Nemzetközi foci

Simán lefutja ellenfeleit Dárdai csapata

A Hertha sikerének egyik titka, hogy futásban is nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban.

Kapcsolódó cikkek

Hét forduló után a hatodik helyet foglalja el a német Bundesliga tabelláján Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC. A szakvezető irányítása alatt jelentősen javult a berliniek játéka: míg a februári kinevezésekor kiesőhelyen állt a csapat, addig a szezon utolsó periódusában már-már a nemzetközi szereplést érő helyek is szóba kerültek, idén pedig egyelőre tartják a lépést az élmezőnnyel.

A Hertha szó szerint megtáltosodott: a Kicker cikkébőlkiderül, eddig mind a hét bajnokiján „lefutotta” ellenfelét – legutóbb a frankfurti 1-1 alkalmával. A lap azt írja: „a Hertha az elmúlt időszakban futásban, a párharcok megnyerésében és a passzolási mutatókban is javult.”

– A felkészültségünk az alap – szögezte le Dárdai Pál. – Az olyan meccseken, mint például a Frankfurt elleni, lehet látni a különbséget. A csapatom végig dolgozik. Ha tíz perccel tovább tart az a meccs, akkor nyertünk volna.

Ezt igazolják a Hertha középpályása, Per Skjelberg szavai is.

– Az Eintracht-játékosok elég „nehéz lábakon” jártak a második félidőben. Nem tudtak annyit és olyan gyorsan futni, mint mi, így egyre többet birtokoltuk a labdát – mondta a norvég középpályás.

A találkozón – amelyen Darida révén a 82. percben egyenlített a Hertha – nem szakadt meg az idei berlini sorozat: Dárdai csapata hetedszer is többet futott aktuális bajnoki ellenfelénél. 115.2 kilométert teljesítettek a Hertha-játékosok, míg a Frankfurt számlálója 114.9-nél állt meg. A berliniek idén eddig átlag 116.02 kilométert futottak a bajnokikon, aminél csupán három együttes, a Mainz (118.17 kilométer), a Mönchengladbach (116.97) és az 1. FC Köln (116.08) játékosai teljesítettek többet. (Dárdaiék a Kölnnel már találkoztak, akkor a Hertha 122.2–119.8-ra nyerte a futópárbajt, a meccset pedig 2-0-ra.)

Ami az egyéni mutatókat illeti, berlini játékos vezeti a Bundesliga futólistáját. Az előző meccs gólszerzője, Vlagyimir Darida átlag 13.09 kilométert teljesít alkalmanként, mintegy hétszáz métert verve a második helyen álló Lars Benderre (Bayer Leverkusen, 12.36 kilométer/meccs). Darida idáig 91.63 kilométert futott a német élvonal első hét fordulójában, amivel az abszolút listát is utcahosszal vezeti.

Henrik Kuchno nyáron igazolt vissza Berlinbe, neki szavazott bizalmat Dárdai Pál az erőnléti edző posztján. A magyar szakvezető telitalálatnak nevezte Kuchno kinevezését.

– Mindenki kellő szorgalommal, alázattal áll a munkához. Jó a munkamorál az edzői stábon belül, a csapatnál, minden szinten – tette hozzá Dárdai.

Olvasói sztorik