NB I

„Hatalmas dolog, hogy idáig eljuthattam 19 évesen”

A Vasasban szereplő Osváth Attilának felülmúlta minden álmát a válogatott szűkített keretébe kerülés.

Kapcsolódó cikkek

Vasas-játékos utoljára 2005 decemberében volt a magyar válogatott szűkített keretének tagja. Majoros Árpád pályára is lépett Antigua és Barbuda elleni 3-0-s győzelmünkkel végződött barátságos mérkőzésen. Most Osváth Attila is bekerült a legjobbak közé – írja a Vasas honlapja.

– Elsősorban azért kerülhettem be a keretbe, mert az elmúlt hetekben sikerült jó formába kerülnöm a bajnoki mérkőzéseken. Úgy vélem, jól teljesítettem, bizonyítottam a Vasasnál a szakmai stábnak és ez felkeltette a figyelmét Bernd Storck megbízott szövetségi kapitánynak is. Már annak is örültem, hogy a bő, 33-as keretnek tagja vagyok, és óriási megtiszteltetésnek tartottam, de a szűk keretbe kerülésem felülmúlta minden álmomat. Remélem, lehetőséget kaphatok, és pályára is léphetek a két előttünk álló Eb-selejtező valamelyikén. Nem vagyok azonban telhetetlen, úgy gondolom, az is hatalmas dolog, hogy idáig eljuthattam 19 évesen – fogalmazott Osváth.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.