NB II

Gyánó Szabolcs: Dombóvár

Családi okok miatt szülővárosa NB III-as csapatában folytatja a rutinos támadó.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Már korábban beszámoltunk róla, hogy távozik az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Sopron együttesétől Gyánó Szabolcs. A tapasztalt csatár, aki családi okok miatt köszönt el a klubtól, korábban számos magyar csapatnál megfordult, a többi között játszott Pécsett, a Vasasnál, Zalaegerszegen, Kecskeméten, Kozármislenyben, illetve Portugáliában is. A 33 éves támadó a Rangadó.hu megkeresésére elárulta, hazatér szülővárosába, és a harmadosztályú Dombóvár együttesében folytatja pályafutását.

– Úgy néz ki, hogy itthon maradok Dombóváron, ez szinte biztos már. Egyrészt olyan ajánlat nem érkezett, amiért mennék. Másrészt pedig én dombóvári születésű vagyok, a szüleim itt élnek, a nagyobbik gyermekem pedig elkezdi az iskolát szeptemberben – mesélte Gyánó Szabolcs. – A soproni időszak sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Sem szakmai, sem a gyerekek szempontjából, úgyhogy így döntöttünk. Innen-onnan a másodosztályból voltak ajánlatok, de mindenáron nem szerettem volna magasabb osztályban futballozni, ezért úgy tűnik, hogy marad az NB III. Osztrák lehetőség is felvetődött, de a családi dolgokat is figyelembe véve jelen állás szerint Dombóváron folytatom a pályafutásomat.

Sérülések sújtották

Mint ismert a Nyíregyháza Spartacus csapatánál a téli időszakban nagy keret-átalakítás zajlik, illetve korábban edzőváltás is történt. Ennek a folyamatnak esett áldozatául Simon Attila is. Az MTK-ban nevelkedett csatár korábban a Haladás és a Sopron együttesét is erősítette, az ősz folyamán pedig sok sérülése miatt nem nagyon jutott szóhoz az NB II-es szabolcsiaknál. A 24 éves támadó a Rangadó érdeklődésre elmondta, hogy sérülései miatt nem tartották rá igényt, a hétvégétől pedig a Vasasnál próbálkozik.

– Úgy éreztem, amikor Nyíregyházára kerültem, jó formában voltam, de sajnos elszakadt a talpamban az ín – mesélte Simon Attila. – Aztán amikor egészséges lettem és újra játszhattam volna, ismét eltaláltak egy ideget, és bevizesedett a bokám illetve az Achillesem is, emiatt megint ki kell hagynom jó néhány mérkőzést, utána pedig már nem nagyon játszottam. Az új edző a sok sérülésem miatt nem tartott rám igényt. Próbálok csapatot találni magamnak, de ennyi sérülés után nem könnyű felállni, és klubot találni a téli átigazolási időszakban. Vannak osztrák lehetőségek, illetve a hétvégétől a Vasashoz megyek próbajátékra, de konkrétum még nincs.

Simonhoz hasonló cipőben jár a PMFC-Matias csapatától távozó Demjén Gábor is, akire az új pécsi vezetőedző, Márton Gábor nem tartott igényt. A 26 éves középpályásnak nincs még új klubja, de jelenleg a Nyíregyháza együttesével készül.

– Jelenleg a Nyíregyháza csapatánál edzek, megkértem Brekk Jánost, hogy edzésbe tudjam tartani magam, és megengedte, hogy velük készülhessek. Itt vagyok a gárdával a tiszaújvárosi edzőtáborba. Nem tudom még, hogy hol folytatom, egyelőre várom a visszajelzéseket – magyarázta Demjén Gábor.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik