Válogatott

A finnek a magyar pontvesztésben bíznak

Feröer fogadkozik, míg a csoport harmadik helyére hajtó rivális ellenünk szurkol.

Kapcsolódó cikkek

Csütörtök este Feröer ellen játszik nagyon fontos Európa-bajnoki selejtezőt a magyar válogatott. Amennyiben megnyeri a csapat – a végül szurkolók előtt rendezett – a mérkőzést, úgy biztos a továbbjutás a csoportból, és továbbra is harcolhatunk az egyenes kvalifikációt érő első két helyért.

Feröer két győzelemmel áll a csoportban, a pocsék formában lévő görögöket verte oda-vissza. Lars Olsen szövetségi kapitány dolgát nehezíti, hogy Hallur Hanson, Fródi Benjaminsen és Brandur Olsen is eltiltott. A kapitány elmondta, fejtörést jelent számára a mieink elleni mérkőzés, hiszen több új játékost is be kell építenie a csapatba. Abban viszont biztos, hogy csütörtökre összeáll a csapat a fejében, és egyáltalán nem feltartott kezekkel vágnak neki az összecsapásnak.

Atli Gregersen, a Víkingur Göta játékosa is bizakodóan tekint a csütörtöki mérkőzésre. Számára korántsem ismeretlen a magyar játékstílus, a magyar játékosok: Turi Gézával jelenleg is egy csapatban játszik, korábban volt a csapattársa Bükszegi Zoltán is, míg a szintén a feröeri bajnokságban védő Gángó Andrással rendre ellenfélként találkozhatott.

Gregersen kiemelte, jól összeszokott válogatott ellen kell bizonyítaniuk, nem lesz könnyű feltörni a jól záró magyar védelmet. Csapatuktól 150 százalékos teljesítményre lesz szükség, hogy versenyben legyenek a szurkolók által űzött magyar csapat ellen, de bízik benne, hogy minél jobb eredménnyel hagyhatják el a pályát – de természetesen a győzelemmel lenne a legelégedettebb.

A finnek most nem nekünk szorítanak

Finnország negyedik helyen áll a csoportban, három ponttal a mieink mögött. A magyar csapat oda-vissza verte, vagyis ha sikerül megőrizni az utolsó előtti fordulót követően a legalább három pontos előnyt, akkor már biztos, hogy előtte végez a magyar válogatott – az utolsó forduló mérkőzéseitől függetlenül.

A finnek nem bízhatnak másban, minthogy bravúrt érnek el csütörtök este a csoportmásodik románok ellen – ami eredmény egyébként nekünk is jól jönne –, míg a magyar csapat pontokat veszít Feröer ellen.

A finn Veikkauspiste.com nem túl optimista az utolsó előtti fordulót illetően: mint írják, kellene a magyar pontvesztés, de erre halvány esély van csak, a jóval esélyesebb magyar válogatott minden bizonnyal legyőzi soros ellenfelét, így a finneknek mindenképpen meg kell verniük Romániát, hogy a halvány remény még megmaradjon a pótselejtezőre.

A Futis.ts.fi portál rövid számolgatásba kezdett, de náluk is az jött ki, mint a többi lap esélylatolgatásánál: Finnországnak nyernie kell, míg a legjobb az lenne, ha Magyarország pontokat veszítene.

Ha a mieink nyernek, akkor a románok ellen legalább kétgólos idegenbeli sikerre van szükségük a finneknek, hogy az utolsó forduló előtt is számolgathassanak. Elég kicsi erre az esély, de a cikk szerzője optimista: még arról a lehetőségről is említést tesz, hogy akár a második helyet is megcsíphetik a csoportban. Ehhez Magyarországnak az utolsó két meccsén nem szabad két pontnál többet szereznie, nekik le kell győzniük Romániát és a listavezető Észak-Írországot is, míg a románoknak ellenük és Feröer ellen sem szabad pontot szerezniük…

Olvasói sztorik