NB I

Jön az újabb stadionépítési hullám

Szinte elfogytak a futballmeccsekre járó szurkolók, mégis egy nagy építési területté válik az ország.

Mi lesz az új Puskással?

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium júniusban adta közre az új Puskás Ferenc Stadion legfrissebb látványterveit. A jelenlegi arénát – sokadik nekifutásra – az ősszel kezdik el bontani, az új építése pedig jövőre kezdődik, és 2019-ben fejeződik be. Az új, 68 ezres létesítmény amellett, hogy labdarúgó-mérkőzéseket rendezhetnek majd benne, az ország legnagyobb koncerthelyszíne lesz – a jelenlegi számítások szerint „potom” 100-110 milliárd forintért.

A tavaly átadott három „szuperstadion” csak a kezdet, a fejlesztési program ezután pörög fel igazán. Noha idehaza értékelhetetlen tartományba zuhant a futballmeccsekre járók száma, a következő években országszerte húsznál is több arénát építenek, vagy újítanak fel: a beruházások összköltsége – a Puskás-stadionnal együtt – 160-180 milliárd forint körül mozog. A Népszavacsokorba szedte az új létesítményeket.

A kiemelt stadionberuházások mellett több egyesület számíthat százmilliós nagyságrendű segítségre az államtól. Pápán, Újpesten és Pakson 800-800 millióból épül, vagy korszerűsödik stadion, míg a Pécs félmilliárd forintból gazdálkodhat. Sok pénz jut a nyíregyházi, a kecskeméti, az újpesti, sőt a győri stadion korszerűsítésére is.

Haladás Sportkomplexum

(Szombathely)

Befogadóképesség: 8656

Költség: 9,6 milliárd forint

Átadás: 2016 vége

Ez év júliusában a gazdasági és városstratégiai bizottság után a Szombathelyi képviselő-testület is elfogadta az új városi sportkomplexum terveit. A Rohonci úti létesítményben a Haladás VSE mind a 12 szakosztálya új otthonra talál majd, amelynek építésére teljes egészében rendelkezésre áll a kormányzati forrás, ám még az első kapavágás sem történt meg. A létesítményegyüttesben – melyre a magyar kormány 9,6 milliárd forintot ad – két különböző funkciót alakítanak ki: egy labdarúgó stadiont a kiegészítő helyiségeivel és egy, az egyéb sportok számára kialakított sportcsarnokot. Egyelőre megjósolhatatlan, mikorra készül el az új Haladás-bázis.

Hidegkuti Nándor Stadion

(MTK, Budapest)

Befogadóképesség: 5500

Költség: 6,5 milliárd forint

Átadás: 2016 augusztus

Deutsch Tamás klubelnök tavaly tavasszal jelentette be, hogy 6,5 milliárdból, 90 százalékban állami költségvetésből származó forintból fejlesztik az MTK sportlétesítményeit. Megújul a Hidegkuti Stadion, új klubház, klubmúzeum, MTK-shop is épül a Hungária körúton. Később a napi.hu és a 444.hu is beszámolt arról: sikerült úgy kiírni az MTK-stadion építésére a pályázatot, hogy „baráti” cég legyen a befutó. Csak olyan cég jelentkezhetett ugyanis, amely az elmúlt öt évben újított, vagy épített stadiont legalább 3 milliárdért, ill. készített UEFA-szabványnak megfelelő stadion kivitelezési terveket.

Jelenleg három olyan cég van, amely megfelel a követelményeknek: a Garancsi István által tulajdonolt, a Fradi-stadiont építő Market Zrt., a debreceni stadiont építő Hunép, valamint a Mészaros és Mészáros Kft., ami a felcsúti polgármesterhez köthető. Lapunk kérdésére az MTK Kiemelt Beruházások Projekt Igazgatósága nem volt hajlandó elárulni a nyertes nevét. Deutsch tervei szerint a hivatalos megnyitóünnepségére 2016. szeptember 21-én kerül sor, amikor a kék-fehérek 1964-es Kupagyőztesek Európa Kupa-döntős ellenfele, a portugál Sporting látogat Magyarországra.

Sóstói Stadion

(Videoton, Székesfehérvár)

Befogadóképesség: 14000

Költség: 11 milliárd forint

Átadás: 2017 júniusa

Decemberben megkezdődnek a bontási munkálatok, 2016 áprilisában pedig indul az új, 14 ezres székesfehérvári aréna építése. A rekonstrukció nem csak a Sóstói Stadionra, hanem a környékre is vonatkozik, a sóstói természetvédelmi területen látogatóközpontot, kiállítási teret és egy harminc méter magas kilátót is építenek. Természetesen a multifunkcionalitás a stadionra is jellemző lesz, rendezvénytér és egy ötszáz fős konferenciaterem is lesz az arénán belül. Cser-Palkovics András, a város polgármestere a rangado.hu futballportálnak úgy fogalmazott: a startpisztoly a közgyűlés határozatával eldördült, a száz százalékban állami forrásból, 11 milliárd forintból készülő új beruházás építése immáron visszafordíthatatlanná vált. A munkálatok alatt a piros-kékek Felcsúton, a Pancho Arénában játsszák hazai mérkőzéseiket.

Illovszky Stadion

(Vasas, Budapest)

Befogadóképesség: 5000

Költség: nem ismert

Átadás: nem ismert

A Vasas a másodosztályból jutott fel tavasz végén. Évek óta hozzá akarnak látni a stadion felújításához, erre egymilliárdot ígértek is a klubnak. De aztán Orbán Viktor arra biztatta az angyalföldieket, hogy ne csak a főlelátót újítsák fel, hanem egy fedett lelátókkal körbezárt arénájuk legyen. Ugyanúgy ötezres, mint az MTK-é lesz majd. A piros-kék klub Illovszky Team elnevezéssel állított fel projektcsapatot, ám egyelőre minden bizonytalan a beruházás körül.

Bozsik Stadion

(Honvéd, Budapest)

Befogadóképesség: 8200

Költség: 5,5 milliárd forint

Átadás: nem ismert

A Honvédnak is ígértek új stadiont, ötmilliárdért egy 8200 férőhelyest, jövő januárban kezdődött volna a munka, de – amint azt a 444.hu megírta – a labdarúgó szövetség azt kérte a kormánytól, hogy halasszák el a Bozsik-stadion átalakítását. Mégpedig azért, mert a Vasas, az MTK és az Újpest stadionját is felújítják idén, és ha Kispesten is nekifognak a munkának, akkor aztán tényleg nem marad használható stadion Budapesten. A munkák valóban nem kezdődtek el Kispesten, a kormány elvett 500 milliót a Honvédtól az idei stadionépítési keretéből. Viszont az MTK a várható munkák miatt már átköltözött innen a Vasas-stadionba. A Honvédon kívül így senki nem használja azt a stadiont, ami egyébként alkalmas NB I-es meccsek megrendezésére. A jövő évi költségvetésben 3 milliárd szerepel a Bozsik-stadion rekonstrukciójára. Vagyis akkor a Kispest és a Vasas pályáját újítják majd fel egy időben.

Diósgyőri Stadion

(DVTK)

Befogadóképesség: 15000

Költség: 8 milliárd forint

Átadás: 2017 tavasza

A miskolciak is új arénával büszkélkedhetnek majd a Nemzeti Stadionfejlesztési Programnak köszönhetően. Nem fogják elaprózni a dolgot, hiszen a tervek szerint 15 000 fős, de akár 20 000 fősre is bővíthető, angol stílusú stadiont kap a DVTK. A felújítás – amely már most csaknem egyéves csúszásban van – teljes költsége a tervek szerint 8 milliárd forint lesz.

A teljes cikket itt olvashatják!

Olvasói sztorik