Légiósok

VIDEÓ: Dzsudzsák- és Tajti-gólok

A magyar válogatott csapatkapitánya először értékesítette a tizenegyest, majd akcióból volt eredményes.

Kapcsolódó cikkek

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

A Barcelona Juvenil A-ban szereplő 17 éves Tajti Mátyás nagy találattal vette ki a részét csapata nyolcgólos győzelméből. Csereként állt be, a hatodik találat volt az övé. Az ellenfél az Ebro volt. Ez a 19 éves korosztály a múlt heti első fordulóban 4-0-ra verte a Mallorcát. Tajti saját korosztályánál idősebbek közt szerepel, ami akár biztató is lehet a jövőre nézve. Kiváltképp, ha például az UEFA Ifjúsági Ligában is bevetik az AS Roma ellen a jövő héten – írja az Index.

A lengyel élvonal nyolcadik fordulójában a címvédő Lech Poznan a Podbeskidzie együttesét fogadta. A bajnokcsapat nem tudott kimászni a gödörből, és ezúttal is vereséget szenvedett, zsinórban a negyediket (0-1). A hazaiaknál Lovrencsics Gergő a 64. percben állt be csereként, míg Kádár Tamás a kispadról nézte végig a találkozót. Holman Dávid a keretben sem kapott helyet.

A román bajnokság tizedik körében Miriuta László vezetőedző együttese, a marosvásárhelyi ASA otthon 1-1-et játszott a Petrolul Ploiesti ellen.

A török élvonal negyedik fordulójában Futács Márkó együttese, a Mersin Idman Yurdu 1-1-et játszott a Galatasaray otthonában, de a magyar csatár csak a cserepadról nézhette az isztambuli találkozót.

Az angol Premier League ötödik körében Bogdán Ádám csapata, a Liverpool 3-1-re elveszítette a rangadót a Manchester United otthonában. Honfitársunk a kispadról nézte végig a találkozót.

Öt forduló után is nullapontos az újonc De Graafschap a holland élvonalban. Vida Krisztofer együttese most odahaza kapott ki az AZ Alkmaartól. Az egyetlen hazai találat előtt honfitársunk adta a gólpasszt.

A szlovák élvonal nyolcadik fordulójában Priskin Tamás együttese, a Slovan Bratislava 3-0-ra kikapott a Zilina otthonában. A magyar válogatott csatár kezdő volt, majd az 57. percben lecserélték.

A török élvonal negyedik fordulójának szombati játéknapján a három vereséggel rajtoló Bursaspor a Genclerbirligi együttesét látta vendégül. A zöld-fehéreknél Dzsudzsák Balázs kezdőként lépett pályára, és a 43. percben megszerezte első találatát új klubjában. Honfitársunk büntetőből volt eredményes, majd a második félidőben akcióból is betalált. A találkozót csapata 3-2-re megnyerte.

A német Bundesliga negyedik fordulójában Dárdai Pál vezetőedző együttese, a Hertha BSC odahaza 2-1-re győzött a VfB Stuttgart ellen.

A német harmadosztály nyolcadik fordulójában a sérült Nagy Dánielt nélkülöző Würzburger Kickers 1-0-ra kikapott a Mainz II otthonában.

Az olasz Serie B második körében a Novara 2-1-es vereséggel távozott a Crotone otthonából. A vendégeknél Adorján Krisztiánt nem nevezték a keretbe.

Kezdőként mutatkozott be az angol másodosztályú Queen’s Park Rangers csapatában Tőzsér Dániel, aki egészen a 86. percig pályán volt a Nottingham Forest elleni, hazai találkozón. A QPR szerzett vezetést, de kapusa kiállítása után két gólt is kapott, ezért 2-1-es vereséget szenvedett a hatodik fordulóban.

Olvasói sztorik