Válogatott

Dzsudzsák hatszor többet ér, mint a teljes feröeri keret

Bogdán Ádám piaci értéket sem érik el; minden tizedik feröeri lövésből lesz csak gól.

Kapcsolódó cikkek

Csütörtökön létfontosságú Európa-bajnoki selejtezőt játszik a magyar válogatott Feröer ellen. Az F-csoport kilencedik fordulójában Bernd Storck csapata győzelemmel bebiztosíthatja a továbbjutást érő helyét, és továbbra is versenyben maradhat az egyenes kvalifikációt jelentő első két pozícióért.

A találkozón egy, a selejtezők előtt abszolút leírt válogatottal csapnak össze a mieink, azonban Feröer legjobbjai bizonyították, őket is komolyan kell venni. Soros ellenfelünk hat ponttal áll a csoport utolsó előtti helyén: kétszer verte az előzetes rangsor alapján továbbjutásra is magasan esélyes, ám jelenleg nyeretlenül sereghajtó Görögországot.

Feröer emellett is okozott kellemetlen perceket az esélyesebb riválisoknak: a mieink az odavágón 1-0-ra tudtak csak nyerni egy szögletből szerzett Szalai-góllal, és hasonlóan nehezen húzta be a három pontot Románia is Bukarestben: szintén 1-0 lett az a meccs. Jó formáról azonban mégsem beszélhetünk a soros ellenfél esetében: a görögök elleni két siker, illetve egy Gibraltár ellen aratott 4-1-es győzelmen kívül az elmúlt négy évben nem tudott nyerni, sőt döntetlenre is csak kétszer futotta – egyszer a kazahok elleni vébé-selejtezőn, egyszer pedig a spanyol Murcia elleni barátságos meccsen.

Nagyon magasan jegyzett játékost nem találunk a feröerieknél: 12 hazai bajnokságban szereplő labdarúgó kapott behívót, őket egészíti ki 11 légiós. Utóbbiak közül kilencen – Rógvi Baldvinsson (Fredericia), Viljormur Davidsen (Vejle), Gilli Rólantsson Sörensen (AaB Aalborg), Sonni Ragnar Nattestad (Midtjylland), Réne S. Joensen (Vendsyssel), Christian Lamhauge Holst (Fremad Amager), Hallur Hansson (Vendsyssel FF), Brandur Hendriksson Olsen (FC Köbenhavn), Jóan Símun Edmundsson (Vejle BK) – a dán bajnokságban bizonyíthatnak, a kapus Gunnar Nielsen az izlandi Stjarnan játékosa, míg Kaj Leo í Bartalsstovu a norvég Levangerben szerepel.

A keret összértéke a német Transfermarkt becslése alapján mintegy 1.9 millió eurót tesz ki, ami alig több mint a hatoda a magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs becsült árának (11 millió euró), de például a Liverpool FC kapusa, a szintén keretben szereplő Bogdán Ádám (2 millió) is többet ér soros riválisunknál.

Ellenfelünk legeredményesebb játékosa Jóan Símun Edmundsson volt az eddigi selejtezők során, egyedül ő jutott el két gólig a keretből. Az szinte biztosra vehető, hogy nem egy támadócsapat ellen kell felvenni a kesztyűt: az UEFA statisztikái szerint a hetedik legkevesebb (24) szögletet harcolta ki Feröer az összes selejtezős csapat közül – olyan együttesek állnak előtte a sorban, mint a hatszor sarokrúgó Andorra, vagy éppen a nyolc szögletet kiharcoló Liechtenstein –, míg támadóikat mindössze hatszor állították meg lesen, aminél csak Andorra és Bosznia (5-5) hozott össze kevesebbet. Sokat lövéssel sem próbálkoznak: 53 kísérletet jegyeztek fel a statisztikusok, melyből 21 talált kaput – azonban ötször gól is lett.

Olvasói sztorik