Válogatott

Nikolics nem kér a pótselejtezőből

A csoport második helyére hajt a lengyel Legia és a magyar válogatott csatára.

Kapcsolódó cikkek

A lengyel élvonal góllövőlistáját 11 forduló után 12 találattal a varsói Legia támadója, Nikolics Nemanja vezeti, de a magyar válogatott színeiben 14 mérkőzést követően csak három gól áll a neve mellett. Bernd Storck szövetségi kapitány a szerda délutáni sajtótájékoztatón elárulta, hogy a csatár biztosan kezdő lesz csütörtök este, a Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Nikolics ennek apropóján elmondta, hogy a klubcsapatának teljesen mást kell játszania, és más rendszerben is futballoznak a válogatotthoz képest.

– Ott hétről-hétre, minden mérkőzésen győzelemre játszunk, mert bajnokok akarunk lennie. Sok helyzetünk van, ezáltal a gólok is jönnek. Meg kell nézni, eddig hányszor játszottam a válogatottban, és ebből hányszor voltam kezdő… Tudom, hogy gólokat várnak tőlem, és nem is akarok kifogásokat keresni, mert akármennyit játszom, próbálok eredményes lenni. Bízom benne, hogy még sok válogatott meccs, sok gól és sok szép siker áll előttem. Egyelőre itt nem jönnek futószalagon a találatok, mint Lengyelországban, de egészséges vagyok, bízom magamban és a csapattársaimban – fejtegette Nikolics.

A varsóiak csatára kifejtette, hogy a magyar csapat készen áll a holnapi selejtezőre, mindenki nagyon motivált, és nagyon örül, hogy mégis szurkolók előtt kerülhet sor a Feröer elleni meccsre. Elmondása szerint ez nagy pluszt ad nekik, boldogok vagyunk.

– Mindent megteszünk, hogy a végén mindenki örüljön, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Éppen ezért megkérnénk mindenkit, hogy végig legyenek türelmesek, bízzanak a csapatba, ha a legelején még nem jönnek a találatok, akkor sem lesz nagy baj, mert a második félidőben, illetve a hajrában is tudunk gólokat szerezni. Törekszünk rá, hogy a legelejétől úgy játsszunk, ahogyan megbeszéljük.

Nikolics elismerte, hogy a mieink kevés gólt szerezte az eddigi selejtezőmeccseken, de véleménye szerint mindez azért van, mert a legfontosabb, hogy ne kapjanak. Ezt jól csinálja a csapat, és bizonyára mindenki örülne csütörtök este az egygólos magyar sikernek, hiszen ezúttal nem a gólzápor a lényeg, hanem az eredményesség.

– Nagyon jó lenne kihagyni a pótselejtezőt, és automatikusan kijutni az Európa-bajnokságra, de egyelőre tényleg csak a holnapi meccsre koncentrálunk. Elsőként Feröer ellen kell győznünk, utána ráérünk a görögökkel foglalkozni – szögezte le Nikolics.

Az MLSZ legfrissebb tájékoztatása szerint a mérkőzésre még 4500 szabad jegy van, ezeket a kezdésig lehet megvásárolni.

Olvasói sztorik