Hírek

Szigetországi sajtóhírek szerint az Inter Milannál azon dolgoznak, hogy minél előbb Olaszországba költözhessen Oscar. A Standard beszámolója szerint a milánóiak már januárban lecsapnának a brazil zseni játékjogára, akiért legalább 25 millió fontot kell fizetniük. Antonio Conte az új szezonban 3-4-3-as hadrendben küldi pályára a Chelsea-játékosokat, a középpályán pedig a Nemanja Matic, N'Golo Kante, Pedro, Willian négyes a favoritja. Emiatt a brazil zseni az elmúlt két hónapban még nem volt kezdő bajnoki mérkőzésen. A szigetországi sajtó szerint Oscar a közeljövőben aligha tud helyet követelni magának a legjobb tizenegyben, hacsak sérülés nem hátráltatja riválisait. Az Inter már nyáron kivásárolta volna szerződéséből Oscart, ám ekkor Conte még ragaszkodott a 25 éves játékoshoz. Az őszi szezon tükrében ugyanakkor már egyáltalán nem kizárt Oscar távozása, ám a nyári klubváltásra nagyobb esély nyílik, mint a lehetséges januári transzferre.
2016. 11. 15. 15:50
Ecuador-Venezuela 1-es és +2.5 A házigazda lényegesen erősebb kerettel rendelkezik, otthonában nem hibázik A dél-amerikai selejtezőcsoportban 11 fordulót követően Ecuador a 4. helyen áll 17 egységgel. Otthonában erős, mérlege 3-1-1, csak a braziloktól szenvedtek vereséget a sárga-kékek. A formájuk viszont nem az igazi: a küzdelemsorozatot pazarul kezdték Gustavo Quinteros szövetségi kapitány fiai, négy győzelmet arattak zsinórban, 2016-ban viszont a lejátszott hét selejtezője közük csak egyet nyertek meg Paredesék: Chilét iskolázták le otthon október elején. Azóta viszont ikszeltek Velenciáék Bolíviában, majd a minap Uruguay-ban 2-1-ra maradtak alul. A keretben vannak igazán minőségi futballisták, elsősorban a támadósorban. Egy középső bekk, egy védekező, illetve egy támadó középpályás sérült, velük nem számolhat a szövetségi kapitány. Noel Sanvicente alakulata megszerezte első sikerét a sorozatban a múlt héten: a bordók 5-0-ra végezték ki nagy riválisukat, az utolsó hely elkerülésért folytatott küzdelemben ugyancsak érintett Bolívia nemzeti tizenegyét. A gárda ötletesen, jól futballozott, Josef Martínezék már 10 perc alatt eldöntötték a három pont sorsát. Oteróék azonban így is mindössze 5 egységnél járnak, idegenben pedig kimondottan gyámoltalanul teljesítenek: 0-1-4-es sorukhoz 5-14-es gólkülönbség társul. A gárdában nem lehet ott Rondon, a WBA légiósa, aki az válogatott összetartáson sérült meg. Tavaly novemberben fordított felállásban is nyerni tudott Ecuador, és jöttek is a gólok: a vége 1-3 lett. Ma is Caicedóék sikerét várjuk, no és találatokat, legalább hármat!
2016. 11. 14. 20:53
A magyar válogatott vasárnap este négyet számolt Andorra legjobbjaira, az együttes utolsó találata előtt Szalai Ádám trükkös mozdulattal ért a labdába. Az ellenfél játékosa ugyan beleért a játékszerbe, de a gólt a magyar játékosnak írták jóvá. S hogy mint gondol maga az érintett az esetről? Íme a lefújás utáni öltözői videó: Köszönjük szépeeen az egész éves fantasztikus szurkolást Dzsudzsak Balazs (@balazsdzsudzsak7) által közzétett videó, 2016. Nov 13., 11:08 PST
2016. 11. 13. 21:27
Bari-Spezia 1! DNB 1 Edzőt váltott a házigazda, ennek ma meg is lesz az eredménye! A kakasok gyengén szerepeltek a tavalyi szezonban, így nem is okozott nagy meglepetést, hogy új szakemberrel vágnak neki a pontvadászatnak a piros-fehérek. Érkezett a fiatal Roberto Stellone, az igazolások azonban annyira nem voltak sikeresek. Összességében a gárda visszafogottan szerepelt eddig a Serie B-ben, a szaklapok viszont mindenképpen jobb produktumot vártak a gárdától. No és a lelkes drukkerek is, akiknek hétről-hétre csalódást okoztak Manieróék. A türelem elfogyott, a patinás déli együttesnél edzőt váltottak: Stellonét Stefano Colantuono váltotta. A tar tréner évekig tartotta az élvonalba az Atalantát, tavaly az Udinese kispadjára ült le, de az északi kaland annyira nem jött be a trénernek - márciustól volt munka nélkül. A társulat jelenleg mindössze a 11. 16 egységgel, a San Nicolában 3-1-2-es szerény mérleggel rendelkezik. A formája hullámzó volt - ez is vezetett az edzőváltáshoz. A keretben pedig azért több van, az osztályozós helyek valamelyikére simán odaérhetnének Brienzáék. A csapat nem lesz teljes, egy belső középpályás és egy szélső bajlódott sérüléssel. A Sepzia 17 pontjával a 10. pozíciót foglalja el, a fekete-fehérek tavaly play offos helyen zártak, a rutinos Domenico Di Carlonak ezúttal is ez lenne a feladata. A társulat jól kapta el a rajtot, ám mostanság már kevésbé megy Granoche-éknek. Az utolsó két bajnokijukat elveszítették Baezék, Benevento ellen idegenben maradtak alul (1-0), majd a Hellas a Stadio Alberto Picco-ban mér kiadós verést a társaságra (1-4). Vendégként 1-3-2-es sort tudnak felmutatni, de a két utolsó túrájuk zárult zakóval. A forma tehát nem az igazi, ráadásul fontos hiányzók is lesznek a keretben. Nene és Datkovics, azaz egy fontos támadó és egy kezdő bekk egyaránt eltiltását tölti, rajtuk kívül két középpályás és egy csatár sérült. Colantuono érkezése jót tesz a Barinak! Az új tréner győzelemmel mutatkozhat be a kispadon a meglehetősen tartalékos Spezia ellen. Tippünk így: 1-es! Belgium-Észtország (0-2) 1! A világ egyik legjobb támadógépezete bedarálja a gyengécske észteket... A H csoportban három kört követően így fest a tabella: 1. Belgium (9), 2., Görögország (9), 3. Bosznia (8), 4. Észtország (3), 5. Ciprus (0), 6. Gibraltár (0). Az Eb-n összességében leszerepeltek a vörösök, váltás is történt a kapitányi poszton: nyártól Roberto Martinez a szövetségi kapitány. A korábban angol klubcsapatoknál tevékenykedő szakember munkájára eddig nem lehet panasz - valahogy így kell kezdeni egy selejtező-sorozatot. Három fölényes siker, 13 rúgott, nulla kapott gól. Okés, hogy az áldozatok között ott van Gibraltár és Ciprus, no de a bosnyákokat is magabiztosan mészárolták le Hazardék. Az állomány parádés, a támadószekcióban csupa klasszis szerepel. A forma is rendben lévő - szerdán este Hollandiában 1-1-re végzett a társulat, de azért jó néhány helyen várható változás majd a kezdőben. Friss sérült nincs a keretben, így bombaerős alakulat fogadja a brüsszeli Baldvin Király Stadionban az észteket. Azt az észt alakulatot, amelynél szeptemberben váltak meg Magnus Pehrsson szövetségi kapitánytól - helyére Martin Reim érkezett, akivel legalább már egy győzelmet elkönyvelhettek a kék-feketék: Gibraltárt zúzták le Kait Mattiasék (4-0). A sorozatban ezt megelőzően egy ötöst kaptak a bosnyákoktól, majd a "diadal" után otthon 0-2-re égtek meg a görögökkel szemben. A keret rém gyenge, millió euró fölötti piaci értéke csupán a Liverpool belső védőjének, Klavannak van - ő egyben az észtek csapatkapitánya is. Rajta kívül légiósok és hazai csapatokban szereplő középszerű focisták kerültek fel a 22-es utazólistára. A támadójátékuk impotens, aligha veszik ma be Curtois kapuját. Nincs mese, gálát várunk Lukakuéktól. A belgák klasszisokkal erősebbek az észteknél, és ez ma gólokban is meglátszik majd. Tippünk így: (0-2) 1-es!
2016. 11. 12. 21:48
Ukrajna-Finnország 1-es és +1.5 Az ukránok az Eb-n való leégés után kapitányt váltottak. Eddig Sevcsenkóbal nem mennek rosszul, ma újabb sikert könyvelhetnek el... Az I csoportban Horvátország (7), Izland (7), Ukrajna (5), Törökország (2), Finnország (1) és Koszovó (1) a sorrend három játéknapot követően. Az ukrán válogatott Szlovéniát kiejtve, pótselejtezőn jutott ki az Európa-bajnokságra, ott viszont csúnyán leégett: pont nélkül és kilátástalan játékkal esett ki a nemzeti csapat a csoportkörből. A padon váltás is történt, érkezett a legenda, Andrij Sevcsenko, akinek a csoportban legalább a 2. helyet meg kellene szereznie gárdájával. A rajton Jarmolenkóék értékes pontokat veszítettek otthon Izland ellen (1-1), majd jött a török túra, amelyen közel álltak a győzelemhez a sárga-kékek, de a végén meg kellett elégedniük egy ponttal (2-2). Koszovó legyűrése (3-0) nem okozott különösebb problémát, ár csak a hajrában sikerült bebiztosítani a győzelmet, ugyanakkor jelenleg kétpontos hátrányban vannak már Konopljankáék úgy, hogy a hatos kvázi legerősebb alakulatával (horvátokkal) még nem találkoztak. A 4-1-4-1-es alapfelállást alkalmazta legutóbb Sevcsenko - azért ennél lehet, hogy támadóbb hadrendben küldi pályára legénységét a szövetségi kapitány. Koszovó ellen kissé döcögött a szekér, és a helyzetkihasználással is adódtak problémák. A keret gerincét a Dinamo Kijev és a Sahtar adja, de azért vannak légiósok is, méghozzá jegyzett ligákból (Spanyolország, Németország). Friss sérült nincsen. A finneknél mozgalmasan telt az elmúlt másfél esztendő, lemondott a korábbi kapitány, januártól aztán a svéd Hans Backe ült le a padra. A kék-fehéreknek sanszuk sem volt kijutni az Eb-re, és az azóta eltelt időszakban sem tudtak maradandót alkotni. Bukták a barátságos meccseket, aztán a vébé-selejtező első fordulójában nem bírtak el otthon Koszovóval (1-1). Izlandon közel álltak a pontszerzéshez, de a hajrában kapituláltak (3-2), majd a horvátok is elverték őket Tamperében (0-1). A keretben vannak szép számmal légiósok, de otthon futballozó játékosok is. Klasszist nem nagon találunk, Hradecky, Lam, Pukki és Hatemaj tartozik az értékesebb labdarúgók közé. Az ukránok otthon erősek, ma is behúzzák a három pontot. Viszont azért gólokkal is számolhatunk, kettővel mindenképpen. Tippünk így: 1-es és +1.5! Törökország-Koszovó 1-es és +2,5 Fatih Terimnek ma fel kell tüzelnie csapatát - ehhez az öreg nagyon ért. Ma nyernek a félholdasok, és gólokból sem lesz hiány! Az I csoportban így áll a tabella három kört követően: 1. Horvátország (7), 2. Izland (7), 3. Ukrajna (5), 4. Törökország (2), 5. Finnország (1), 6. Koszovó (1). A törökök az Eb-n nem élték túl a csoportkört, Spanyolország és Horvátország mögött a 3. helyen zártak 3 ponttal, így lemaradtak a nyolcaddöntőről. Már a kijutás sem volt egyszerű történet a pirosak számára, ugyanis csak legjobb harmadikként szerezték meg a kvalifikációt. Augusztus végén az oroszokkal játszottak egy 0-0-ás döntetlent, ezzel a meccsel hangolódtak a sorozatra. Amely egészen jól indult Turanék számára, hiszen a horvátoktól ponttal tétek haza (1-1). Az ukránok ellen a sírból jöttek vissza Chanougluék (2-2), Izlandon viszont kikaptak (2-0). Most ismét nehéz helyzetbe kerültek Ylmazék, bár elméletileg a könnyebb meccsek majd most következnek számukra. A keretben sok a légiós, de a Fener-Galata-Besiktas trió is szép számmal ad játékost a válogatottnak. Emre Mor eltiltását tölti, így a dortmundiak kreatív támadója ma nem lehet a csapat segítségére. Koszovó első vébé-selejtező sorozatát kezdte meg az ősszel, a kékek nem is nyitottak rosszul: 1-1-re végeztek Finnországban. Utána Albert Bunjaki fiai már sok pozitívumot nem könyvelhettek el: otthon egy hatost kaptak a horvátoktól, az ukrán kiruccanás pedig 0-3-mal ért véget. A csapatban vannak ügyes játékosok, néhányan jegyzett bajnokságokban és nem is kutyaütő alakulatokban szerepelnek hétről-hétre, de még messze vannak attól, hogy egységesen, szervezetten no és eredményesen futballozzanak. A három meccsen bekapott 10 találat önmagáért beszél, és ugye akciógólt még mindig nem szereztek Zeneliék. Ma sem nekik áll a zászló... AZt gondoljuk, hogy a törökök - csak úgy, mint két éve (6-1) - alaposan elverik a koszovóiakat. Bizalmat szavazunk Senéknek, nyernek, és lesz legalább három gól a kilencven perc során
2016. 11. 11. 22:49
Málta-Szlovénia 2-es és -3.5 A házigazda gyengén szerepel, a szlovénok viszont jól tolják - nyernek a vendégek, no de azért nem lesz ebből kiütés... Málta az F csoportban szerepel, amelyben három forduló után így fest az állás. 1. Anglia (7), 2. Litvánia (5), 3. Szlovénia (5), 4. Skócia (4), 5. Szlovákia (3), 6. Málta (0). A szigetlakók beragadtak a vébéselejtező rajtjánál, ami olyan nagy meglepetést nem jelent, hiszen azért az borítékolható volt, hogy Pietro Ghedin szövetségi kapitány együttese zárja majd a sort a hatosban. A nyitó fordulóban a skótoktól kaptak otthon egy ötöst, majd Angliában és Litvániában is vállalható vereségbe futottak bele - mindkétszer 2-0-ra maradtak alul Mifsudék. Pedig a nyáron még hoztak össze figyelemre méltó eredményeket Schembriék: 2-1-re kaptak csak ki Ausztriától, majd augusztusban 1-1-re végeztek az észtekkel. A keret és a merítési lehetőség persze behatárolt, a korábbi "klasszisok", mint Mifsud, már 35 esztendős, de Schembri is már elhagyta a 30-at. A fiatalok közül hozzájuk hasonló futballista nem "nevelődött ki", a játékosokra nem is igazán van kereslet, döntő többségük hazájuk nem túl magas nívójú bajnokságában futballozik. Aztán nem tett jót, hogy a skótok ellen két, a litvánok ellen egy játékosukat állították ki, így eltiltások miatt sem lehetett a legjobb együttest pályára küldeni. Ezúttal Caruana, a Valletta belső bekkje nem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Várhatóan az 5-3-1-1-es felállással szerepelnek majd a máltaiak. A szlovén nemzeti csapat az Eb-t elbukta, nem bírt a párosmeccsen az ukránokkal. Srecko Katanec szövetségi kapitány továbbra is kapja a bizalmat, és eddig egyelőre nem okoz csalódást az egykoron kőkemény játékos. A nyáron ikszeltek a svédekkel, majd kikaptak a törököktől, ezek után jöttek a selejtezők. Az első mérkőzésen kis híján megégtek a zöld-fehérek, ám Cesar Bostjannak sikerült egyenlítenie (2-2). Utána fontos meccsen nyertek otthon Kronaveterék a szlovákok ellen, legutóbb pedig 0-0-ra végeztek az angolokkal - azon a meccsen Hart volt a mezőny legjobbja... A szlovén keret nem rossz, minden csapatrészben van extra játékos. A válogatott a légiósokra épül, olasz, spanyol és német alakulatokban edződnek a futballisták. Érdemes kiemelni a kapuban Oblakot, a milános Birsát, a firenzei Ilicicet, a granadai Krhint, a bergámói Kurticot - a teljesség igénye nélkül. A válogatott általában a 4-3-1-2-es felállást alkalmazza, a játékosok rendben vannak fizikálisan, a védelmük stabil. Két fontos hiányzója lesz a szakmai stábnak: Kampl (Leverkusen) és Jokic (Villarreal) sérüléssel bajlódik - pedig mindketten kezdők lehetnének. Azt gondoljuk, hogy a szlovénok ma megnyerik a mérkőzést, ugyanakkor kiütéssel nem számolunk. Sőt, máltai találattal sem kalkulálunk. Nyernek a vendégek, és nem lesz 4 gól Dánia-Kazahsztán 1-es és -3.5 Az északiaknak muszáj lenne pontokat szerezniük a visszafogott rajt után. Erre megvan az esélyük, de azért kiütésre nem gondolunk... Az E-jelű hatosban három fordulót követően nem kis meglepetésre Montenegró vezet 7 ponttal, mögötte Lengyelország (7), Románia (5), Dánia (3), Kazahsztán (2) és Örményország (0) a további sorrend. Az idén márciusban vette át a válogatott irányítását a rutinos norvég szakember, Age Hareide, aki eleinte jó eredményeket ért el a piros-fehérekkel (verték Bulgáriát és Lichtensteint magabiztosan), aztán még a vébé-selejtező első mérkőzését is sikerrel vívták meg Poulsenék - 1-0-ra győztek az örmények ellen, ám a játék nem volt meggyőző. És a folytatásban sem. A lengyelek otthonában az első félidőben beomlott Kjaerék védelme, a házigazda kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre, majd a folytatásban újabb Lewandowski-találat sokkolta a dánokat. Jött azonban az északiak feltámadása, a szépítés, de csak 3-2-re tudták felhozni a meccset Fischerék. A legutóbbi tétmeccsen Koppenhágában kapituláltak Hojbjergék Montenegróval szemben (0-1). Nehéz helyzetben van a társaság, nem hibázhat. A keret majdnem teljes lesz, Durmisi, a Betis bekkje,-balszélsője sérült csupán. Marad a 3-5-2-es felállás. A kazahok Talgat Baysufinov vezetésével kezdték meg a felkészülést a vébé-selejtezőkre. A gárda a lengyelekkel és a románokkal otthon ikszelt, idegenben viszont méretes zakóba futott bele Montenegróban (5-0). A keret döntő többsége valamelyik tehetős hazai klubban futballozik - elképesztő mennyiségű pénz áramlott a kazah klubfutballba az elmúlt években. A 3-5-2-es alapfelállás idegenben könnyen átválthat 5-3-2-es hadrenddé, a vendégek minden bizonnyal a gyors kontrákra építenek majd. A keretben egy középpályás sérült, eltiltottja nem lesz a válogatottnak. Noha idegenben egy ötösbe szaladt bele a kazah alakulat a sorozatban, ma mégsem gondoljuk, hogy kivégzik őket a dánok. Nyer a házigazda, ám nem lesz döntő fölény. Tippünk így: 1-es és -3.5
2016. 11. 10. 21:33
Kolumbia-Chile Mindkét fél betalál: IGEN! Kiélezett, élvezetes mérkőzést várunk - no és gólváltást... A dél-amerikai selejtezőcsoportban a házigazda 17 egységgel a 4., a vendégek 16 ponttal az 5. helyen állnak. A mai találkozó eredménye döntő hatással lehet a végső sorrendre... José Néstor Pékerman válogatottja 5-2-3-as mérleget produkált eddig a sorozatban. A sárga-kékek eddig tulajdonképpen papírforma eredményeket produkáltak, a braziloktól, az uruktól és az argentinoktól kaptak ki, a kötelező győzelem kategóriába sorolandó meccseket hozták, két remijük Chilével és Uruguay-jal jött össze. Baccáékra az idén még két kemény ütközet vár: ma ugye az acélos chileiek érkeznek hozzájuk, majd jön a Messiék ellei idegenbeli ütközet. Hazai pályán 3-1-1 Ariasék mérlege, ehhez 9-4-es gólkülönbség párosul. Eddig csak Di Mariáéknak nem tudtak betalálni Falcaoék. A keret brutálisan erős, minden csapatrészben klasszisok sora vár bevetésre. A támadószekció különösen erős, a 4-2-3-1-es hadrendben jó eséllyel Muriel, James Rodriguez, Cuardado és Bacca kap majd helyet a csatársorban. Friss sérült nincsen, és eltiltás sem nehezíti az argentin szakember munkáját. Chile eddig 5-1-4-es mutatót hozott össze a selejtezőben, verte például a brazilokat, de képes volt kikapni például Paraguay-ban is... A kissé szeszélyes teljesítményt nehéz indokolni, hiszen Juan Antonio Pizzi szövetségi kapitány is rutinos, erős kerettel dolgozhat. A legutóbbi két mérkőzésen tökéletesen kijött a piros-kékek Janus-arcúsága: előbb simán kikaptak Ecuadorban (3-0), majd legyőzték Perut - ha nem is könnyedén. Vidal kulcsjátékosa a chileieknek, a Bayern középpályása mostanság valóban igazi vezéregyénisége a válogatottnak. Már hat gólt jegyzett a selejtezőkön. Elől Vargas, Alexis Sanchez és Castillo igyekszik még gondba hozni az ellenfelek védelmét - általában sikerrel. A Celta Vigo támadója, Orellana sérült, nem utazhat el Kolumbiába. Kolumbia over/under statisztikája 5/5, Chiléé viszont 8/2. Hajlamosak a gárdák felvállalni a nyíltabb játékot - és ma is ebben gondolkodunk. A házigazdát érezzük esélyesebbnek, viszont Chilét jónak tartjuk egy találatra. A gólváltásban látunk leginkább fantáziát. Tippünk így: Mindkét csapat betalál! Venezuela-Bolívia +2.5 Gyenge védelmek, kilátástalan játék - eddig ez jellemezte a két válogatottat. Ma sem lesz hiány gólokból... Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kontinens két legpocsékabb válogatottja randevúzik ma Venezuelában. A házigazda 10 fellépésen mindössze 2 egységet húzott be, ezzel a 10., sereghajtó a csoportban. A bordók hazai környezetben meglepetésre az argentinokkal ikszeltek, ezen kívül négyszer is kikaptak gólkülönbségük 4-12. A formájuk gyenge, igaz, az októberi selejtezőkön a braziloktól és az uruktól kaptak ki. Az over/under mérlegük 7/3, az eddigi hazai meccseiken mindig kaptak gólt, és háromszor Rondonék is betaláltak. Rafael Dudamel szövetségi kapitány április elején vette át a válogatottat, ám olybá tűnik, nem a szakmai vezetéssel van probléma. Egész egyszerűen a venezuelai keret vékony. Igazi sztárt alig-alig találunk a csapatban, elől Rondon (WBA), Josef martínez (Torino), a középpályán Juanpi (Malaga), Rincon (Genoa), a védelemben pedig Rosales (Malaga) emelhető ki. A futballisták valamennyien légióskodnak, ám azért többségük nem igazán jegyzett alakulatoknál... A 4-4-2-es felállás adott, egy center sérült, Kouffaty biztosan kihagyja a mai összecsapást. Bolívia 4 pontos 10 fellépést követően, valamennyi egységét otthon szerezte: verte Venezuelát és ikszelt Ecuadorral. Vendégként ötször zakózott, gólkülönbsége 1-14! Over/under tekintetben 7/3 a zöldek statisztikája is, sőt, az összesített gólkülönbségük is pont ugyan olyan: 9-26. Októberben egy hatmeccses vereségsorozatra tettek pontot Julio César Baldivieso tanítványai - ekkor jött össze a remi Ecuadorral. A keret nagy része a két fővárosi klubra, a The Strongestre és a Bolivar La Pazra épül. A legérzékesebb futballistájuk Marcelo Moreno Kínában játszik, de akad még svéd, brazil és amerikai légiós is a brigádban. A 4-4-2-es hadrend az alap Escobaréknál is. Tavaly novemberben La Pazban 4-2-re nyert Bolívia. Az elmúlt három évben háromszor találkoztak a felek, és mindig esett legalább négy gól. Ma is a találatokban bízunk, a +2.5-ös opció jó választásnak tűnik.
2016. 11. 09. 21:48
Sinnyik Jaroszlavl - Volgar Asztrahan 1 Mindkét alakulatnak létfontosságú lesz a pontszerzés, erre mi a hazaiakat érezzük esélyesebbnek... A Sinnyik az orosz másodosztály 5. helyén áll 31 egységgel - a 4.. pozíció már play offot ér, így felettébb motivált lesz majd Aleksandr Pobegalov alakulata. A kék-feketék 5-2-3-as hazai mérleggel rendelkeznek, a formájuk pedig felettébb szeszélyes. Idegenbeli siker után otthon kaptak ki a listavezető Dinamótól, majd értékes pontot szerzetek Szentpéterváron a Zenit II. csapata ellen (1-1). Az együttesnél gondot jelent, hogy a csapatkapitány, a kanadai táblázaton nyolc pontot jegyző támadó immár hetek óta sérült, vele ma sem kalkulálhat a szakmai stáb. Motivációból a másik oldalon sem lesz hiány, ugyanis a Volgar a kiesés ellen küzd az idei kiírásban. A brigád 22 egységével a 15. helyen állomásozik - mögötte egy ponttal és egy hellyel a Spartak Nalcsik már a vonal alatt foglal helyet a tabellán. Nyugalomra tehát semmi ok, ám, ha rápillantunk az együttes idegenbeli mérlegére, máris pánikolhatnak a drukkerek: eddig nyolcszor mozdultak ki a kedvenceik, mérlegük 0-1-7, gólkülönbségük pedig 2-16. Yuri Gazzaev fiai mélyrepülésben vannak, szeptember eleje óta nem nyertek, igaz, egyetlen idegenbeli egységüket legutóbb hozták össze a halovány Sokol Saratov vendégeként (0-0). A védelemmel vannak elsősorban bajok, eddig 28-szor kapituláltak, ez a 2. legtöbb a ligában. Friss sérült nincs, és eltiltás sem nehezíti a szakmai stáb munkáját. A Sinnyik otthon nem rossz, a Volgar idegenben igen. A vendégek rossz passzban érkeznek a mai találkozóra, amelyen szerintünk ismét nem szereznek pontot. A Jaroszlavl visszavág a nyári vereségért. Tippünk így: 1! Görögország-Fehéroroszország -2.5 Mindkét csapatra vébé-selejtező vár vasárnap, ma kevés gólos meccsen hangolódnak az ütközetekre! A görögök eddig hibátlanul állnak a H csoportban 9 ponttal Belgium mögött, no de a kékek eddig csak "könnyűlovassággal" találkoztak a selejtezőknek. Verték Gibraltárt idegenben, majd nyertek Ciprus ellen odahaza, végül az észteknél is három ponttal gazdagodtak. Most jönnek majd a húzósabb meccsek Torosidiséknak - vasárnap a bosnyákok látogatnak a hellénekhez. A szövetségi kapitány, Michael Skibbe Sokratisra nem számíthat, a dortmundi bekk a hétvégén sérülés miatt kért cserét. Rajta kívül az AEK támadóaja, Bakasetas neve szerepel a maródiak listáján. A fehéroroszok az A-jelű hatosban szerepelnek, három játéknap után mindössze két pontjuk van Aleksandr Khatskevich fiainak. Pedig jól kezdődött a sorozat, hiszen a gallokkal remiztek hazai pályán. Aztán kaptak egy négyest Hollandiában, majd legutóbb otthon nem bírtak Luxemburggal. Vasárnap Bulgáriába látogatnak a piros-zöldek, nem lehetetlen küldetés a pontszerzést, mivel Rangelovék sem brillíroznak mostanában: egy győzelmük van Luxemburg ellen, de majdnem ők is pontot veszítettek a miniállam válogatottja ellen (4-3). A fehérorosz keretben lesz hiányzó, a BATE egyik bekkje kimarad sérülés miatt. Egyik csapatra sem jellemző a nyílt futball, így ma sem várunk sok találatot. A görögök az esélyesebbek, ám inkább a gólok ellen megyünk. Tippünk így: -2.5!
2016. 11. 08. 22:09
Lens-Ajaccio 1 A házigazda az élvonalba vágyik, a gyengécske korzikai alakulat ellen behúzhatják a három pontot... A sárga-pirosak a 6. helyen áll a gall második vonalban, 21 egységnél járnak, hazai környezetben, a Stade Bollaert-Delelis-ben 2-3-1-es mérleggel rendelkeznek. Alain Casanova mester legénysége hullámzó teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben, ám legutóbb a listavezető Brestnél nyerni tudtak (1-2). A társulatban nem lehet ott egy kezdő védő, aki legutóbb piros lapot kapott, valamint egy középpályás, aki hosszú hetek óta sérüléssel küzd. Az korzikai brigád gyengén tolja az idén. A piros-fehérek idegenben különösen gyengén muzsikálnak, 15 pontjukból csak kettőt hoztak a túrákról (0-2-4, 2-8). A formájuk gyenge, kétszer kaptak ki egymás után, a múlt héten a kiesőjelölt Laval is kifosztotta (1-3). A keret nagyon hiányos lesz, négy eltiltott lesz az alapcsapatból, két bekk és két középpályás. Így különösen nehéz dolga lesz Olivier Pantaloni vezetőedzőnek... A Lens otthon nem rossz, az erősen tartalékos korzikaiak ma nehéz dolguk lesz... Tippünk így: 1-es! Ternana-Benevento +1.5 A házigazda a 17. helyen áll a Serie B-ben, 12 mérkőzésen 12 egységet gyűjtve. Otthonukban, a Stadio Libero Liberatiban erősebbek a piros-zöldek, 2-3-1-es mérleget produkáltak eddig. A formájuk hullámzó, sokat remiznek, az elmúlt két hétben azonban előbb kikaptak az Avellinónál, majd gólgazdag találkozón fektették két vállra a Novarát (4-3). A meccseik közül nyolcszor jött a +1.5-ös opció. A Benevento újonc a ligában, a boszorkányok 18 ponttal a 7. helyen tanyáznak - egy egységet levont tőlük a szövetség. A piros-sárgák vendégként azért nem annyira meggyőzőek (1-2-3), viszont a gólkülönbségük figyelemre méltó a túrákon (9-8), Csak egyszer nem lőttek gólt idegenben. A formájuk hullámzó, a Trapanitól elszenvedett vereség után verték a Speziát. Csak úgy, mint mai ellenfelük, ők is nyolcszor játszottak +1.5-ös ütközetet. Ma is erre látunk jó esélyt. Tippünk így +1.5
2016. 11. 06. 22:01
A Vidi - Gyirmót összecsapás szünetében Varga Dóra arra készült, hogy elvégezze a második félidő kezdőrúgását, amit szüleitől és barátjától, Gyenizs Dávidtól kapott ajándékba – írja a Videoton FC hivatalos honlapja. A csapatokkal együtt ő is kivonult a pályára, lendített, passzolt, majd elindult volna az oldalvonal felé, ha nem azt látja, hogy szerelme, Dávid, egy rózsával a kezében éppen felé tart. A hangszórókból ekkor már a New Level Empire Szerteszét című dala szólt, és ő is rájöhetett, a kezdőrúgással még nincs vége a meglepetéseknek. Dávid letérdelt elé, a kijelzőkön pedig megjelent a kérdés: "Hozzám jössz feleségül?" Dóra természetesen igent mondott, megcsókolta Dávidot, és az ifjú pár hatalmas tapsviharban sétált le a játéktérről. A pálya szélén néhány mondatra megállt az újdonsült menyasszony a vidi.hu riporterének. – Elmondani nem tudom, mennyire boldog vagyok! Kicsi korom óta járok a Vidi meccseire, az, hogy egyszer itt kérik meg a kezem, soha nem jutott volna eszembe. Hatalmas meglepetés volt ez nekem – mondta Varga Dóra. Az immár vőlegény Gyenizs Dávid a mérkőzés előtt elmondta, Dóra nagy Vidi-szurkoló, ezért a szülőkkel együtt egy kezdőrúgással lepték meg. Mivel kedvesével majdnem napra pontosan három éve alkotnak egy párt (november 10-én lesz az évfordulójuk), jött az ötlet, mi lenne, ha a kezdőrúgást még egy lánykéréssel is "kiegészítené". Egyrészt egy ideje érlelődik benne a gondolat, hogy feleségül kérje barátnőjét, másrészt ennél jobb időpontot és helyszínt nem találhat az alkalomra. címlapkép: vidi.hu
2016. 11. 06. 15:47
Schalke-Werder Bremen 1-es és +1,5! 1-es és +2,5 A házigazda jól pörög mostanság, a pocsék védelemmel rendelkező "muzsikusok" ma beleszaladhatnak a késbe... Kiesési rangadónak is aposztrofálhatnánk a mai találkozót, ám a házigazda miatt mégsem használjuk e jelzőt. Ugyan a Schalke 8 egységével mindössze a 12. pozíciót foglalja el a tabellán, azért összességében előbbre várjuk majd a királykékeket. A brigád a borzalmas rajt után magához tért, jó formában van, négy forduló óta veretlen a Bundesligában, az EL-ben pedig már bebiztosították a továbbjutásukat Markus Weinzierl fiai. A Veltins Arénában 2-0-2 a mutatójuk, az utolsó két fellépésükön kapott gól nélkül mészárolták le Bentalebék a Mönchengladbachot és a Mainzot. A keretben vannak fontos hiányzók, Uchida, Coke, Meyer, Huntelaar, Di Santo és Embolo is sérült. A támadósorban Chupo-Moting és Konoplyanka kaphat szerepet, a 3-5-2-es felállás nem változik. A brémaiak is beragadtak a rajtnál, már edzőt is váltottak, jelenleg Alexander Nouri irányítja a zöld-fehéreket. A Weser-parti alakulat 9 fellépésen 7 pontig jutott, a kupának már búcsút intett. Az északiaké a liga legrosszabb védelme, már 24-szer kapituláltak. Az új trénerrel kicsit összekapták magukat Junuzovicsék, de az utolsó két mérkőzésüket már megint elveszítette a társaság: előbb Lipcsében, majd hazai környezetben a Freiburgtól kaptak ki Garciáék. Idegenben 0-1-3 mellé 4-15-ös gólkülönbség társul - ez nem sok jót ígér mára. Nem tud minden játékosára számítani a szakvezetés, Caldirola, Sané, Drobny, Kruse, Pizzaro, Eilers és Bargfrede sérült, közülük esetleg utóbbi vállalhatja a játékot. Mindkét oldalon fontos hiányzók vannak, ám a Schalke keretét lényegesen mélyebbnek érezzük. A forma, a hazai pálya mind a kékek mellett szól. Szerintünk lesznek gólok, a pontok pedig otthon maardnak. Tippünk így: 1-es és +1.5! 1-es és +2.5! Chievo-Juventus 2-es és -4.5! A veronaiak gödörben vannak, a Juve nem hibázhat - "okosban" nyernek a zebrák! A Chievo önmagához képest nagyszerűen kezdte a bajnokságot, ám október elsejével mintha megtorpantak volna a sárga-kékek. A Pescarában aratott diadal óta eltelt négy mérkőzés, és ezeken nyeretlen maradt Rolando Maran legénysége. Pedig azért illett volna kettőnél több egységet szerezni a Milan-Empoli-Bologna-Crotone kvartett ellen... A rossz formában lévő társulat jelenleg a 15 ponttal a 11. helyen áll. Otthon, a Marc Antonio Bentegodiban 2-2-1-es sort tud felmutatni - a Milan nyert nála egyedüliként. A keretben nincs friss sérült, Cesar és Meggiorini már régóta nem bevethető. A Juventus a Lyon ellen elszórakozta a hétközi BL-meccsét, 1-1 lett a vége, így a torinóiaknak még lesz izgulni valójuk a következő hetekben. Allegri mester kipróbálta a 4-1-3-2-es felállást a gallok ellen, de nem jött be, Mandzukic és Higuain együtt nem váltotta meg a világot. Ma ismét belenyúlhat a stratégiába a szakember, lapértesülések szerint 4-3-3 lesz a felállás, a horvát lesz az ék, mellette Cuardado és Higuain kap szerepet. A Serie A-t négy egységnyi előnnyel vezetik a torinóiak, 27 pontnál járnak, idegenben azonban csak 3-0-2 a statisztikájuk - a két milánói túra végződött kudarccal. A bajnokságban két hazai sikeren vannak túl Khediráék, múlt szombaton rangadón verték a Napolit (2-1). A keretben Chiellini, Evra, Pjaca, Dybala sérült, Bonucci és Pjanic szerepeltetése kérdéses. A Chievo nincs jó passzban, a Juventus pedig tanult a hétközi hibájából. Magabiztos vendég győzelmet várunk, ugyanakkor gólzuhataggal nem kalkulálunk. Tippünk így: 2-es és -4.5!
2016. 11. 05. 22:45
Torino-Cagliari 1-es és +2.5! A középcsapatok csatájától hazai sikert és gólokat várunk... Két 16 pontos alakulat találkozik egymással ma este a torinói Stadio Olimpicóban. A bikák Szinisa Mihajloviccsal a kispadon egészen látványos futballt adnak elő hétről hétre. A 4-3-3-as hadrendhez alkalmas a keret, amelyet szerencsére elkerültek a durva sérüléshullámok is az elmúlt hónapokban. Hazai környezetben még veretlenek a bordók (3-2-0), a formájuk viszont kissé szeszélyes. Három találkozó óta nem tudnak nyerni Belottiék, a Lazioval és az Udinesével ikszeltek, az Intertől kikaptak. Viszont minden meccsük általában eseménydús, hazai gólkülönbségük 12/5, over/under statisztikájuk pedig 9/2. A keretben Molinaro és Avelar, azaz két bekk sérült, de ők már hosszabb ideje nem bevethetőek. A szárdok újoncok a Serie A-ban, ehhez képest eddig egészen elfogadhatóan szerepelnek. Ötven százalékos mérleget produkálva, 16 egységgel a 9. helyről várhatják a folytatást Massimo Rastelli fiai (5-1-5). A védelem nem az igazi, már 24-szer kapituláltak, de elől Boriellóék nem teljesítenek rosszul: 19 találatot jegyeznek a piros-kékek. Over/under mutatójuk 11/0! A formájuk szeszélyes: két, kiadós vereség után hétfőn otthon bedarálták a Palermót (2-1). Idegenben azért szerényebb Padoinék teljesítmény: az Intert meglepetésre legyőzték, viszont négyszer kikaptak. Csak a Juvénak nem találtak be vendégként. A keretben Ionita, Murru és Joao Pedro sérült, a rutinos Dessena felépült, hétfőn nyomban duplázott a szicíliaiak ellen. Mindkét alakulat gólerős, mind elől, mind pedig hátul. Ma is gólokkal kalkulálunk, na és összességében hazai diadallal. Tippünk így: 1-es és +2.5! Las Palmas-Eibar Mindkét csapat betalál: IGEN! +2.5! 1-es és +2.5 Egyik alakulat sem a zárt védekezéséről híres: örömfocit várhatunk ma is tőlük! A kanárik 13 egységgel a 10. helyről várhatták a 11. játéknapot. A gárda otthon még nem szenvedett vereséget, két siker mellett háromszor remizett a szigeten. Quique Setién alakulata nincsen nagy formában, szeptember 17-e óta nem tudott meccset nyerni, ebben a periódusban kétszer kapott ki, négyszer megosztozott a pontokon. Legutóbb a Celta ellen otthon, nem is akármilyen körülmények között! A vígóiak már 0-3-ra mentek, amikor Boatengék elkezdtek futballozni (3-3). A ghánai-német irányító remek passzban van, régi önmagát idézi. A keretben El Zhar és Hernan sérült, azaz egy támadó és egy középpályás marad ki. Az együttes a 4-2-3-1-es felállást alkalmazza, bevállalja a nyílt játékot, gólkülönbsége 20-18, over/under mutatója pedig 8/2. Az Eibar 15 pontjával a 8. pozíciót foglalja el a La Liga tabelláját. Mendillibar mester brigádja idegenben 1-2-2-es mérleget tud felmutatni, bravúros pontot hozott például a Bernabeuból is (Real 1-1). Ricóék formája kissé szeszélyes, az Osasunától elszenvedett hazai vereség után pontot hoztak Barcelonából (Espanyol 3-3), majd otthon fektették két vállra a jó erőkből álló Villarrealt (2-1). A mai ütközetre szinte teljes kerettel készülhetnek Pedro Leonék, mindössze egy támadó neve szerepel a sérültlistán. A gólokkal a bordó-kékek sem lacafacáznak: over/under mérlegük 6/4 - eddig minden túrájukon betaláltak Ivan Ramisék... Ma is elsősorban gólokban gondolkodunk, ám a bátrabb tippvadászoknak a hazaiak esélyeire is felhívjuk a figyelmet.
2016. 11. 05. 13:05
Sparta Rotterdam-Heerenveen +2.5! 2! 2x! A holland élvonalban a vendégek szárnyalnak - ma is pontot, pontokat szereznek a kékek! A Sparta újonc a ligában, ehhez mérten nem is teljesítenek rosszul a rotterdamiak. A bajnokságot jól kezdték, ám elfogyni látszik a lendület. A pontvadászatban a 9. helyen tanyáznak 13 egységgel, viszont régen ünnepelhettek sikert: szeptember közepén verték a NEC-et, azóta öt mérkőzésen három remi és két zakó a mérlege. Odahaza, a Het Kasteel-ben 2-2-1-es sort tud felmutatni, csak az Ajax nyert nála, de még a nyitófordulóban. A kupában viszont menetelnek Alex Pastoor fiai, legutóbb a PSV-t ejtették ki a sorozatból. A keretben vannak hiányzók szép számmal, három bekk és egy középpályás biztosan nem lehet ott az ütközetben, két csatár bevetésére csekély esély azért mutatkozik. A Heerenveen szrányal az idei kiírásban, Jurgen Streppel legénysége 22 egységgel a 4. helyről várhatja a folytatást. Idegenben 3-2-1-es mérleget produkáltak a kék-fehér-pirosak, ehhez 14-6-os gólkülönbség társul, azaz igencsak támadószellemben lépnek pályára vendégségben is Ghoochannejhadék. A forma ragyogó, a bajnokságban régóta veretlenek, továbbjutottak a kupában is, legutóbb a listavezetőtől hoztak el egy pontot (Feyenoord 2-2). A 4-3-3-as alapfelállás nagyon működőképesnek tűnik, és a sérülések is elkerülik a gárdát: egy támadó-középpályás nem bevethető, rajta kívül mindenki ott lesz Rotterdamban. Bátrabbaknak javasoljuk a sima 2-est, az óvatosabb fogadóknak pedig az x2-őt és a +2.5-öt. Mi ezekre a tippekre megyünk rá! Venlo-Dordrecht +2.5 A házigazda a feljutásra hajt, a vendégek gyengék, a védelmük különösen. Ebből hazai siker lesz, gólokkal! A Venlo élcsapat, jelenleg a 2. helyet foglalja el, 24 egységéhez 4-0-2-es hazai statisztika párosul. A sárgák formája nem rossz, hétfőn az Ajax tarcsitól hozták el könnyedén a három pontot (0-4), előtte ugyan kiestek a kupából, de az első ligás Zwolléval szemben is partiban voltak (2-1). A brigád over/under mutatója 7/5. Maurice Steijn vezetőedző egy balbekkre és egy jobb bekkre nem számíthat sérülés miatt, egy középpályás pedig eltiltását tölti. A Dordrecht mélyrepülésben van, három bajnokit veszített el zsinórban, így már csak a 17. a táblázaton. Vendégségben nem különösebben hatékony, 1-1-4-es mérlegéhez 10-13-as gólkülönbség társul: eddig minden túráján betalált, de kapott is gólt. Az over/under statisztika ezen az oldalon is 7/5. Az egyik belső védő, aki egyben a "cséká", még eltiltott lesz, illetve egy háromgólos támadó sérült. Hazai sikert és gólokat várunk az összecsapástól. Három találatot összehoznak a felek, ez tuti! Tippünk így: +2.5!
2016. 11. 03. 22:09
Olvasói sztorik