A korábbi kapitány szerint Feröert ilyen körülmények között is le kell győznünk.
Ma az A-csoportban és a H-jelű kvartetteben találtunk egy-egy jó meccset…
Újabb állomásához érkezett a parlamenti bizottsági procedúra.
Nem hibáztak a topklubok a Bajnokok Ligája-csoportkör második fordulójának szerdai mérkőzésein.
A Rába ETO 5-4-re nyert a horvátok ellen az UEFA Futsal Cup második napján.
Autogramokat osztott és közös fényképeket lehetett vele csinálni.
A Soroksár egygólos vereséggel távozott a gyulai Grosics Akadémiáról.
A keddi Bajnokok Ligája-mérkőzések statisztikáiból szemezgettünk.
A Puskás Akadémia U19-csapata szerda délután Cipruson lépett pályára az UEFA Youth League, azaz az ifjúsági Bajnokok Ligája bajnoki ágának első körében. A magyar együttes a ciprusi rekordbajnok APOEL korosztályos csapatával mérte össze tudását.
Jól kezdtek a magyar fiatalok: Óvári Zsolt már a hatodik percben vezetést szerzett. Ugyan a félidő közepén egalizáltak a vendéglátók, a játékrész végén ismét Óvári talált a hálóba, így 2-1-es magyar vezetéssel ért véget az első negyvenöt perc.
A második játékrész aztán hidegzuhannyal kezdődött: az 52. percben előbb egyenlített, majd öt perccel később tizenegyesből a vezetést is megszerezte a ciprusi csapat (3-2). Szabó Bence a találkozó hajrájába érve egalizált, és bár a meccs utolsó perceiben is alakított ki helyzeteket a Felcsút, nem született újabb gól, így 3-3-as eredménnyel kezdett idegenben Komjáti András csapata.
A párharc visszavágójára október 21-én kerül sor. A továbbjutó csapat a második fordulóban a finn HJK és a skót Celtic párharcának győztesével találkozik.
A szerdai játéknap nagy kérdése, hogy a manchesteri csapatok vajon elkezdik-e a pontgyártást?
Egy arab nyelvű hírportál szerint az iráni női labdarúgó válogatott nyolc tagja nem volt nő. A botrány ezen a héten robbant ki, miután az Al Arabija beszámolt a történtekről.
Guzmics Richárd, a lengyel Wisla Kraków védője is népszerűsíti a klub adománygyűjtő akcióját. A válogatott védő a nehéz anyagi helyzetbe került csapat Twitter-oldalán hívja fel a figyelmet az együttes október 10-i gálameccsére, melyen a Wisla korábbi legendáinak All-Star csapata és a klub jelenlegi játékosai csapnak össze – legalábbis azok, akik nem a válogatottjukkal töltik azt a hétvégét.
#ToNaszaHistoria pic.twitter.com/PpNwHnaX7k— Wisła Kraków SA (@WislaKrakowSA) 2015. szeptember 30.
Az FC Sion elleni Európa Liga-meccsen a magyar kapus védheti az angol együttes kapuját.
Tavasszal „idegenben” játssza hazai meccseit Mészöly Géza csapata.
Filip Pajovics teljes értékű életet tud majd élni.
Andrés Iniesta megsérült a Leverkusen ellen, legalább egy hónapot kell kihagynia.
José Mourinhónak azonnal cserekapusra van szüksége, Marco Amelia pont kapóra jönne.
Az angyalföldiek támadója szerint a játékuk alapján a középmezőny lenne a realitás számukra.
A Hertha sikerének egyik titka, hogy futásban is nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban.
A svájci FC Sion az angol Liverpool vendége lesz az Európa Ligában.
A dán labdarúgó élvonalban hétfőn este csapott össze egymással két alsóházi csapat, a hazai pályán játszó Hobro és az Esbjerg. A házigazdák már a 24. percben 2-0-ra vezettek, ám végül be kellett érniük egy ponttal, Nicki Bille Nielsen ugyanis egy duplával egyenlített.
A második gólját ráadásul a 94. percben szerezte büntetőből, tanítani való módon lőtte ki a felső sarkot. Ennek olyannyira megörült, hogy a lelátóhoz szaladt, elvette az egyik szurkoló sörét és húzóra megitta, ami a pohárban volt.
Fehér Zoltán elmondta: arattak már bravúros győzelmet is, így nem lehetnek elégedetlenek.