A Győri ETO döntetlent játszott bolgár ellenfélével a törökországi edzőmérkőzésen.
Az NB II-es Veszprém baloldali védője nyártól két évre a Haladásé, de könnyen lehet, hogy már a tavasszal Szombathelyen játszik.
A DVTK 1-0-ra kikapott egy üzbég csapattól felkészülési mérkőzésen, a Törökországban.
Megszületett Magasföldi József második gyermeke, ennek örömére a Gyirmót csatára két gólt lőtt a Haladásnak.
Elkészítette az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága a fejér megyei Magyar Kupa nyolcaddöntőinek a párosítását. E szerint április 24-én Bodajk-Dunafém-Maroshegy, Felcsút-Sárosd, Aba-Sárvíz-Martonvásár, Pátka-Velence, Ercsi-Kápolnásnyék, Iszkaszentgyörgy-Sárszentmiklós, Szabadegyháza-Iváncsa mérkőzést rendeznek. Az NB III. Dráva-csoportjában féltávnál harmadik helyen álló Dunaújváros Pálhalma ASE kiemelt, a nyolc között csatlakozik a küzdelemhez, ahol a Bodajk-Maroshegy meccs győztesével találkozik.
Életében először rúgták ki Vojtekovszki Csabát, ráadásul mindez éppen a szülővárosban történt.
Szentpéteri Viktor célja, hogy teljesítményével felkeltse az első osztályú csapatok érdeklődését.
Megint a Ferencváros utánpótlásában kaphat munkát a klub egykori legendás játékosa.
Újabb történelmi tettet hajthat végre az angol FA Kupában Kovács János csapata.
Idegenben okozhat meglepetést a Pécs és a Jászberény.
Úgy néz ki, a drukkereknek most lett elegük az angyalföldi klubnál uralkodó állapotokból…
A Dombóvárra igazoló Szerelem Adrián úgy véli, sokat tanulhat a rutinos Gyánó Szabolcstól.
Molnár Marcell nem érezte jól magát Siófokon, de szakmailag nem tartja rossz lépésnek.
Bodor Boldizsárnak nagyon jól esett, hogy érezte, a pécsiek mindenképp szeretnék megszerezni.
Már a labdarúgást övező fogadási botrány tárgyalásaira készül a főügyészség.
Az NB III-as DPASE csapatában folytatja pályafutását Csehi Tamás.
Elérkezett a gálahétvége, melynek során a látványé és a legjobb játékosoké a főszerep
Ezúttal Éles István, a népszerű humorista osztotta meg tippjeit velünk. A sportbarát művész nem bízik az Arsenalban, nem úgy a Milánban és a Genoában…
Milan-Parma 1! +2,5
– Azt gondolom, hogy a hazaiak magabiztosan tartják otthon a pontokat. Megkockáztatom: legalább három gól esik a meccsen. A Parma nincs jó formában, a piros-feketék pedig ugyan BL-mérkőzésre készülnek, simán behúzzák a három pontot.
Sevilla-Deportivo La Coruna 1! +2,5
– Szintén sima haza. Bár a vendégek edzőt váltottak, ez sem segít rajtuk. Nyernek a déliek, és megint összejöhet 3 találat… fix 1-es 2 gólnál több esik
Arsenal-Blackburn (FA-kupa) X
– Itt meglepetést érzek. Szerintem az Arsenal pótvizsgára kényszerül. Az ágyúsok már a Bayern ellen találkozóra hangolnak…
Mainz-Schalke 1X! -2,5
– Szalaiék igen jól teljesítenek az idén, a Schalke viszont gyengélkedik. Kevés gólos mérkőzésen nem kap ki a Mainz!
Oldham-Everton (FA-kupa) 2X
– Az Oldham a Liverpool kiejtésével már borsot tört az egyik liverpooli együttes orra alá, szerintem nem lesz még egy csoda. Továbblépnek a kékek, ha nem ma, akkor a megismételt összecsapáson.
Malaga-Athletic Bilbao 1X
– A baszkok csalódást keltően szerepelnek, a kékek viszont ott tanyáznak az élmezőnyben. A keretük viszonylag szűk, a jövő héten pedig BL-meccs vár rájuk. Ezért inkább kétesélyben játszanám meg a találkozót.
Roma-Juventus X2
– Az olasz rangadókban minden benne van az iksz, ez a meccs sem kivétel. Ugyanakkor a Juvét jobb csapatnak tartom, a Róma az edzőváltás után sem táltosodott meg. Nem nyernek a fővárosiak!
Genoa-Udinese 1X
– A Genoa viszont jót húzott az új trénerrel, menekülnek a kiesés elől. Az Udine jó formát mutat, de talán a hazaiak motiváltabbak lesznek. Nem nyernek a csíkosak!
Fiorentina-Inter 1X! -2,5
– A lilák tűnnek összeszedettebbnek, ráadásul ők nem játszottak nemzetközi kupameccset a héten. Az Inter nagy rejtély, nem tud kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Nem várok gólzáport, talán a milánóiak elcsípnek egy pontot…
A törökországi edzőtábor utolsó edzőmérkőzését az ukrán élvonal ötödik helyén álló Csernomorec Odessza ellen játszotta az Újpest FC, amely remek játékkal magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott.
A Ferencváros mind a négy törökországi felkészülési meccsén döntetlent játszott. A negyedik ellenfél csütörtökön a szlovák MFK Kosice volt.
Ma egy elsőligás és egy másodosztályú mérkőzést néztünk ki magunknak – a Benelux államokból…
Az elmúlt években nagyon kevés magyar labdarúgó úszta meg kölcsönadás nélkül az olasz kalandot.
Szombaton tizenegy gólt lőtt a Honvéd, nyolcat a Videoton, duplázott a DVSC!