Rangadó

Rangadó

A Rangadó.hu információi szerint a napok óta Pakson készülő Bajner Bálint ma aláírja szerződését Csertői Aurél csapatával.

Bajnernek az utóbbi napokban két lehetősége volt. A paksiakon kívül a német harmadosztályban szereplő Regensburg is csábította a támadót.

2015. 10. 08. 11:11

A Magyarország-Feröer-szigetek Európa-bajnoki selejtezőre a készlet erejéig, a mérkőzés helyszínén is lehet jegyeket vásárolni.
A mai Eb-selejtező előtti napon jelentős forgalom mellett zajlott a jegyárusítás a Feröer-szigetek elleni Eb-selejtezőre, és szerda estére közel 17 ezer belépő talált gazdára a találkozóra. Miután a jegyek iránt továbbra is nagy az érdeklődés, és szerda este még minden árkategóriában voltak szabad jegyek, a Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtökön, a találkozó helyszínén is értékesít belépőket – írja az MLSZ honlapja.

Csütörtökön a Groupama Aréna 3-as kapujánál egy, a Groupama Aréna jegyirodájában négy pénztár nyit ki, és várja a szurkolókat egészen a találkozó kezdetéig. A mérkőzés helyszínén már csak szurkolói kártyával lehet belépőket vásárolni.

A szervezők azt javasolják a mérkőzésre kilátogató nézőknek, hogy ha csak lehet, tömegközlekedési eszközzel érkezzenek, lehetőség szerint, minél korábban. A stadion kapui 18.45-kor nyitnak.

Kérjük a szurkolókat, hogy a jegyük mellé készítsék elő szurkolói kártyájukat, vagy személyi azonosításra alkalmas igazolványukat, mert a rendezők ellenőrizhetik a dokumentumokat. Akinél nem egyeznek az adatok, azok nem jutnak be a stadionba. Mindenki a jegyén szereplő kapun lépjen be a stadionba, és így közelítse meg ülőhelyét! Kérjük, hogy mindenki a jegyen szereplő helyéről nézze a mérkőzést, és hagyják szabadon a lépcsőket
Arra kérjük a szurkolókat, hogy mérkőzés során sportszerűen biztassák a magyar válogatottat, tartózkodjanak a rasszista, vagy másokat sértő megnyilvánulásoktól. Az UEFA fegyelmi testülete még nem zárta le vizsgálatát a legutóbbi hazai Eb-selejtező kapcsán, ezért az európai szövetség kiemelt mérkőzésként kezeli a találkozót. Újabb szurkolói rendzavarások esetén a válogatott következő tétmérkőzésére szinte bizonyosan zárt kapuk mögött kerül sor, emellett az európai szövetség akár pontlevonással is büntetheti a magyar válogatottat.

2015. 10. 08. 10:12

Remek formában kezdte az új szezont a Real Madrid francia csatára, Karim Benzema, aki eddig nyolc tétmérkőzésen hét gólt szerzett. Ennek ellenére a madridiak vezetőedzője, Rafa Benítez eddig a bajnokságban csupán egyszer, a Malaga ellen nem cserélte le a kiváló támadót.

– Az edző dolga eldönteni a cseréket, az én dolgom pedig, hogy segítsem a csapatot, de való igaz, hogy elegem van a lecserélésekből – nyilatkozta Benzema az As-nek. – Dolgozom tovább, hogy ne cseréljenek állandóan le. Mindig a kilences mezszámot mutatja az elektronikus tábla, Benítezt kérdezzék, miért – zárta szavait.

Az angol sajtónak nem is kellett több, ismét szóba hozták az Arsenalt, hiszen az Ágyúsok egész nyáron meg akarták szerezni a 27 éves csatárt, aki azonban maradt a királyi gárdánál.

Természetesen Rafa Benítez is reagált a támadó szavaira. Szerinte ő is mérges lenne, ha az edzője mindig lecserélné, de erre úgy válaszolna, hogy két gólt rúg.

2015. 10. 08. 10:05
Olvasói sztorik