A továbbiakban is képes lesz feladatai ellátására a PMFC-Matiast működtető gazdasági társaság.
A magyarok októberi ellenfelének edzője a jelek szerint mégis az arabokhoz szerződik.
Engedélyt kapott a Liverpool az Anfield bővítésére.
A Dinamo Moszkva légiósa lassacskán megtanul oroszul, és bízik csapata kupagyőzelmében.
A válogatott védő szerda este mutatkozik be új klubjában; a tét a 16 közé jutás a kupában.
Sterling egyelőre nem kapott új szerződést a Poolnál, Madridban viszont tárt karokkal várják.
A Fradi korábbi edzője bajnoki címet ígért, de a csapat hét meccs után csak a 13. helyen áll.
A nyíregyházi Törtei Tamás szerint buta gólokat kaptak, ezért a védekezésben fejlődniük kell.
A Vörös Ördögök korábbi játékosukat csábítanák vissza.
209. alkalommal ülhet le a BVB kispadjára a német mester.
A 23 éves csatár szerint az először nyerő Puskás Akadémiának a középmezőnyben van a helye.
A magyar és a fiatal játékosok szerepeltetését is szabályozhatja az MLSZ a közeljövőben.
Keddi légiós-körképünkben a külföldön szereplő magyarok teljesítményéről számoltunk be.
Sajtóhírek szerint kilencezer eurós fizetést utasított vissza a csapatot kereső Németh Krisztián.
Az kapitány édesapja elmondta: a fia mentálisan is alaposan fel akarja készíteni a válogatottat.
Hivatalosan is bejelentették a régi-új támadót Angyalföldön.
Felfüggesztett szektorbezárás és másfél milliós büntetés; a Dunaújvárostól levontak egy pontot.
Mi a f ***-ért kellett lecserélni Di Mariát?
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A kínai labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a Peking Kuoan hazai pályán 2–1-re legyőzte a Tiencsin Tedát. A vendégek kapusa megunta, hogy a társak nem tudnak kiegyenlíteni és gondolta, majd ő megpróbálja. Jobb lett volna, ha nem teszi.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Baráti pofozkodással vonultak ki a pályára a csapatok a Manchester City – Chelsea angol rangadó előtt. A két kakaskodó fél Yaya Touré és Eden Hazard volt – igaz, inkább előbbi püfölte ellenfelét.
A berettyóújfalui Dávid Richárd két gólt lőtt a győrieknek, de emberhátrányban nem bírtak velük.
A korábbi kispesti védő, Souleymane Tandia egy mezt és húsz labdát küldött Diósgyőrbe.