Nemzetközi foci

Otigba: „Ez a döntés a fociról szól”

A nigériai válogatottat választó fiatal védő állítja: ezután is Gyulára fog hazamenni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A holland élvonalbeli Heerenveen együttesében futballozó, gyulai származású, ám nigériai gyökerekkel is rendelkező Otigba Kenneth néhány hete úgy döntött, a magyar címeres mez helyett inkább az afrikai ország válogatottjában való szereplést választja. Döntése nagy port kavart a hazai futballrajongók körében.

A görögök elleni Európa-bajnoki selejtező előtt megkereste őt Dárdai Pál szövetségi kapitány, ám a játékos úgy nyilatkozott, nem él a lehetőséggel. Korábban egyébként Dárdai és elődei sem tartottak igényt a sokszoros magyar korosztályos válogatott védőre a felnőtt csapatnál.

„Tervünkben szerepelt, hogy megnézzük Otigbát is, személyesen beszéltem vele telefonon, de ő elmondta, hogy inkább a nigériai válogatott meghívására vár” – mondta a történtekről Dárdai Pál, aki tiszteletben tartja a játékos döntését. Drukkerek százai nem így tettek, és a közösségi oldalakon, illetve a sportlapok internetes felületein keresetlen szavakkal illették választása miatt az immár hét éve Hollandiában edződő futballistát – írja a beol.hu.

– A történteket kicsit eltúlozták bizonyos lapok. Ez a döntés nem arról szól, hogy én eldobom magamtól a magyarságot. Félig magyar vagyok, akármilyen nehéz is ezt az embereknek felfogni, és ugyanúgy félig nigériai is – mondta a Békés megyei portálon Otigba Kenneth. – Ez a döntés a fociról szól. Mint játékos, inkább érzem magamat nigériai játékosnak. És ha választhatok, akkor szívesebben játszom a nigériai válogatottban, mert a futball terén oda húz a szívem. Nagy álmom, hogy ott játszhassak és nem a magyar válogatottban. Már tapasztaltam, hogy mi megy a magyar korosztályos válogatottban, és nem túl sok pozitív élményben volt részem.

Otigba hangsúlyozta, szerinte már csak azért is felfújt dolog, ami az elmúlt hetekben történt, mert Hollandiában többször tapasztalta, hogy egy-egy külföldi focista holland játékosként lép pályára, valamelyik pedig Hollandiában született, mégis a másik csapatot választja. Az emberek számára ez teljesen természetes dolog, elfogadják.

– Nem dobtam el magamtól a magyar állampolgárságot. Amikor hazamegyek, mindig Gyulára fogok menni; mindegy, mit szólnak hozzá az emberek, ha tetszik nekik, ha nem – tette hozzá a játékos.

Olvasói sztorik