NB I

Fradi: örömjáték minden hétvégén

Hajnal Tamásban pluszenergiát szabadít fel, ha olyan hangulatban játszhat, ami szombaton Újpesten vár a Ferencvárosra.

Kapcsolódó cikkek

A magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezői után ismét az élvonalbeli meccsek kerülnek az érdeklődés középpontjába, annál is inkább, hiszen szombaton este kerül sor az Újpest–Ferencváros derbire. A lilák veretlenségi sorozata éppen a két csapat tavaszi rangadója után kezdődött (és két héttel ezelőtt ért véget), a zöldeket viszont továbbra sem győzte le senki, sőt a jelenlegi idényben még pontot sem vesztettek, százszázalékos mutatóval vezetik a tabellát.

Az öt hónappal ezelőtti, áprilisi derbin gólt szerző Hajnal Tamás a Rangadó.hu érdeklődésére csütörtökön elmondta, hogy minden csapattársával együtt őt is feldobja, ha olyan felfokozott, tüzes hangulatban játszhat, ami a Megyeri úton vár rájuk.

– Nagyon jó munkát végeztünk, ebben a tíz napban a fizikális terhelés kapta a főszerepet. Megvolt a megfelelő szabadidő is, hogy fejben, mentálisan ki tudjunk kapcsolódni, de amikor dolgoztunk, akkor nagyon keményen és koncentráltan – mesélte Hajnal Tamás. – Csütörtökön volt ott teljes létszámban a keret az edzésen, amelynek középpontjában természetesen már a szombati meccsre való felkészülés állt. Pénteken alaposan feltérképezzük az ellenfelet, és az apróbb csiszolásokat elvégezzük az edzésen. A csapatunk összességében már nagyon jól összekovácsolódott az elmúlt mérkőzéseken, szóval nem kellett elölről kezdeni semmit, felkészülten várhatjuk a mérkőzést.

A logika azt diktálja, hogy a Ferencvárosból könnyebb felkészülni, hiszen a nyár folyamán nem történtek radikális változások a kezdőcsapatban, míg újpesti oldalon ezúttal is komoly jövés-menés zajlott, ráadásul még az elmúlt hetekben is érkeztek új játékosok. Az eredmények viszont azt mutatják, hogy az ellenfelek mégsem tudnak kellően hatékonyak lenni az FTC ellen…

– Ha így közelítjük meg ezt a témát, akkor ez valóban így van. Pénteken arra is sor fog kerülni, hogy az ellenfelet különböző jelenetek alapján, videofelvételek segítségével feltérképezzük, lássuk, milyen típusú csapattal, milyen típusú játékosokkal állunk szemben. Azzal nem a mi dolgunk foglalkozni, hogy az ellenfél belőlünk hogyan készül fel. Számunkra az a legfontosabb, hogy ugyanolyan hozzáállással, mentális erővel lépjünk pályára, mint az elmúlt mérkőzéseken. Könnyűnek látszik, de az a kulcsa a sikernek, hogy ezt meg tudjuk valósítani, és örömmel, alázattal játsszunk minden hétvégén.

A német első osztályban számos rangadót végigjátszó Hajnal úgy vélekedett, nehezebb lesz ez a meccsük, mint a többi idegenbeli bajnoki, ennek ellenére nagyon várja.

– Mindannyiunkat feldob, ha ilyen felfokozott, tüzes hangulatban játszunk, ez még egy kis energiát felszabadít, én legalábbis mindig élveztem az ilyen mérkőzéseket, ezért is várom nagyon a szombat estét.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik