyakran eléri az 50-80 főt, hazai pályán pedig ez a létszám általában 100-120 fő, a Szank elleni megyei rangadón 300-an buzdították a pályára lépő csapatokat. Ez a megyei III. osztályban igencsak kiemelkedő adat.

Videó a Csólyospálos – Szank rangadóról:

A minket biztató népes közönség idén ősszel kiegészült a Csólyos Ultras szurkólói csoporttal, akik dobbal, zászlókkal, füsttel, rigmusokkal teszik hangulatosabbá a mérkőzéseinket.

– Célok?

– A magasabb osztályban való indulást is fontolóra veszi a vezetőség, amennyiben az eredményeink úgy alakulnak. Azt látjuk, hogy egyre több gyerek kap kedvet a labdarúgáshoz, ők alkothatnák a Csólyospálos FSE utánpótlás csapatát.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Olvasói sztorik