Hírek

NBA All-Star hétvége

A hétvége folyamán nem rendeznek mérkőzéseket az NBA-ben. Ezúttal a legjobbaké a főszerep, hiszen minden évben egy hétvége a látványról szól. Ennek apropóján nem tippekkel, hanem pár érdekességgel szolgálok a kedves olvasóknak, amelyekből fény derül az NBA-vel kapcsolatos általános információkra, az idei legjobbakra és természetesen magára az All-Star hétvégére.

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

A világ leghíresebb kosárlabda ligája

Bizony, ez maga az NBA… Mindenki ismeri szinte a világ minden pontján, az Észak-Amerikai Profi Kosárlabda Bajnokságról van szó, mely 1946. nyarán alakult meg New York-ban, és egyes információk szerint a világ harmadik legnagyobb nézőszámú profi sportjáról beszélünk.

Minden egyes szezont két részre osztanak a szervezők: ősszel az alapszakasszal veszi kezdetét a bajnokság, ahol két főcsoportban (Keleti és Nyugati) mérik össze erejüket a csapatok. A Konferenciák aztán még 3-3 divízióra oszlanak, mely többek közt a könnyebb lebonyolítást segítik elő. Egy normál szezonban 82 meccset játszik minden egyes csapat: 41 találkozót odahaza, míg 41 meccset idegenben. A csapatokat az alapszakasz közben és végén a megnyert meccseik alapján rangsorolják (megnyert mérkőzés / összes mérkőzés), így minden főcsoportból 8-8 csapat kerül a rájátszásba. A divíziógyőztesek a főcsoport elejére sorolódnak, majd a többi csapat következik. A rájátszás az alapszakaszhoz hasonlóan kelet-nyugat bontásban folytatódik, ahol a főcsoportot megnyerő csapat a főcsoport 8. helyén végzett együttessel találkozik, a 2. helyezett a 7. helyezettel és így tovább… A párharcból való továbbjutáshoz pedig 4 győzelmet kell elérni. A rájátszás utolsó előtti lépcsője a Konferencia döntő mindkét oldalon, melyet végezetül a nagydöntő követ, ahol a Keleti Főcsoport és a Nyugati Főcsoport playoff győztese mérkőzik meg egymással.

A 2012/2013-as alapszakasznak mindkét főcsoportban 15-15 gárda futott neki, és ebből a 30 csapatból kerül ki a rájátszás 16 résztvevője.

Az idei lista:

Keleti Főcsoport: Miami Heat, New York Knicks, Indiana Pacers, Brooklyn Nets, Chicago Bulls, Atlanta Hawks, Boston Celtics, Milwaukee Bucks, Philadelphia 76ers, Toronto Raptors, Detroit Pistons, Cleveland Cavaliers, Washington Wizards, Orlando Magic, Charlotte Bobcats.

Nyugati Főcsoport: San Antonio Spurs, Oklahom City Thunder, Los Angeles Clippers, Memphis Grizzlies, Denver Nuggets, Golden State Warriors, Utah Jazz, Houston Rockets, Los Angeles Lakers, Portland TrailBlazers, Dallas Mavericks, Minnesota Timberwolves, New Orleans Hornets, Sacramento Kings, Phoenix Suns.
A bajnoki címvédő jelenleg a Miami Heat együttese, amely a tavalyi döntőben 4:1-es összesítéssel győzte le az Oklahoma City Thunder együttesét. A legtöbb bajnoki trófeája a Boston Celtics együttesének van, szám szerint 17, a legutóbbi győztes Miami csapata a tavalyi döntőt követően második trófeáját ünnepelhette.

Érdekesség, hogy a jelenlegi résztvevők közül mindössze egyetlen kanadai csapat tűnik ki a sorból: a Toronto Raptors együttese. A gárdát 1995-ben alapították, és ekkor is csatlakozott az NBA-hez. Amennyiben a franchise mozgásokat nem nézzük, akkor a jelenlegi csapatok közül a legfiatalabba a Charlotte Bobcats gárdája, melyet 2004-ben alapítottak. Az NBA legrégibb tagja a New York Knicks, a Boston Celtics és a Golden State Warriors, ők mind 1946-ban, tehát az NBA megalapításakor lettek tagok. Ettől függetlenül a jelenlegi csapatok közül a legrégibb alapítási dátummal a Detroit Pistons csapata rendelkezik, amelyet 1941-ben hívtak életre.

A 2012/2013-as évad eddigi legkiemelkedőbb játékosai

Nem könnyű listát felállítani az eddig eltelt közel 50 meccs alapján, hiszen minden csapatban vannak egyéniségek. Az NBA szinte a kezdetektől az egyéniségekre épült, minden csapatban 1-2 vezér viszi a prímet, aki szervezik, irányítják a játékot. A NBA-ben ez minden más sporthoz képest sokkal látványosabb, egy csapat a találkozók folyamán nagyon meg tudja érezni 1-1 kulcsjátékosa hiányát. Így én sem törekszem a teljesség igényére!

Carmelo Anthony (New York Knicks): Az idei szezonban 43 meccsen lépett pályára, és ez idő alatt 28.6 pontot átlagolt, valamint 6.5 lepattanót szedett össze átlagban meccsenként. NBA-s karrierje a Denver színeiben kezdődött, majd a 2010/2011-es szezonban került a Knicks-hez, ahol azóta is meghatározó szerepet tölt be. Anthony karrierje során még csapatban nem ért el kiemelkedő eredményt: sem a Denver, sem pedig a Knicks nem jutott vele nagydöntőig, pedig minden bizonnyal Anthony számára ennek beteljesülése karrierje csúcsát jelentené.

Kobe Bryant (Los Angeles Lakers): A Los Angeles Lakers nagyöregje idén is kiemelkedően teljesít. Habár D’Antoni érkezésével az idei szezonban szerepköre kissé átalakult, azért továbbra is meghatározó alakja az együttesnek. A korábbi meccseken már gólpasszaival is észrevétette magát, de emellett a pontokat is termeli szépen. 27 pontot átlagolt idén és átlagosan 5.5 gólpasszt oszt ki egy mérkőzés során, mindezt 53 meccsen érte el, vagyis egyetlen találkozóról sem hiányzott az alapszakasz eddigi meccsei közül. Karrierjét 1996-ban a Charlotte-ban kezdte, majd 1999-ben került a Los Angeles Lakers együtteséhez Phil Jackson mester jóvoltából. Azóta viszi előre a csapatot, és lendülete az évek folyamán semmit sem kopott!

Paul Pierce (Boston Celtics): A Boston mind az 52 meccsén pályára lépett, és ezalatt 18.5 pontot átlagolt, valamint a lepattanókban is jeleskedik (6.4 lepattanó/meccs). Rajob Rondo-val és Kevin Garnett-el alkotják a Celtics magját, miután Allen távozott a csapattól. 1998-ban kezdte profi pályafutását, és a Boston csapatán kívül egyetlen csapatban sem fordult meg. Remek csapatjátékos, ugyanakkor kiváló egyéniség, remekül rázza fel a gárdát, igazi vezére Doc Rivers együttesének. Nehéz volt a választás, hogy őt, a szintén kiváló formában játszó Garnett-t, vagy pedig a szezon hátralévő részére kidőlt, ám kiváló irányító Rajon Rondo-t írjam ide, de talán ő képes hármuk közül a legkiegyensúlyozottabb teljesítményre.

Kevin Durant (Oklahoma City Thunder): Durant idén is az OKC vezéregyénisége: a gárda mind az 52 meccsén pályára lépett, 29 pontot átlagolt és a lepattanókban sem fogta vissza magát (átlagosan 7.4 lepattanó meccsenként). NBA-s pályafutását a Seattle együttesében kezdte 2007-ben, ahol a legjobb újoncnak választották. Miután a franchise áthelyezte székhelyét Seattle-ből Oklahoma City-be, Durant szerepe nem változott: továbbra is lendületes játékával, kiváló zsákolásaival és nagyszerű egyéni teljesítményével kápráztatja el a Thunder drukkereit.

LeBron James (Miami Heat): A címvédő Miami egyik legmeghatározóbb alakja James, aki az eddigi 49 meccs mindegyikén pályán volt. 27.1 pontot átlagolt ez idő alatt, és palánk alatti játéka sem gyenge, mindezt remekül támasztja alá közel 7 lepattanója átlagban meccsenként. Dwayne Wade-el alkotják a Heat magját, tökéletesen értik meg egymást, és ha egyikük gyengébb napot fog ki a másik még mindig húzhatja a csapat szekerét. Pályafutását a Cleveland együttesében kezdte 2003-ban, ahol egészen 2010-ig húzta az igát. Ezután következett a Miami csapata, ahol azóta is nélkülözhetetlen.

Az imént felsorolt nevek persze csak töredékei annak a listának, amelyet írhatnánk a szezon legjobb játékosairól.

Az All-Star hétvége

Az NBA alapszakaszát rendszerint megszakítja ez a hétvégi nagy esemény. A hárompontos versenytől elkezdve a zsákolóversenyen át megrendezik a legjobb újoncok és a másodévesek közti mérkőzést, ám a legnagyobb figyelmet évről évre a Kelet és Nyugat legjobbjai közt zajló összecsapás kapja. Az első ilyen rendezvényt 1951. márciusában rendezték a Boston Garden-ben.

Az idei csapatok:
Kelet: LeBron James (Miami Heat), Carmelo Athony (New York Knicks), Kevin Garnett (Boston Celtics), Dwayne Wade (Miami Heat), Chris Bosh (Miami Heat), Tyson Chandler (New York Knicks), Luol Deng (Chicago Bulls), Paul George (Indiana Pacers), Jrue Holiday (Philadelphia 76ers), Kyrie Irving (Cleveland Cavaliers), Brook Lopez (Brooklyn Nets), Joakim Noah (Chicago Bulls).
Nyugat: Dwight Howard (LA Lakers), Kobe Bryant (LA Lakers), Kevin Durant (Oklahoma), Chris Paul (LA Clippers), Blake Griffin (LA Clippers), LaMarcus Aldridge (Portland TrailBlazers), Tim Duncan (San Antonio Spurs), James Harden (Houston Rockets), David Lee (Golden State Warriors), Tony Parker (San Antonio Spurs), Zach Randolph (Memphis Grizzlies), Russell Westbrook (Oklahoma).
A Keleti csapatba eredetileg irányító posztra az idei asszisztkirály Rajon Rondo került volna, ám szerencsétlen sérülése végett a szezon hátralévő részét, így az All-Star gálát is kihagyni kényszerül a Boston játékosa. A Nyugat mestere a San Antonio Spurs vezetőedzője lesz Gregg Popovich személyében, míg a Keleti csapatot Eric Spoelstra irányítja a Miami csapatától.

A kezdőket a közönség szavazás útján választja, míg a cseréket a vezetőedzők jelölik, de saját csapatából nem válogathat egyik edző sem. Az idei felhozatal tehát főként a veteránokra épül, Griffin mellett Rondo lehetett volna az új generáció képviselője a csapatok kezdőiben.
A gála természetesen leginkább a látványról és egy kicsit a kikapcsolódásról szól, ezt szolgálja számos showműsor, illetve többek közt a látványos zsákolóverseny is. Idén felröppent a hír, miszerint a jamaicai Usain Bolt is részt venne a gálán zsákolásaival. Az idei gálát Houstonban rendezik meg és minden bizonnyal a kosárlabda színe-java mellett számos híresség is részt vesz majd a rendezvényen.

A Kelet-Nyugat mérkőzés után választják egyébként meg a találkozó MVP-jét is, vagyis a legértékesebb játékosát a meccsnek. Tavaly ezt a címet Kevin Durant kapta, miután 36 pontot szórt a végül 152:149 arányú nyugati győzelemmel zárult találkozón.
A Kelet-Nyugat All-Star összecsapás magyar idő szerint hétfő hajnali 02:00-kor veszi kezdetét.

Aki figyelemmel kíséri az All-Star gála műsorát, annak jó szórakozást kívánok, legközelebb pedig kedd délelőtt jelentkezem friss NBA tippekkel, addig is sok sikert mindenkinek!

Az All-Star hétvégével kapcsolatos információkat bővebben ezen a linken érheted el!

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Olvasói sztorik