NB I

DVTK: egymást rúgták le edzésen a játékosok

Pénzügyileg is elmentek a csapat mellett a riválisok?

A labdarúgó NB I 2015/16-os szezonjának egyharmadán vannak túl a csapatok. A DVTK sportigazgatója igazgatója kritikusan értékelte csapata szereplését az Észak-Magyarországnak.

– Tömören megfogalmazva: elfogadhatatlan – jelentette ki a sportvezető, majd így folytatta: – Nem 8. helyezettnek kellene lennie a csapatnak, jóval előrébb kellene állni a tabellán. Rengeteg olyan elhullajtott pontunk volt, ami érthetetlen. Jó, persze látjuk, hogy a nyári átigazolási időszak alatt sok csapat megerősödött pénzügyileg, és ennek köszönhetően játékosállományát tekintve is. Akkor picit meglepőnek tűnt, hogy miért nem nekünk mondott igent egyik, vagy másik játékos, és miért választott, egy korábban gyengébb kondíciókkal rendelkező klubot, de ma már tudjuk az okát.

Arra a kérdésre, hogy a DVTK a büdzséjét tekintve elvesztette-e a futball közvélemény által ismert korábbi 4-5. helyét, a sportigazgató igennel felelt, és azt mondta, hogy ettől jóval hátrébb kerültek, majd példaként megemlítette, hogy van olyan klub, amelynek tulajdonosi változása azt eredményezte, hogy a tavalyinál több száz millió forinttal több pénzből gazdálkodhatnak. Arra a felvetésünkre, hogy akkor ezek alapján, a büdzséhez mérten nem is tűnik veszedelmesnek a 8. hely, a sportigazgató erre így reflektált:

– Dehogy nem! A keretünk bőven adott lenne arra, hogy tartósan az első hatban szerepeljünk. Még így is, a történtek, a látottak alapján, hát még úgy, ha azt feltételezem, hogy a teljes keret rendelkezésre áll. Jó, tudom, ez nem adatott meg nekünk, két meccsen nem tudtunk ugyanúgy felállni. Hihetetlen pechszériánk van, a sérüléseket illetően, és ugye nem arról van szó, hogy az edzésmunkával lenne valami gond, hiszen ezek nem izomsérülések, hanem szinte kivétel nélkül traumatikusak. Döbbenetes, hogy ez hetek óra kísér minket, de ezzel nem lehet semmit csinálni. Az ellen nincs ellenszer, ha valakit meccs közben lerúgnak, vagy, ha edzésen egymásnak okoznak sérülést a játékosok, mert ilyen is előfordult, nem is egyszer, hanem kétszer. Ez tényleg balszerencse. De mondom: ettől függetlenül előkelőbb helyen kellene lennünk.​

Olvasói sztorik