A jelenlegi tréner, Rudi Garcia barátnője árulta el, hogy küszöbön áll a váltás.
A Manchester United szerda este hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a német Wolfsburgot a Bajnokok Ligája második fordulójában. A találkozó főszereplője az Juan Mata volt, akinek tizenegyesével előbb egyenlített az MU, majd a második félidőben szenzációs sarokkal adott gólpassza után át is vette a vezetést. Íme a spanyol középpályás zseniális asszisztja!!
Kulcsár Tamás egy ideig sérüléssel bajlódott, azonban az elmúlt két bajnoki mérkőzésen csereként pályára tudott lépni, sőt, a Vasas ellen győztes gólt szerzett – írja kulcsjátékosáról a www.dvsc.hu.
– Most már azt mondhatom, véget ért a hátsérülés, játékra alkalmasnak érzem magam, hiszen azért elég sok idő eltelt azóta, hogy elkezdtem a csapattal edzeni – fogalmazott Kulcsár Tamás, majd a csapat utóbbi időben nyújtott teljesítményéről is beszélt. – Jó szériában vagyunk, hiszen az elmúlt három mérkőzésen hét pontot szereztünk. Tény, nem úgy indult a szezon, ahogy szerettük volna, de folyamatosan igyekszünk javítani, és az a cél, hogy ezt a sorozatot továbbvigyük.
Ehhez szombaton a DVSC-nek le kellene győznie az Újpestet a Nagyerdei Stadionban. Kulcsár Tamás szerint az Újpest jól felkészült csapat, még ha az eredményei nem is ezt mutatják.
– Többször hangsúlyoztam, hogy a 12 csapatos bajnokság sokkal kiélezettebb, mint a korábbiak. Később derül ki, jó döntés volt-e vagy nem. Emellett vannak szabályok (külföldiekre és fiatalokra vonatkozó), amelyeket az egyik klub betart, a másik nem. Az Újpest azok közé tartozik, amelyik nem tartja be. Ott arra törekednek, hogy a legjobb csapatukkal álljanak fel, és nyerjenek. Mi megpróbálunk belőlük a lehető legjobban felkészülni, és hazai pályán legyőzni őket. Csalóka a teljesítményük, az elmúlt időszakban nem azt az arcukat mutatták, amit előtte láttam tőlük. Úgy gondolom, jól felkészült csapat, remek játékosállománnyal. Most nem a legjobb periódusban vannak, és remélem, ez így marad ellenünk is.
A válogatott keret játékosa senkit nem akar másolni.
A Nyíregyháza-Vasas Magyar Kupa-mérkőzés nagy valószínűséggel október 14-e helyett 21-én szerdán 18:00 órakor lesz, amelyet jelen állás szerint valamelyik TV csatorna is közvetíteni fog – írja az angyalföldiek hivatalos honlapja.
A változás oka, hogy öt vagy hat Vasas-játékos (Nagy Gergely, Osváth Attila, Hangya Szilveszter, Vida Máté, Berecz Zsombor, Novák Csanád) érintett lehet az U21-es nemzeti válogatottban, így ők a Paks elleni hazai mérkőzést követő napon, október 4-én vasárnap már a Telki edzőtáborba vonulnak.
Thomas Doll mindent elkövet, hogy a kemény munka mellett a „szórakozásra” is jusson idő
Nem kell nagy bátorság ahhoz a kijelentéshez, hogy Neymarként könnyű a csajozás. Ezt Ruben bizonyította be, aki a megszólalásig hasonlít a brazil zsenire. A hasonmás egy londoni forgatás alatt lopta a csókokat minden bizonnyal futballsztár rajongóitól. Íme
Románok visszaestek, Észak-Írország mögöttünk van.
Az angol ikon a Kevin Hart oldalán egy nagyszerű reklámfilmben szerepel.
Féltékenységről szó sincs, és a 300 is szerepel benne.
Nem tétmeccsen kell megismernie új csapatát a korábbi szövetségi kapitánynak.
Tovább fogok maradni ennél a klubnál, mint amire számítottam – mondta.
A vállalkozásnak nincs köze a focihoz. Merész.
A ghánai középpályás egyelőre csak edz a csapattal.
A Bayern München osztrák labdarúgója szerint a nyers erő a labdarúgás része.
Honfitársunk elrontotta a tizenegyesét, végül mégis kupagyőzelmet ünnepelhetett.
A korábbi kapitány szerint Feröert ilyen körülmények között is le kell győznünk.
Ma az A-csoportban és a H-jelű kvartetteben találtunk egy-egy jó meccset…
Újabb állomásához érkezett a parlamenti bizottsági procedúra.
Nem hibáztak a topklubok a Bajnokok Ligája-csoportkör második fordulójának szerdai mérkőzésein.
A Rába ETO 5-4-re nyert a horvátok ellen az UEFA Futsal Cup második napján.
Autogramokat osztott és közös fényképeket lehetett vele csinálni.
A Soroksár egygólos vereséggel távozott a gyulai Grosics Akadémiáról.