Király Gábor első alkalommal kapott gólt ebben a szezonban idegenben.
A Gyirmót kettős emberhátrányban 4-1-re kikapott Budaörsön.
A Chelsea harmadik vereségét szenvedte el a Premier League idei kiírásában.
Az újpesti Balogh Balázs reményei szerint a Fradi ellen a játékuk és az eredményességük is rendben lesz.
A Tottenham vezetőedzője kijelentette, hogy amíg ő irányítja a sarkantyúsokat a togói biztosan nem lép pályára az első csapatban.
A belgrádi Európa-bajnokságra a románokon keresztül vezet teremlabdarúgóink útja.
A magyar válogatott csapatkapitánya először értékesítette a tizenegyest, majd akcióból volt eredményes.
Egyetlen fillér nevelési költséget sem kap az ETO FC.
Ő sem érti a Legia sikertelenségének okát, de minél hamarabb változtatna rajta.
Hajnal Tamásban pluszenergiát szabadít fel, ha olyan hangulatban játszhat, ami Újpesten vár rájuk.
A zöld-fehérek korábbi játékosa, Martin Klein is sok szerencsét kívánt volt csapatának az Újpest ellen.
Nem véletlenül szervezték az ünnepséget a derbi napjára.
Aleksandar Duric a háború elől menekült Szegedre, majd Ázsiában csinált futballkarriert.
Az olasz tréner a nyáron vissza akarta csábítani a balhés támadót az Interhez, de a városi rivális Milan beelőzte.
A holland középpályás egy új, kétéves kontraktust írhat alá.
A Manchester United kulcsjátékosa sérülés miatt nem lehet ott a vörösök elleni derbin.
Bár a Debrecen csak a nyolcadik, de a csatár szerint úgy kell odamenniük, mintha az első helyen állna.
Az Újpest támadója nem került be a keretbe, így csak a lelátóról szurkolhat csapatának a Fradi ellen.
Az NB II szombati, hatodik játéknapján két olyan együttes néz farkasszemet, amely eddig elmarad a várakozásoktól.
A magyar–román Európa-bajnoki selejtező alatt tapasztalt rendbontások miatt a Carpathian Brigade elnevezésű szurkolói csoport nem szervez több kivetítős meccsnézést a magyar válogatott mérkőzéseinek idején. Erről a Facebookon publikált közleményt a szervezet:
„Tisztelt szurkolótársak
A magyar–román közös kivetítős meccsnézés és a belfasti idegenbeli túránk után engedjetek meg néhány gondolatot tőlünk, az utóbbi napok eseményeivel kapcsolatban.
Először is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki lehetőségeihez mérten támogatta rendezvényünket. Óriási segítség volt ez nekünk! Sajnálatos módon egyáltalán nem így terveztük ezt az estét, és a rendezvény alatt történt atrocitások miatt sajnos nem áll módunkban több hasonló rendezvényt szervezni. Ennek számos oka van, de csak néhányat emelnénk ki, a teljesség igénye nélkül. A rongálással és a szurkolótársaink bántalmazásával sajnos nem tudunk azonosulni (térfigyelő kamerák lerúgása, vagy egy mentős szurkolótársunk fizikai bántalmazása, stb.).
Ezek mellett sajnos nem tudunk szó nélkül elmenni, ezekre a cselekedetekre nincs magyarázat. Egyúttal meg szeretnénk köszönni a többség közreműködését, már ami a szervezők kérését illette! Példátlan volt az az összefogás is, hogy egymást és a bajban lévőket segítettük
Bízunk benne, hogy a hátralévő meccseken számunkra kedvező eredményeket fogunk elérni, és az athéni túrát követően, évtizedek után végre egy rangos nemzetközi eseményen vehet részt a nemzeti tizenegy
HAJRÁ MAGYARORSZÁG
CB’09”
A góllövőlista vezetője nem örült a szünetnek, félt, hogy a derbi előtt megtörik a Ferencváros ritmusa.
Pénteki légiós-körképünkben a külföldön játszó magyarok teljesítményéről számoltunk be.
A Chelsea belga válogatott kapusának térdsérülése súlyosabbnak bizonyult, mint ahogy azt jósolták.


