Családi okok miatt szülővárosa NB III-as csapatában folytatja a rutinos támadó.
A jelenleg csapat nélküli középpályás úgy gondolja, hogy Siófokon elhamarkodta a szerződéskötést.
Annak érdekében, hogy felgyorsuljon az egri stadionvilágítási program, belépett a folyamatba Harmati László.
Éjszaka meccsdömping az NBA-ben – 11 meccsel folytatódik az alapszakasz!
Gulácsi Péter, Megyeri Balázs, Szolnoki Roland és Böde Dániel is meghívót kapott.
Az NB II-es Gyirmót FC 3-2-re kikapott az osztrák ASV Draßburg csapatától Eisenstadtban.
Ha mérsékelten is, de beindult a játékos-mozgás a Rákóczi FC háza táján.
Foxinak január elsején kellett volna jelentkeznie Kecskeméten, de még mindig nem került elő.
Hétközi nagyüzem: itthon és külföldön is pályára lépnek csapataink! Cikkünk folyamatosan frissül.
Két játékos írta alá új szerződését a Kazincbarcika csapatánál.
Kis Károly vezetőedző Paks után Szolnokon sem nézte jó szemmel, hogy Zováth János ingázik.
Immár 16. alkalommal rendezik meg a maratoni tanár-diák kispályás labdarúgótornát a budai Kosztolányi Dezső Gimnáziumban.
Le tudja dolgozni az otthon összeszedett hátrányát a Chelsea? A Sevilla nagyon, vagy csak kicsit páholja el a Zaragozát? Ezek a kérdések foglalkoztatnak ma minket…
Polonkai Attila komoly betegség miatt nem kezdhette el a felkészülést.
A Kecskemétről távozó Balogh Béla nagyszerűen érzi magát új csapatában.
Ismét egy csapattal kevesebb a teremlabdarúgó NB II-ben…
A Mágus, vagyis Verebes József szinte minden hazai mérkőzésen ott van a lelátón.
Adamo Coulibaly egyelőre külön készül és megfelelő ajánlat esetén távozna.
Katona György a próbajáték során meggyőzte a Spartacus szakmai stábját, úgyhogy hazaköltözött.
„Mogyorósi József a miénk” – ez a cím fogadja az olvasót a Szigetszentmiklós honlapján.
Továbbra is a Haladás második csapatával készül a tavaszra a rutinos védő.
A Rangadó.hu értesülése szerint a PMFC-Matias csapatában folytatja pályafutását a 24 éves védő.