Rangadó

Rangadó

Böde Dániel mindenkit bedarált. Rajta kívül láthatnak még dombról legurulást, hatalmas nevetéseket, Gera Zoltán pedig kapusként debütál. Így zajlott a csütörtök délelőtti buborékfoci a Fradinál, melyen Böde azt is elmondta, minek köszönhető, hogy ő volt az egyik leghatékonyabb játékos a pályán.

2015. 10. 02. 10:27

A Napoli csütörtök este 2-0-ra nyert a Legia Varsó otthonába. A nápolyiak második találatát az argentin klasszis, Gonzalo Higuaín lőtte. A támadó keresztbe vezette a labdát a védelem előtt, majd hatalmas lövést eresztett meg a bal felsőbe. Íme!

2015. 10. 02. 10:08

A korábbi klasszis szerint a világ legjobbjai nem akarnak Angliába igazolni, és a Premier League-ből csak egy játékos férne be a Real, Barca, Bayern trióba.

2015. 10. 02. 09:48

Nem vehetnek részt szerbiai szurkolók a jövő csütörtöki albán-szerb Európa-bajnoki selejtezőn – jelentette be Ilir Shulku, az albán labdarúgó-szövetség főtitkára a Szabad Európa Rádió balkáni irodájának beszámolója szerint.

A hatóságok korábban a legmagasabb kockázatúvá nyilvánították az Elbasanban sorra kerülő meccset a tavalyi belgrádi találkozón történtek miatt, és bejelentették, hogy az újabb botrány elkerülése érdekében azokat a szurkolókat, akik a legkisebb incidenst is elkövetik, azonnal eltávolítják a stadionból, és az Elbasan Aréna környékét öt mesterlövész és egy helikopter is figyeli majd.

Ilir Shulku elmondta, hogy mindössze 70, Szerbiából érkező egyetemista vehet részt a mérkőzésen, amiről korábban kötött megállapodást Belgrád és Tirana. Közölte azt is, hogy a belépőjegyek iránt óriási volt az érdeklődés, akár 100 ezer jegyet is eladhattak volna, ám az Elbasan Aréna lelátóin csak 12 800 szurkoló számára van hely. A szerb sajtó nem hivatalos értesülései szerint Aleksandar Vucic szerb és Edi Rama albán kormányfő is ellátogat a mérkőzésre.

2014. október 14-én Belgrádban a szerb-albán selejtező a mérkőzés a 41. percben félbeszakadt, miután valaki egy quadrokopterrel (négyrotoros távirányítható helikopterrel) Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé, ami miatt verekedés tört ki a játékosok között, és a szurkolók is csatlakoztak hozzájuk. A nézők megdobálták az albán labdarúgókat, akik az öltözőbe menekültek, és nem akarták folytatni a meccset. Egyórás szünet után a bíró a mérkőzést végleg lefújta. A Nagy-Albánia eszméje azért sérti a szerbeket, mert az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánok egy államban való egyesítését jelenti. A szerbek azonban nem ismerik el a többségében albánok lakta Koszovó függetlenségét sem, mert az szerintük Szerbia tartománya.

2015. 10. 02. 09:28

Az egykori újpesti labdarúgólegenda, Törőcsik András is üzent betegágyáról a súlyos betegséggel küzdő Lázár Bencének. A Foci Retro Képek KZ Facebook-oldal bejegyzése szerint beteglátogatáson járt az ikonnál Böőr Zoltán technikai igazgató és kollégája.

Böőr még nem találkozott soha a legendával, de jobban szeretett volna a pályán összefutni vele egy kis focizgatás közben. Sajnos ez már nem adatott meg, de így is megtiszteltetésnek érzi, hogy egy rövid ideig beszélgethettek egy kicsit a fociról. A technikai vezető és kollégája egy kis süteménnyel kedveskedtek Törőnek, mert tudják az a mindene, amit jóízűen fogyasztott,de nem maradhatott le az újpesti újság sem, ami részletezi mi újság a csapat háza táján.

A beszélgetés alatt kitértek Lázár Bence állapotára is, és egy üzenettel készültek Bence felé. Törő nagyon sajnálta, hogy egy fiatal tehetséges sportoló ilyen komoly betegséggel küzd, sok erőt, kitartást kíván neki a gyógyuláshoz és üzeni, hogy „vele van!” Törőcsik András a látogatás végén dedikált Bencének egy fotót, amelyet Böőr Zoltánnak adott át, hogy juttassák el az ifjú sportolónak.

2015. 10. 01. 20:02

Az NB I-ben listavezető Ferencváros különleges előadásmódot talál ki a Fradi-indulóhoz: a játékosok segítségével jelnyelven adták elő szurkolóik kedvenc dalát. Böde Dánielről és társairól a Fradi Média felvételt is készített, íme

2015. 10. 01. 18:51
Olvasói sztorik