Válogatott

Egervári: Nyomasztó a zárt kapus meccs

A korábbi kapitány szerint Feröert ilyen körülmények között is le kell győznünk.

Kapcsolódó cikkek

„Nyomasztó” – tapasztalatból így jellemezte a Lokálcímű lap cikkében egy zárt kapus mérkőzés hangulatát Egervári Sándor korábbi szövetségi kapitány. A magyar válogatott október 8-án nézők nélkül kénytelen lejátszani a Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőt. A mieink legutóbb 2013 márciusában játszottak zárt kapuk mögött tétmérkőzést. Akkor a románok elleni világbajnoki selejtezőre Egervári készítette fel a csapatot.

– Ha a hangulatot egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: nyomasztó – magyarázta Egervári Sándor. – Úgy kell felpörgetni a játékosokat, hogy a zárt kapus büntetésről nem ők tehetnek. Nekem nagyon rossz élményem van, hiszen amikor a románokat fogadtuk, a második helyen álltunk a selejtezőcsoportban, ráadásul a meccsen is szinte végig vezettünk, a lefújás előtt azonban kaptunk egy olyan gólt, amelyet szabálytalanság előzött meg. Pedig ha győzünk, kijutottunk volna a vébére. És itt jön a képbe a szurkolói támogatás, hiszen egy telt házas meccsen a játékvezetőn is ott van a nyomás, hogy az utolsó percben lefújjon egy ilyen szituációt.

A szakember szerint a játékosoknak most újra meg kell küzdeniük ezzel a hátránnyal, ráadásul egy olyan ellenféllel szemben, amelyik – bár a hatodik kalapból sorsolták – sokkal jobban teljesít, mint korábban.

– Nekik nincs veszítenivalójuk, nekünk viszont annál több. Ettől függetlenül bizakodó vagyok, és ha komolyan gondoljuk, hogy ott akarunk lenni az Európa-bajnokságon, akkor Feröert ilyen körülmények között is le kell győznünk – vélekedett Egervári.

Olvasói sztorik